Szent István és Szent László szobrának szomorú története

Az 1936-ban történt szentségtörő és a római katolikus magyarságot megalázó éjszakai támadásra emlékezünk, amikor Szent István és Szent László magyar királyok szobrait összetörték.

Szeptember szomorú emlékek hónapja Szatmárnémetiben. 16-án emlékeztünk a Vörös Hadsereg 1944-es szőnyegbombázásának áldozataira, amikor a visszavonuló német magyar csapatokon akartak ütni, közben ártatlan civil áldozatok sokaságát temetettek maguk alá a halálmadarakból szitáló bombák. Tisztították az utat az egy hónap múlva érkező „szovjet-román felszabadítók” előtt. Ezúttal egy 1936-ban történt szentségtörő és a római katolikus magyarságot megalázó éjszakai támadásról szólunk Ilosvay Lajos apátkanonok soraival.

Előzze meg rövid helyzetismertetés az apátkanonok úr sorait. Már a harmincas évek elején több felszólítás is érkezett az egyházi vezetők címére, melyekben a Székesegyházban látható Szent Korona és a magyar címer lefestését, valamint a két torony alatti fülkékben lévő Szent István és Szent László szobrok sürgős eltüntetését követelték. Végül Fiedler István püspöknél sikerült elérniük, hogy a Szent Koronát és a magyar címert ábrázoló festményeket átmázolják, de a két szentet ábrázoló szobor eltávolításába az egyházi vezetők nem egyezhettek bele.

1936. szeptember 24-én 23-24 óra között kialudtak a főtéri lámpák. A főtérre vezető utakat egyenruhás és polgári ruhába öltöztetett rendőrök állták el, akik a járókelőket visszaparancsolták. A villamos művek felől munkások serege közeledett, átugrották a Székesegyház vaskerítését és az éj leple alatt hozzáláttak vandál munkájukhoz. A szoboralakok nyakába kötelet dobtak, lehúzták őket fülkéjükből és kalapácsokkal összetörték. Távozáskor egy cédulát hagytak maguk után: „Viszontlátásra a másvilágon” Adjuk át a szót Ilosvay Lajos apátkanonok:

„Fájdalmas meglepetéssel virradt ránk szeptember 25. napja, Szent István és Szent László magyar királyok szobrainak fülkéi a székesegyház tornyainak aljában, tátongó ürességükkel hirdették a gonosz merényletet, amelyet az éj leple alatt ismeretlen tettesek szentségtörő és kegyeletsértő brutalitással, vad szenvedéllyel elkövettek. A széttört szobrok törmeléke a fülke előtt a földet borították. Siránkozó emberek állták körül a törmelékes teret és megbotránkozással adtak kifejezést – még a más vallásúak is – annak az utálatnak, mellyel a katolikus vallást és a magyar nemzetet egyaránt sértő gyalázatos merényletet és ennek elkövetőit. Az esetet azonnal jelentetem a rendőrségnek mely csak a törmelék elszállításáról gondoskodott. Írásban jelentettem az egyházmegyei hatóságnak s szeptembere 28-ra összehívtam az egyháztanácsot, mely méltó felháborodással tárgyalta a gonosz merénylet ügyét s azt kívánta, hogy forduljunk a királyi ügyészséghez, kérve, hogy a merénylők kézre kerítése és törvény elé állítása iránt intézkedjek. Ez az eljárás látszott a legtermészetesebbnek és leghelyesebbnek, de már kézhez kaptam a püspök úrnak jelentésemre adott válaszát, melyben arra kért, hogy ez az ügy «a nagy nyilvánosság előtt ne tárgyaltassék». Ezt a választ közöltem a tanáccsal, melynek tagjai minden tiszteletük mellett megdöbbentek a főpásztor kívánságán, ennek ellenére az előbb véleményezett eljárás mellett kitartottak. Mikor ezt a püspöki leiratra hivatkozással határozatilag kimondani vonakodtak, a gyűlés tagjai erre kértek: kérjek kihallgatást a püspök úrtól. Az engem kötelező püspöki rendeletre hivatkozva nem vállaltam, de nem kifogásoltam, ha ebben a rendkívüli helyzetben kivételes kihallgatásra jelentkeznek. Ha ezt jónak látják, tegyék a világi elnök vezetése mellett s addig az ülést felfüggesztem. A püspök úr fogadta őket s egy óra múlva visszatérve a püspök úrnak ezt a határozatát közölték velem: «tegyenek, amit akarnak». Az ügyészség megkeresése határozatba ment, meg is történt. A gyűlés jegyzőkönyvét a püspök úr október 7-én tudomásul vette, a királyi ügyészség pedig december 22-én a 28385. számmal értesített, hogy a szobrok tetteseinek kinyomozása nem sikerült.” Ilosvay Lajos

Az egyházi hatóságok mögött öntudatban, hitében erős elkötelezett, bátor lakosság állott. Ez kiderült már az egyháztanács magatartásából is. Minden héten friss virág került a szobrok üres fülkéjébe. A járókelők nem mentek el közömbösen a Székesegyház megrongált műemlékeinek helyszíne előtt, meg-megálltak, fejet hajtottak, imádkoztak, letettek egy-egy szál virágot. Emlékeztek. Ez az egyéni, önkéntes, szervezetlen tüntetés évek hosszú során át tartott.

1940 szeptemberében Molnár Mihály gyógyszerész gyűjtés szervezését indítja el a Szent István és a Szent László szobor elkészítésére. Az első hozzájáruló maga Molnár Mihály volt, aki szobronként 100–100 pengőt adományozott.

A Székesegyház szoborbizottságot alakított, azzal a megbízatással, hogy szervezze meg és bonyolítsa le a gyűjtési tevékenységet, készíttesse el a szobrokat, végül szervezze meg azok felszentelését. A bizottság, élén Ilosvay Lajos apátkanonokkal, pályázatot hirdetett a szobrok elkészítésére.

Többek között Turáni Kovács Imre (1910-1975) jó nevű budapesti szobrászművész is elküldte az ő Szent István szobrát. Ő készítette Gödöllőn a Petőfi, Zalaegerszegen a Zrínyi-szobrot. Van egy Széchenyi István szobra is, és készített egy Zrínyi-emléktáblát Zalaegerszegen. Később Kossuth-díjat kapott ezekért a munkákért.

Az első minták megszemlélése után a szoborbizottság úgy döntött, hogy elfogadja Turáni Kovács Imre Szent István szobrát. A szobor bal kezével a pápai bullát öleli magához, jobbjával a kereszt markolatú kardot emeli magasba.

Megfelelő Szent László szobor híján a szoborbizottság fenntartja a pályázatot. Felhívták a figyelmet arra, hogy olyan szobrot készítsenek, amely a szent magyar király vitézségét is kidomborítja. Itt aztán elakadt a szobrok visszaállításának ügye.

1941 szeptemberében Pakocs Károly apostoli kormányzói helynök letette az esküt és átvette hivatalát. Tisztségbe lépésével új lendületet vett a szobor elkészülésének folyamata.

Az események felgyorsítása céljából Pakocs Károly maga utazott Budapestre, hogy felkérje a már elfogadott Szent István szobor alkotóját, Turáni Kovács Imrét, hogy készítse el a Szent László szobrot is. A frissen készült mintát a kormányzói helynök úr ott helyben megtekintette, néhány megjegyzést tett és el is fogadta. Ezzel megtörtént a Szent László szobor megrendelése.

Szent Istvánt és Szent Lászlót együtt szokták ábrázolni, mert annak idején az Európa-szerte nagy tekintélyű László király közbenjárására avatták István királyt szentté. 1804-ben az egri érsekségből kiszakadt szatmári egyházmegye örökségképpen kapta Egertől Szent Istvánt, mint az egyházmegye védőszentjét. Sajnos erről kevesen tudnak, és nagyon keveset beszélünk egyik legfontosabb hagyományunkról.

A mi Szent László szobrunkhoz, mint szimbólum kapcsolódik a csatabárd, ami kifejezetten Szent László alakjához kötődik. A csatabárd, melyet László sokszor forgatott kezében – differenciál, kijelöli egy rendezett világ határait. Másik szimbóluma, hogy életet adó vizet fakaszt.

A második világháború után ismét akadtak szoborrongálók. Szent István kezéből a kardot, Szent László kezéből a bárdot törték ki. A rendszerváltáskor mindkét szobrunk megcsonkítva állt a Székesegyház homlokzatának fülkéiben.

1990 tavaszán Tarczy István festőművész létrával és szerszámokkal jelent meg a megcsonkított szobrok előtt és helyreállította a hiányzó részeket. Ma Turáni Kovács Imre szobrászművész Szent István és Szent László szobra teljes vértezetben áll a Székesegyház főbejárata mellett.

A római katolikus püspökség, a Szent István Kör és a Székesegyház plébánia együttműködésének eredményeképpen a kilencvenes évek végétől minden augusztus 20-án Szent Istvánról szóló történelemtudományi megemlékezésre, szentmisére és városunk lakosainak széleskörű részvételével a Szent István szobor megkoszorúzására kerül sor.

Ma már nem csak egy épületet díszítő szobor, nem csak jelkép, hanem életünk eseményévé lépett elő első királyunk, egyházmegyénk védőszentjének szobra.

A Szent István és a Szent László szobor történetének ismeretében minden bizonnyal még nagyobb tisztelettel megyünk el előttük, esetleg meg is állunk rohanásaink közepette, és még többen fordulunk két szent királyunkhoz segítségkérő imáinkkal.

Csirák Csaba