Szentmise keretében búcsúztak a kalazancisok
Utoljára módositva: 2019-05-30 21:28:37

A megszerzett tudáson kívül lelki többlettel gyarapodtak a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum végzősei, akik csütörtök délelőtt szentmiseáldozat keretében búcsúzkodtak az iskolától.

„Lássátok meg mindig Isten akaratát, és bátran merjetek a kihívásokkal szembenézni, soha nem vagytok egyedül” — búcsúztatta a felekezeti iskola három végzős osztályának tagjait Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök. A színültig megtelt templomban arról is szólt az egyházmegye vezetője, hogy Urunk mennybemenetelének ünnepe jelképes a diákok számára. Míg Jézus búcsúzik a tanítványaitól, a tanulók is elbúcsúznak az iskolától. „Valami új kezdődik a számotokra, de azért egy kicsi szomorúság mégis van bennetek. Ezt a pici szomorúságot töltse ki az a csodálatosan nagy-nagy kegyelem, hogy ide járhattatok, a Kalazanci Szent Józsefről elnevezett iskolába, az a nagy-nagy kegyelem, hogy ti is a lelketekbe szívtátok a Szentlélek Úristennek a sokféleképpen megmutatkozó kegyelmét életetekben, és nem mentek el csak úgy magatokra hagyva ebből az iskolából, hanem Isten áldása kísér majd benneteket, és a mi imádságunk is…” — fogalmazott.

A három osztályközösség lelki vezetője, Simon Attila, a középiskola spirituálisa tanácsokat adott a fiataloknak. „Sokszor és sokat szóltam hozzátok az eltelt évek alatt a közösségi szentmiséken, és most szeretnék a szívetekbe csempészni két gondolatot, és szeretném, ha útravalóul elvinnétek ezeket magatokkal. Az első gondolat így hangzik: ne feledjétek el, drága diákok, hogy szentháromságos küldetésetek van; és a második gondolat így hangzana a mai szép ünnepen: legyetek a remény emberei a világban, akik kézzelfoghatóvá teszitek a feltámadt üdvözítő szerető jelenlétét”. Beszédében életprogramot ajánlott a fiataloknak — mint nyomatékosította, hisz abban, hogy megfogadják ezt, és bizonyára a szülők is így vannak ezzel —: „Tegyétek szebbé a világot!”

A szentmiseáldozatot a megyéspüspök mutatta be, mégpedig többek között Ruppert József piarista atyának, a piarista rend romániai delegátusának a közreműködésével. Ezután Kocsis Aliz igazgató szólt a diákokhoz — arra buzdította őket, hogy a költői gondolatnak megfelelően éljenek (a boldogságot csak az bírja el, aki megosztja azt, a fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle). „Kedves fiatalok, útravalóul erre biztatlak benneteket, éljetek a valóságban, és ne csak a virtuális valóságban vagy a közösségi oldalakon osszátok meg a mosolygós képeket, és az örömteli pillanatokat, hisz ezek elavulnak, megfakulnak, viszont azok az értékek, amelyekkel rendelkeztek, azt, amit hisztek és tudtok, amit átéltek, és mindaz, amit majd elértek, méltó arra, hogy megosszátok mással” — fogalmazott.

Az osztályfőnökök díjazták a kiemelkedő tanulmányi vagy egyéb jellegű eredményt elérőket, majd a szülők, rokonok, ismerősök sokasága ölelte, biztatta a felnőttségbe ballagókat.

 

 

Megyeri Tamás Róbert

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...