Szeptember 20-án az idényrajt
Utoljára módositva: 2014-07-01 17:17:44

Szeptember 20-án, a Román Kupa első fordulójának a mérkőzéseivel kezdődik a női kosárlabda 2014/15-üs idénye – egyeztek meg hétfőn Sepsiszentgyörgyön a bajnokságban résztvevő egyesületek képviselői és Horia Păun, a honi szövetség (FR Baschet) elnöke.

A felek azért találkoztak a háromszéki településen, ugyanis a föderáció vezetői előzőleg azt határozták el, hogy az idényrajtot augusztus 23-án rendezzék, azonban a klubvezetők elégedetlenségüket fejezték ki, ugyanis a FR Baschet nem egyeztetett velük erről. „Az egyesületek szeptembertől az év végéig számolták a költségvetésüket, és az amúgy is szegény kluboknak nem lett volna lehetőségük előteremteni pénzt még egy hónapra” – magyarázta a Florin Mureşan, a Szatmárnémeti VSK szakosztályvezetője.

Sepsiszentgyörgyön sikerült egyezségre jutni, így szeptemberben lesz az idényrajt: szeptember 20–24-e között zajlanak a kupasorozat első fordulójának oda–visszavágó párharcai, a négyes döntőt (Final Four) pedig jövő év szeptemberében rendezik. A női bajnokság első fordulójának meccseit szeptember 27-én játsszák, december 13-tól jövő év január 7-ig lesz egy téli vakáció (addig lejátszanak a bajnoki alapszakasz visszavágóiból két etapot), a döntő utolsó találkozóját pedig legkésőbb április 19-én kell rendezzék.

Mureşan hozzátette, a kovásznai megbeszélésen ismét szóba került a régtől emlegetett másodosztályos bajnokság. Úgy tűnik, hogy a következő szezontól beindul a Liga 2, ahol 17–22 éves játékosok kaphatnak nagy szerepet a résztvevő csapatok kereteiben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. november 25.
Végre visszatért régi önbizalma! Úgy érzi, aki nem értékeli és nem ismeri fel különlegességét, vagyis nem szereti, az nem is érdemli meg Önt.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 25.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...