Szigorították a tejforgalmazást
Utoljára módositva: 2014-01-09 08:59:00

A január elsejétől életbe lépett jogszabály szerint csak az EU-s előírásoknak megfelelő körülmények között lehet tejet és tejtermékeket forgalmazni. Cél: a gazdák társulásokba történő tömörítése.

 

Szigorú szabályok léptek életbe január 1-jétől a tej értékesítésére vonatkozóan. Csupán az a tej kerülhet forgalomba, amely megfelel az EU-szabványoknak. Ennek értelmében a gazdálkodóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az istálló tisztaságára, a tej tárolásának és szállításának higiénikus körülményeire, valamint az állatok egészségi állapotára. Fontos, hogy minden gazda a fejést egy külön erre a célra szánt munkaruhában végezze, fejés közben ne etesse az állatot. Mielőtt hozzáfogna a fejéshez, ajánlott többször is kezet mosni, és papírtörlőt használni. A leadandó tejet minél rövidebb idő alatt lehűtve, csak fedett edényben szabad a gyűjtőközpontokba vagy piacra szállítani. Fontos azoknak az állatoknak a külön fejése, amelyek valamilyen betegségben szenvednek, sőt ha a gazdálkodó keze sérült, azt is alaposan fertőtleníteni és bekötni kell, mivel a tej nem tartalmazhat antibiotikumot.

 

Kevés a tehéntartó

 

Sokan arra panaszkodtak, hogy a rendelkezés azokat a kistermelőket sújtja, akik két-három tehéntől fejt tejet próbálnak értékesíteni. Incze Lajos állatorvos, Halmi község polgármestere szerint ezeknek az embereknek nem kerül veszélybe a megélhetésük: — Nem kell félni attól, hogy problémát fog okozni a tej értékesítése. Az én utcámban van ötven ház és két tehén. Ezek a tehéntulajdonosok nem kell törjék a fejüket, hogy el tudják-e adni a tejet vagy sem. Régen sem vitték a tejet a piacra. Voltak kontósok, akikhez hazavitték a tejet és a tejtermékeket. A két-három tehenet tartó gazdák, ha a piaci asztalfoglalás mellett még az analízisekért is kell fizessenek, akkor indulásból csődbe megy a vállalkozás. Én megértem, hogy be kell tartani a szabályokat, de a kistermelőt is kell hagyni élni, ha már nem segítik őket. Ezzel azt akarják szorgalmazni, hogy a kistermelők társuljanak. Nem fognak társulni. Az a generáció tart szarvasmarhát, amelyik átélte az mtsz-időszakot, és tudja mit jelent a társulás.

 

Szövetkezetben

 

Porombovics Gellért és testvére, Porombovics István Túrterebesen tehénfarmot működtetnek, véleményük szerint ez a jövő, nem pedig a kisgazdálkodás.

— Most egy lej ötvenöt banit (harmincnégy–harmincöt cent) fizetnek egy liter tejért — nyilatkozta lapunknak Porombovics Gellért. — Meg kell jegyezni, hogy Németországban ötven centet fizetnek, a támogatás is sokkal több, mint nálunk. A Samus Lact Szövetkezet, amelybe kilenc farmer tömörült (köztük mi is), tizennégyezer liter tejet termel naponta. Szerződésünk van a Frieslanddal, ide szállítjuk a tejet. Külön-külön nem boldogultunk, mert a tejfeldolgozók azokkal ülnek le tárgyalni, akik nagy mennyiségben szállítanak minőségi tejet. Egy olyan gazdával, aki 2500–3000 liter tejet fej naponta, nem ülnek le tárgyalni a tejfeldolgozók, ha mégis, akkor túl alacsony árakat ígérnek. A szövetkezet sok előnyt biztosít a farmerek számára. Nem kell mindenkinek külön-külön állatorvost alkalmaznia, szakembereket a mesterséges megtermékenyítés elvégzéséhez, könyvelőt stb. Az a cél, hogy legyenek függetlenítve a tevékenységek. A farmerek eddig mindennel foglalkoztak, végül semmire nem volt idejük. Ezentúl az ő dolguk a farm irányítása lesz, a könyvelői munkával a szövetkezet könyvelője foglalkozik. Ezen a farmon háromszáz holstein tehén van, ezek direkt tejtermelésre vannak kitenyésztve. Nagyon nagy hangsúlyt helyezünk a tehenek egészségi állapotára. Ezért fontos az állatorvosi ellátás és a gyógyszeres kezelés. A beteg tehenek teje nem kerülhet be a szállításra szánt tejbe. A baktériumok akkor fejlődnek a tejben, ha azt a fejés után nem hűtik le négy fokra.

 

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Hotel Transylvania 3. - Szörnyen rémes vakáció
Ma, 15:00
A vámpíroknál nincs ennivalóbb lény. Mavis, Drakula édes kicsi lánya például a vérét adná azért, hogy a szörnyek nyaraltatásáért a szívét is kitevő apja ebéd után végre maga is alvadhasson egy jót. Így azután különleges meglepetéssel készül: befizeti Drakulát egy szörnyen társas hajóútra, hogy egy ideig csak saját vérfagyasztó boldogságával törődjön. Az indulásnál kiderül, hogy a tervbe egy apró rög került: Drakula régi barátai is a családi kirándulás résznek tekintik magukat: Farkas, Frankenst
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Hotel Transylvania 3. - Szörnyen rémes vakáció
Ma, 16:55
A vámpíroknál nincs ennivalóbb lény. Mavis, Drakula édes kicsi lánya például a vérét adná azért, hogy a szörnyek nyaraltatásáért a szívét is kitevő apja ebéd után végre maga is alvadhasson egy jót. Így azután különleges meglepetéssel készül: befizeti Drakulát egy szörnyen társas hajóútra, hogy egy ideig csak saját vérfagyasztó boldogságával törődjön. Az indulásnál kiderül, hogy a tervbe egy apró rög került: Drakula régi barátai is a családi kirándulás résznek tekintik magukat: Farkas, Frankenst
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Felhőkarcoló
Ma, 21:00
Will Sawyer (Dwayne Johnson), aki egykor az FBI túszmentő osztagát vezette, jelenleg felhőkarcolókra specializálódott biztonsági szakértőként dolgozik. Legújabb megbízása miatt Hongkongba utazik, amikor a világ legmagasabb épülete hirtelen kigyullad, és őt kiáltják ki felelősnek. Will ellen körözést adnak ki, így kell megállítania az igazi felelősöket, tisztára mosnia a nevét, és legfőként megmenteni a családját, akik az épületben rekedtek... a tűzvonal fölött.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit szólsz a 2018-as világbajnokság eredményéhez?
Várható volt, megérdemeltem nyertek a franciák
A horvátok jobbak voltak
Mindegy volt, ki nyeri
Nem néztem a VB-t
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. július 17.
Ha mostanában új vállalkozásba kezdett, itt az ideje, hogy levonja a tanulságot és kijavítsa a nyilvánvaló hibákat, hogy hamarosan elérhesse, amit tervezett.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. július 17.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...