Színek és élmények a Károlyi-kastélyban
Utoljára módositva: 2019-09-01 18:35:34

Két hétig, egész pontosan szeptember 13-ig lesz megtekinthető, a Szatmári Képzőművészek Egyesületéhez tartozó képzőművészek kiállítása.

A kastély alagsori termében helyet kapott tárlaton 28 alkotó, különböző technikával készült művei kerültek bemutatásra. A kiállítás nyitórendezvényére szombaton délben került sor. A rendezvényen közreműködtek a Szatmárnémeti Gyermekpalota hallgatói: Barla Beáta, Palcău Lucian, Sorian Alexandra, Moga Mariana tanítványai.

A kiállítást, Adrian Ştefănuţi, a Gróf Károlyi Idegenforgalmat Népszerűsítő Központ referense nyitotta meg Gergely Csabával, az alkotókat összefogó egyesület vezetőjével karöltve.

Összesen 69 képet állítottak ki a mostani kiállítás során az alkotók, akik munkásságát nem kritizálják egymás között, fogalmazta meg Gergely Csaba. Mint mondta, az egyéni alkotás és kifejezés szabadságát tiszteletben tartva arra törekednek, hogy a közönségnek készülő művek számára minél szélesebb bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak. Ebben nagy segítséget jelent a Gróf Károlyi Idegenforgalmat Népszerűsítő Központtal való együttműködés, illetve a Vasile Vénig László Fotóklubbal történő kapcsolat: kölcsönösen állítanak ki egymásnál a tagok, évente két kiállítással Szatmárnémetiben szerepelnek a nagykárolyiak, míg két kiállítással Nagykárolyba érkeznek a szatmárnémeti képzőművészek.

A következő művészek képeit láthatja Nagykárolyban a közönség: Ardelean Anton, Baráth Csaba Attila, Belánszky-Demkó Beáta, Cherecheş Alexandra, Erli Mária Tünde, Estan Ecaterina Elisabeta, Farkas Lajos, Ferenczi Imola, Ferenczi Stefan, Gergely Csaba, Gyene Arnold, Ilea Tiberiu, Illyés Sándor, Keresztesi Monica, Kin Ladislaus, Koter Vasile, Mitroi Ovidiu, Moisiak Doina, Moldovan Brîndușa Adelina, Moldovan Cristina, Nyárádi Enikő, Ruştiuc Liviu Mircea, Sabău Maria Teodora, Sabău Vasile Dorinel, Sălăjan Ioan Cătălin, Tillinger Stefan, Veress Elisabeta, Vidámi Klára.

A bevezetőt követően a kiállítás megnyitójára érkezett népes közönség megtekintette az alkotásokban gazdag tárlatot, illetve arra is lehetőségük nyílt, hogy egy-egy kép kapcsán beszélgessenek a kiállítókkal.

A rendezvényt a Szatmári Képzőművészek Egyesülete szervezte, a Szatmár Megyei Tanács, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala, Nagykároly Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa, a Nagykárolyi Kulturális és Sport Igazgatóság, valamint a Gróf Károlyi Idegenforgalmat Népszerűsítő Központ támogatásával.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adományozni ünnepekkor?
Igen, ilyenkor mindig nagyobb hangsúlyt fektetek az adományozásra.
Előfordul, hogy valamely felhívás kapcsán én is adományozok
Ugyanúgy adományzok egész évben
Nem adományozok se ünnepekkor, se máskor
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. december 12.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db édeskömény, 1 db zöld alma, 1 db hagyma, 15 dkg sárgarépa, 2 ek. olaj, 6 dl ...