Színes programokkal kezdődött a PMN
Utoljára módositva: 2019-08-22 12:01:38

Augusztus 20-án, kedden délelőtt hivatalosan is elrajtolt a 18. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat. A nap folyamán több helyszínen bábszínházzal, filmvetítéssel, történelmi előadással, zenei és táncos produkciókkal vártak kicsiket és nagyokat egyaránt.

 

Az idei PMN-t a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye fővédőszentje, Szent István tiszteletére bemutatott szentmise nyitotta meg. Az ünneplő közösség előtt Schönberger Jenő püspök adott hálát a magyarság első királyáért.

 

Bábszínházi előadások

Nem sokkal ezt követően az ünnepség átköltözött a Tűzoltótorony lábához, ahol a CBA színpadánál a gyermekek vették birtokba a teret. Az Álomzug Társulás izgalmas, élénk humorral fűszerezett bábelőadása, a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack a népmesék világába repítette a kisebbeket és a nagyobbakat, délután pedig az Árgyélus Színház vette birtokba a színpadot, hogy Teremtésmeséjével bemutassa, szeretet nélkül mit sem ér az emberi lét. A bábelőadások nem csak mosolyt csaltak az arcokra, de örök érvényű tanulságokat is csepegtettek az apróságok szívébe, így bizton állíthatjuk, hogy ettől tökéletesebb nyitányuk az egész héten át tartó gyerekprogramoknak nem is lehetett volna.

 

Megelevenednek a XX. század eseményei is

A PMN első délutánján azok is megtalálták az ideális programot, akik inkább magyarságunk olykor komoly viszontagságokkal teli történelme iránt érdeklődnek, 16 órától ugyanis egy történelmi előadás-sorozat vette kezdetét a Szatmár-Láncos Református Egyházközség gyülekezeti termében. A Veritas Történetkutató Intézet „Trianonhoz vezető út 100 év távlatából” című sorozatának első állomásán Gali Máté a „Háborús összeomlás és forradalom Magyarországon 1918–1919-ben”, Ligeti Dávid pedig az „Internacionalista háború vagy honvédelem? A Tanácsköztársaság 1919. évi harcai” című prezentációjával adta meg a háromnapos előadás-sorozat alaphangját.

 

Euforikus néptánc itt, felemelő klasszikus zene ott

A Partiumi Magyar Napok egyik régi ismérve, hogy a programkínálatban a könnyed kikapcsolódás mellett bőven akad lehetőség minőségi időtöltésre is. A régióünnep napján erről nemcsak a történelmi előadások, hanem a Bekecs Néptáncegyüttes, valamint a Nagy Norbert Symphonic Live is gondoskodott. Míg előbbi az Északi Színházban látványos bemutatókkal, érzelmes szövegrészletekkel fűzött néptánccal emlékezett meg az elmúlt száz év viszontagságos eseményeiről, addig utóbbi fantasztikus zenei élménnyel kedveskedett a partiumi közönségnek. A minden korosztályt megmozgató koncerten a klasszikus zenei paletta népszerű darabjai mellett kiváló filmzenék is felcsendültek a népes közönség legnagyobb örömére, így az esemény után hosszan zúgott a vastaps a Tűzoltótorony lábánál.

Filmélmények kicsiknek és nagyoknak

 

Alig néhány épülettel távolabb az Iparosotthon is megtelt élettel kedd délután, ahol egy régi kedvencet, A Pál utcai fiúkat mutatták be. A Molnár Ferenc nagy sikerű regénye alapján készült film rengeteg kisdiákot vonzott, de ez nem is csoda, hiszen a Boka vezette csapat és a vörösingesek csatározása még a hollywoodi kasszasikerek világában is kifejezetten izgalmas lehet a kalandra éhes, fiatal nemzedék számára. Ám nemcsak a gyerekek részesültek e napon kiváló filmipari csemegében, hanem a felnőttek is. A Batthyány sétány rendezvényterén felállított vásznon késő este ugyanis Szász Attila filmje, az Örök tél képkockái váltogatták sebesen egymást, megannyi érdeklődőt vonzva ezzel a nézőtérre.

Izgalmasan indult tehát a 18. Partiumi Magyar Napok, de ne feledjék, ez még csak a kezdet, csütörtökön és pénteken is érdekes és szórakoztató programok egész sora várja a kikapcsolódni vágyókat, szombaton és vasárnap pedig a Kossuth-kertbe költözik a rendezvénysorozat, ahol a régi szellemiség jegyében, tucatnyi újdonsággal és igazi hagyományőrző programkavalkáddal várják a kicsiket és nagyokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Downton Abbey
Ma, 20:30
Ősszel a világszerte méltán híres és kedvelt DOWNTON ABBEY sorozat világában játszódó nagyszabású mozifilm kerül a közönség elé. A Crawley család és a szolgálatukban álló elszánt személyzet a Downton birtok fennállásának legfontosabb pillanatára készülődik. Az angol király és királyné látogatásának hírére felbolydul az egész ház, botrányok, románcok, intrikák kezdenek kibontakozni, és az események olyan fordulatot vesznek, hogy hirtelen egész Downton jövője forog kockán… A filmet a sorozat alkot
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...