Szinte kibírhatatlan állapotok uralkodnak a bérházban
Utoljára módositva: 2014-11-05 17:40:37

Az egykor Viktória Szállóként emlegetett Horea utca 6. szám alatti bérház két idős nyugdíjasa alig tudja abbahagyni a panaszkodást. Gyűlölnek ott élni, de sorsukon változtatni nem tudnak.

A jobb napokat látott lelakott ingatlan

Mint panaszosaink elmondták, az 1970-es években költöztek a bérházba, s nagyon örültek annak idején, hogy a város szívében kaptak lakást, közel a gyárhoz, ahol dolgoztak. Sajnos, az azóta eltelt évtizedekben olyan emberek költöztek az ingatlanba, akik annyira lelakták az épületet, hogy az most már nyomornegyedbe illő látványt nyújt. Egykor a lakóközösség megbízásából takarítónő tartotta rendben a nagy lépcsőházat: sepregetett, felmosott, s háromhavonta kellett ablakot tisztítania. Manapság szürkület előtt otthon kell lenni, mert a lépcsőházban leütik az embert. Arra is volt példa nemrégiben, hogy az egyik lakót, amikor kilépett a lakásából, a lépcsőházban álldogáló unatkozó csavargó rúgta mellbe. A szemetet az ablakon hajítják ki egyesek, nem is lehet elsorolni, mi minden hullik ki a zacskókból. Lopják az áramot, a kábeltévét is illegálisan használják. Sokan házbért sem fizetnek a polgármesteri hivatalnak, mégsem lakoltatják ki őket. Persze, hogyan is fizethetnének, ha egyszer érvényes szerződés nélkül laknak az épületben. Nem is zavartatják magukat, még ők emlegetik jogaikat. A tető beázik, penészedik a fal. A panaszosaink megértik az önkormányzat munkatársait is, hogy nincs hová költöztetnie ezt a szedett-vedett népséget. De a normális életre vágyókat is meg kellene hogy értse a hivatal!

A jövő zenéje

A panaszosok többször is érdeklődtek a polgármesteri hivatal munkatársainál az ingatlan sorsát illetően. Az önkormányzat munkatársai türelmet kértek a Horea utca 6. szám alatt lakó két nyugdíjastól, mert egyelőre nem tudnak biztosat mondani az ingatlan jövőjét illetően. Annyi biztos, hogy a házat visszaigényelte egykori tulajdonosa, s még nem zárult le a per, ezért egyelőre semmit sem tehetnek az ügyben. Ha a per lezárul, akkor tisztázódik az is, hogy kik azok, akik az ingatlanban tulajdonosi joggal rendelkeznek és hány lakrész illeti meg a szatmárnémeti önkormányzatot. Akkor következik a közösségből való kilépés, ami egy újabb jogi procedúra, s ha ez megvan, akkor olyan állapotokat kell teremteni, hogy kiadhatóak legyenek a lakások, szerződéssel, annak rendje s módja szerint.

Karikás Enikő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Bűbáj herceg és a nagy varázslat
Ma, 17:00
Bűbáj herceget szörnyű átok sújtja, Bűbájos kisugárzásától a királyság minden nőnemű lakója egyből beleszeret, ám mivel ez csak varázslat, képtelen megtalálni így az igaz szerelmet. És ha a 21. születésnapjáig nem lel rá az igaz szerelemre, az átok végérvényesen beteljesedik.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Escobar
Ma, 18:40
1983-ban Virginia Vallejo, a szépségéről is híres médiaszereplő, akinek kegyeiért milliomosok versengnek, megismeri Pablo Escobart. Négy évig tartó románcuk egy olyan világba enged bepillantást, amelyet a kábítószer, a korrupció, erőszakos hatalmi harcok és páratlan gazdagság ural. A borzalmas és szenvedélyes szerelmi történet korunk egyik legsötétebb bűnöző elméjének fejlődéstörténete is egyben. A legendás drogbáró elképesztő kegyetlenséggel építi birodalmát, amelyet nemcsak az illegális üzleti
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Örökség
Ma, 21:00
Miután Ellen, a Graham család nagymamája meghal, lánya egyre több megmagyarázhatatlan eseménnyel szembesül anyja múltjából. Minél többet fedeznek fel az elhunyt asszony életéből, annál baljósabb változások következnek be a család élő tagjainak életében. Ari Aster első nagyjátékfilmje egy család szétesésének mesterien bemutatott, lidércnyomásos látomása, bővelkedik hátborzongató jelenetekben. A családi gyász baljós, mélyen nyugtalanító események elindítója. És mi lehet a vérfagyasztó örökség?
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e a VB-t?
Nem kérdés, ez az év eseménye
Figyelemmel követem, de azért nem mindenáron
Ha olyan meccs van, ami érdekel, azt megnézem
Legfeljebb a társaság miatt nézek focit
Nem érdekel a foci, a VB-t sem nézem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. június 18.
Valaki most nagyon szeretné felhívni magára a figyelmedet, és nagyon szeretné, ha segítenél neki, de sajnos nem a megfelelő módon kér. Talán nem is kér, hanem rögtön leszúr, vagy veszekedni kezd, esetleg megkérdőjelezi az igazadat. Tudd, hogy ma minden ilyen reakció valójában egy-egy segélykérés.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. június 18.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...