Szintfelmérő: van még fejleszteni való
Utoljára módositva: 2014-06-17 20:07:00

Eléggé fejetlenül volt megszervezve a második, a negyedik és a nyolcadik osztályosok vizsgáztatása — vélik a felmérésben részt vett pedagógusok, akiket ismét ingyen dolgoztattak.

 

Illusztráció

Lezárult a második, a negyedik és a hatodik osztályosok számára idén első alkalommal szervezett szintfelmérő vizsgasorozat. Kikértük a pedagógusok véleményét az új rendszerrel kapcsolatosan. Mint megtudtuk, egyáltalán nem voltak elragadtatva a szervezéstől — több alkalommal küldte el az oktatásügyi minisztérium hibásan mind a tételeket, mind a javítókulcsokat, melyeket rohamtempóban kellett újranyomtatni. Volt úgy, hogy a vizsga megkezdése után kapták az értesítőt arról, hogy utólagosan javítani kell a tételekben. A tanárok kifogásolták, hogy a szintfelmérővel kapcsolatos összes költséget az iskolák büdzséjéből kellett állniuk, holott a legtöbb intézmény amúgy sem áll túl jól anyagilag. Mint megtudtuk, nagyobb iskolák esetén több mint tízezer oldalt kellett kinyomtatniuk. Az időpont-választást sem ítélték szerencsésnek, az általunk megkérdezettek szerint sokkal jobb lett volna korábban — például májusban — megejteni a felmérőt. Mivel év végére hagyták, nagyon összetorlódtak a programjaik: készülniük kellett a nyolcadikosok képességvizsgájára, párhuzamosan folytak az évzárók, ballagások, az év végi dolgozatírások stb. Azt is nehezményezték, hogy ingyen dolgoztatták őket ismét közel két héten keresztül. A szervezésben, a felvigyázásban és a javításban esetenként az összes pedagógusnak részt kellett vennie — előfordultak olyan esetek, amikor a pedagógusoknak hajnali öttől késő délutánig az iskolában kellett tartózkodniuk, mivel a számítógépes rendszer csak megadott időszakokban volt elérhető —, a tételeket például hajnali 5 és 7 óra között volt csak lehetőségük letölteni. Úgy vélekedtek, hasznos lenne, ha a jövőben a szaktárca nagyobb hangsúlyt fektetne a szervezésre. Elmondták ugyanakkor: elvárnák, hogy a szintfelmérővel kapcsolatos költségeiket a minisztérium megtérítse, továbbá hogy megfizessék őket a pluszmunkáért, mert ez így volna korrekt.

 

[ohballada-1]

[ohballada-2]

 Babos Krisztina

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 21.
Mindenki barátságos és segítőkész ma Önnel, ami elsősorban kiegyensúlyozott és őszintén érdeklődő kisugárzásának köszönhető.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...