Szentlelkes emberek

A Lélek, aki összeköt, aki éltet, az ajándék, akit Jézus megígért, azóta is vezeti az Egyházat — mondta Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök.

Pünkösdvasárnapkor ünnepelte a szatmárnémeti Szentlélek-közösség a búcsúját, melyre az egyházmegye számos pontjáról érkeztek hívek és papok. A legszentebb áldozatot paptestvéreivel Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök mutatta be, a bevonulást követően a közösségeket békében vezető Szentlélek kegyelmeit kérve: „Pünkösd, az Anyaszentegyház születésnapja szép alkalom arra, hogy ünnepeljünk. A Lélek, aki összeköt, aki éltet, az ajándék, akit Jézus megígért, azóta is vezeti az Egyházat. Vezeti azok közösségét, akiket Isten szeretete egyesít. Testvéreim, szükség van a Szentlélekre! Ezen az estén Szentatyánk szándékára is imádkozunk, csatlakozva az ő békét kérő imájához, amelyet az izraeli és palesztin elnökkel közösen mond. Mi is kérni akarjuk, velük közösen a Szentlélekben azt a kegyelmet Istentől, hogy béke legyen a Szentföldön, de ugyanígy a mi szívünkben, a mi családjainkban, közösségünkben is.” Az ünneplő híveknek Ft. Román János nagybányai esperes mondott szentbeszédet, buzdítva őket, hogy legyenek szentlelkes emberek: „A Szentlélekben élő ember nem csak szavakkal mondja ki, legyen meg a Te akaratod, hanem minden nap valóban felajánlja önmagát, életét, munkáját, és elfogadja mindazt, amit Isten nap mint nap tőle kér, neki ad. Engedi, hogy Isten tegyen vele, amit akar. A Szentlélek az a pártfogó, vigasztaló, aki arra vár, hogy megszólítsuk, életünkbe meghívjuk, majd nekiadjuk önmagunkat. (...) Tűz, szél és nyelveken való beszéd — a Szentlélek eljövetelét pünkösdkor ez a három jelenség kísérte. De ilyen maga a szentlelkes ember is, hiszen akiben a Lélek lakozik, szabad, mint a szél, kényszerek és ragaszkodás nélkül él, semmit meg nem tartva magának. Olyan, mint a tűz, fényt ad, tisztít és tisztán lát, és végül tud az emberek nyelvén beszélni, megérti környezetét és közös nevezőre tud jutni. Legyünk mi is ilyen emberek, ajánljuk magunkat minden reggel a Szentléleknek!” A híveket a szentmise végén püspöki áldással engedték útjukra, melyen soha nincsenek egyedül, hiszen pártfogó és vigasztaló van mellettük.