Színház lehet a garázs is
Utoljára módositva: 2014-03-28 08:54:00

Akár egy garázs is szolgálhat színházként, hiszen üzenetet hordoz a benne található rend vagy káosz, betekintést nyújtva a garázstulajdonos lelkivilágába. Kicsit nyakatekert elképzelés, de a Színház Világnapján akár ez is igaz lehet. Paul Sarvadi, a nagykárolyi SPOT Fesztivál kiötlője és főszervezője többállomásos „egyemberes” műsort szervezett, mellyel az volt a célja, hogy a nagykárolyiak figyelmét a színházra, a Színházi Világnapra irányítsa.

Ettől a gondolattól vezérelve a csütörtöki napot egy lakónegyedi talponállóban kezdte, ahol felolvasta Brett Bailey üzenetét a Színházi Világnapról. Majd megkérte a pultos hölgyet, hogy a különleges nap folyamán csak azokat a klienseket szolgálja ki, akik hajlandóak felolvasni, vagy akár elolvasni az üzenetet. Ezt követően az Elméleti Líceumba ment, ahol az iskolai nagyszünetben, több mint százfős hallgatóság körében olvasta fel Bailey üzenetét.

A nap következő állomása a középiskola mögött található garázsok előtti rész volt. Itt a garázskapukra felírta több magyar és román színház nevét, majd a SPOT szignóját. Egy garázstulajdonos tette fel a kérdést Sarvadinak, hogy mégis mi célt szolgál az, amit éppen csinál, mire Paul elmondta, hogy egy garázs is lehet színház, hiszen ha kinyílik az ajtaja, benne egy külön világ várja az embert, éppúgy, mint a színházban.

A kora délutáni programok után Paul a helyi rádióstúdióba ment, ahol románul és magyarul is felolvasta az üzenetet. A késő délutáni órákban a kastély parkjában teával kínálta a járókelőket, és ott is igyekezett minél több emberhez eljuttatni az üzenetet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Amerikai bérgyilkos
Ma, 19:00
Mitch Rapp (Dylan O Brien) életét egy szörnyű tragédia árnyékolja be: egy terrorista támadás során a szeme láttára ölik meg a menyasszonyát. A mindenre elszánt férfi személyes bosszút esküszik, egyetlen célja, hogy kiiktassa a kegyetlen merénylőket. Az egykori sikeres atlétára a CIA igazgatóhelyettese, Irene Kennedy (Sanaa Lathan) is felfigyel: felveszi Mitchet az ügynökség elit terroristaelhárító programjába, majd a hidegháborús veterán, a kőkemény Stan Hurley (Michael Keaton) kezeire bízza. A
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 21:00
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 25.
A Mars a Szűz jegyében áll. Jelentőségteljes nap elébe néz. Végre felkínálkozik a várva várt lehetőség, közeleg az idő, amikor válthat, és valami új dologba kezdhet. Döntsön megfontoltan!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 25.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...