Szerelem. Régen, tegnap, ma

A csütörtök délutáni sajtótájékoztatón az évad hetedik nagyszínpadi bemutatójáról — Barta Lajos Szerelem című drámáját Keresztes Attila rendezésében láthatjuk — hallottunk érdekes dolgokat.

Bevezetőjében Bessenyei István társulatigazgató már a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatójaként mutatta be Keresztes Attila rendezőt, egykori elődjét. Majd Barta Lajos darabjáról szólt néhány szót. A magyar „Három nővér”-ként is emlegetett művet 1956-ban már láthatta a szatmári közönség, a főbb szerepekben olyan színészekkel, mint Nádai István, Nyiredi Piroska, Elekes Emma, Tarnói Emília, Soós Angéla, Ács Alajos, Vándor András és mások. A Csehov Szatmárnémetiben színpadra állított Három nővérével komoly elismerést szerzett Keresztes Attila pedig 2005-ben a Csíki Játékszín művészeivel vitte sikerre az idestova száz éve született színdarabot. Majd a rendező villantott fel néhányat az előadás legjellemzőbb színei közül, érzékletesen kifejtve, mit ért az „érzékenyen tragikus”, vagy a „gyönyörű, fanyar humor” minősítések alatt.

Nemzedékek vergődése?

Az 1914-ben íródott dráma ugyanabból az alaphelyzetből indul ki, mint Csehov műve, viszont a „boldog békeidők” korának itteni valóságából építkezik. A helyzeteket és jellemeket pontosan visszaadni segítő nyelvi fordulatok ezt húzzák alá, még akkor is, ha „mindig lesznek nővérek”. A szereposztás feltűnő hasonlósága pedig azzal indokolható, hogy „akkor is nagyon jó volt az egyensúly a lelki alkatok összetettsége és szerepek között”. Barta klasszikusában élnek ugyan a három lány szülei, de tehetetlenek gyermekeik vergődésével szemben, sem tanáccsal, sem példájukkal nem tudnak segíteni nekik. Amint a Szalaynét alakító Lőrincz Ágnes összegezte: „ez a mama nem az, amit a darab eddigi előadásaiban láttunk. Az élet mozsárba rakta és összetörte”. Pedig talán az ő nemzedékük van (de van-e?) birtokában annak, amit az utánuk következők hiába keresnek. A fiatalok szerelem utáni vágya, sorra megsemmisülő reményei, kiúttalan lázadása pedig lényegében ugyanaz, mint az utánuk következőké, bármekkora változáson mentek is át azóta a kapcsolatteremtés formái, módjai és eszközei. A katonának kaució kellene a nősüléshez, a költő, akinek „mesterségéből” „nem lehet megélni” eltűnik szerelme életéből. Marad egy tanítónői vagy postai „állás” vagy a bárkihez való férjhez menésnek ugyanebbe a kategóriába sorolható válfaja. Hogy „legalább egy férfi, vagy valami legyen a házban”…

Báthory Éva