×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
7 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Programajánló

Színházi előadásokban is bővelkedik az idei PMN

2013.08.07 - 10:12
Megosztás:
Színházi előadásokban is bővelkedik az idei PMN

Kulturális programokból a 12. Partiumi Magyar Napokon sem lesz hiány. Máris az elején színházi előadással kedveskednek közönségüknek a szervezők, ugyanis 2013. augusztus 19-én, 21.30 órától, a megyeközpont egyik nevezetes épületeként számon tartott Tűzoltótorony mellett láthatja majd a nagyérdemű az Aradi Kamaraszínház egyik produkcióját. A társulat egy készülő sorozat első részét hozza el a szatmáriaknak.

Az Üvöltés a zsenikért első ciklusa az Oroszok címet kapta, az est gerincét Vlagyimir Szemjonovics Viszockij 12 dala adja, emellett részletek hangzanak el Dosztojevszkij Karamazov testvérek, valamint Bűn és bűnhődés című regényeiből, illetve Lermontov, Puskin verseiből, Tarkovszkij filmjeiből. De szó esik többek között a vodka, a pirog, a borscs és a szoljánka elkészítésének módjáról is, továbbá a sztálini időkről, Mengyelejev periódusos rendszeréről, az orosz rulettről, Andrej Rubljovról, a csernobili katasztrófáról, a Szputnyik-2 űrhajóról, amelyen Lajka kutya utazott. Vagyis mindenről, ami Oroszországra jellemző. Előadja Harsányi Attila, gitáron kísér Vihula Mihajlo, a produkciót is ők ketten állították össze, bele-beleszólt Tapasztó Ernő.

A magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata lép fel. A kárpátaljaiak egy székely népmese Vörösmarty Mihály által adaptált színpadi változatával szórakoztatják a szatmári közönséget. Kárpátalja egyetlen magyar nyelvű színtársulata nem ismeretlen a szatmáriak számára, ugyanis a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata több ízben is meghívta már a Sorompók Nélkül elnevezésű multikulturális fesztiválra a beregszászi színészeket. legutóbb éppen idén májusban jártak városunkban.

Az előadásra szintén a Tűzoltótorony mellett kerül sor, este fél tízkor. A belépés természetesen, mint minden PMN-programra, ingyenes.

A Tekéntetes úr meséje egy férfivá avatás története, ahol a jómódban élő hargitai nemes, Zsadorján János bizony nem szívesen gondol a házasságra, és mivel általában véve nem túl figyelmes ember, észre sem veszi töprengései során, hogy a feleségnek legalkalmasabb fehérnép ott tipeg körülötte nap mint nap: az ő szolgája, Juliska. Juliska a legtökéletesebb partner, hiszen feltétel nélkül szereti Zsadorjánt, neki nem fontos a pénz, nem fontosak saját érzelmei sem, csak Zsadorján legyen boldog és gondtalan férfiú.

A történetben az erdélyi falvakra jellemző sok kedves, komikus figura szerepel, akik tovább bonyolítják a „tekéntetes úr” problémáit. Az előadás egyik fő vonzereje a darabban használt tájnyelv, ízes fordulataival. A hagyományőrzést szolgálják a történetbe illesztett zenei és táncbetétek is — ez utóbbiak Rejplik István ötletességét dicsérik. Rendező: Gyevi-Bíró Eszter.

Érdemes lesz tehát a PMN kezdőnapjain is részt venni, hiszen a színházi estek tartalmas időtöltést ígérnek.

S azok listája, akik nélkül nem jöhetne létre a PMN:

Kiemelt támogatók: Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány.

Aranyfokozatú támogatók: Tarr Beton, Babytrend, Barta Ati, Autonet, No Pardon Pub.

Ezüstfokozatú támogatók: Farmacenter, CBA, Nyírbátori Sárkányfürdő, Silcomprest, Fery’s Invest, Metamob, Kreativ, Inovativ, Kauftherm, Solarex, Secondtex, 2X2 Club, Panatek, Salvator, Transpink, Mindig Friss, Korall Klinika.