Szépítettünk, szombaton egyenlíthetünk
Utoljára módositva: 2019-05-17 10:04:47

Összesen négy lány volt eredményes a VSK keretéből a Sepsi-SIC elleni döntő harmadik meccsén. De így is nyert Szatmár, így szombaton 19 órától rendezik Both-teremben a finálé negyedik találkozóját.

Szépített a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC elleni döntőben, így szombaton Szatmáron folytatódik a finálé a negyedik mérkőzéssel.

A felgyűlt fáradság és a fokozódó feszültség egyenes arányban hat a lányok teljesítőképességére. Az első mérkőzéstől számítva látványosan csökken a játék minősége, de ezzel együtt Maikel Lopez edző tanítványai voltak a sorosok csütörtök este, hogy győzelmet ünnepelhessenek.

A Both Katalin Sportteremben közel ezer szurkoló előtt feszült egymásnak a két együttes, miután a VSK egykori közönségkedvence, a bosnyák Amra Mehmedic megadta az ünnepi kezdődobást. A hangulatra semmi panasz nem lehetett, ugyanis a szurkolók az első pillanattól kezdődően döntőhöz illő hangulatot varázsoltak. Még a tucatnyi, nagyon hangos Székely Légió hangját is elnyomták, (kellemesen) fülsüketítő zaj pedig plusz adrenalinlöket volt a lányoknak.

Talán túlizgulták ezt a helyzetet, az első öt és fél percben ugyanis csak Andra Mandache talált be. Anemarie Gödri-Părău pontjaival először jutott előnyhöz a Sepsi-SIC (2–3), azonban Matea Tavic, Mandache és Brittany Denson pontjaival 11–7-es állásról kezdhettünk a második negyedet.

A folytatásban kissé feljavult a játék, viszont a szatmári pontszerzők listája semmivel sem javult. Ugyanaz a három lány pontozott, a 12. percben Mandache duplája pedig hét pontot tett a két csapat közé (16–9).

Hat pont különbségnél fordult a két csapat (26–20), de a szünet túl rövidnek bizonyult, hogy a lányok kicsit kifújhassák magukat. Végre Promise Amukamara is betalált a 24. percben, és beállította az addigi legnagyobb szatmári fórt (31–23). Nem sikerült megőrizni ezt az előnyt, sőt, az utolsó tíz perc elején Gödri-Părău egy triplával köszönt be, és ki is egyenlítette az állást (37–37). A 35. percben egyszer még vezetést szerzett a Sepsi-SIC (39–40), azonban Lopez gárdája ismét felállt, Amukamara pedig visszaállította a hat pontos előnyt (48–42).

52–47-es állásnál szólalt meg a meccs végét jelző sípszó, és elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy a VSK megérdemelten nyert: majdnem végig vezetett az eredményjelzőn, jobban küzdött, kevesebbet hibázott. Így a döntő összetett állása most 2–1 a háromszékiek javára, és szombaton esély nyílik az egyenlítésre, remélhetően ugyanaz a fergeteges hangulat fogadja majd a VSK-t, mint csütörtök este.

A szombati VSK – Sepsi-SIC mérkőzés 19 órakor kezdődik.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, rájátszás, döntő, 3. mérkőzés

Szatmárnémeti VSK – Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 52–47 (11:7, 15:13, 11:14, 15:13).

VSK (pontok száma/lepattanók száma/gólpasszok): Oláh, Tavic (8/2/3), Amukamara (15/6/1), Kádár (0/3/1), Mandache (8/6/2), Baltic (0/7/0), Denson (21/15/1), Huțanu (0/3/0). Vezetőedző: Maikel Lopez.

Sepsi-SIC (pontok száma/lepattanók száma/gólpasszok): Pasic (2/8/2), Demeter (0/1/0), Nagy (2/1/0), Șipoș (8/2/2), Solopova (3/4/2), Topuzovic (4/2/1), Gödri-Părău (13/3/1), Slamova (2/3/0), Kovács (0/0/1), Higgins (13/10/2). Vezetőedző: Zoran Mikes.

Összetettben: 1–2.

Pesek Attila

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...