Szlovén fotóművészek a kastélyban

Stefi és Ivo Borko Szlovénia két legelismertebb fotóművésze. A People és People — Emberek és emberek című tárlatuk megnyitója szombaton 17 órától lesz a Károlyi-kastélyban.

Stefi P. Borko Gornja Radgona-i állatorvos. Jelenleg kisállatok gyógyításával foglalkozik a Lenarti Állatkórházban. A fényképészettel való kapcsolata igen rövid, ugyanis 2007-ben ismerkedett meg e művészeti ággal. Az egyik alapítója a Gornja Radgona-i Proportio Divina Fotóklubnak (2008), és a fotóklub igazgatótanácsának tagja. A munkássága korai szakaszát az utazó-, táj- és természetfotók jellemzik, később áttért a porték, női aktok, majd ezt követően a szociofotók készítésére. Eddig 17 egyéni kiállítással büszkélkedhet, valamint több mint 400 kiállításon jelentek meg képei Szlovéniában és külföldön. Több mint 220 díjat és kitüntetést hoztak számára ezek az alkotások.

Ivo Borko 1955-ben született Gornja Radgonában, Szlovéniában. Az egyetemet Ljubljanában végezte állatorvosi szakon, de 2007 óta kiadóként dolgozik. Már középiskolás kora óta foglalkozik a fényképezéssel. Tanulmányai alatt tagja volt a híres SOLT Ljubljana Fotó Csoportnak. Az egyetem elvégzése után hosszabb ideig szüneteltette fotós tevékenységét, de 1995-ben, amikor először járt Afrikában, visszatért a fotózáshoz. 2008-ban megalapította a Proportio Divina Fotóklubot Gornja Radgonában, amelynek az elnöke volt, és amelynek alapítása óta teljes odaadással foglalkozik a fényképészettel. Pályafutása elejének meghatározó stílusai a fekete-fehér, tájképek és természetfotók voltak, majd a későbbiekben először utazási, majd portré- és női aktfotózásra váltott. Képeit több mint 400 kiállításon mutatták be Szlovéniában és külföldön, valamint több mint 250 kitüntetést és díjat gyűjtöttek be. Eddig 31 egyéni kiállítása volt Szlovéniában, Ausztriában, Bulgáriában, Szerbiában és Magyarországon.

Az alkotók, Stefi és Ivo Borko címválasztása nem véletlen. Mindketten megmutatják magukat „Az Emberi Képek” pódiumában, ahol nem csak egyéniségeket tárnak fel, hanem e kiállításon belül elénk tárják a különböző és majdhogynem teljes ciklusokat. Nevezhetnénk akár „Dupla Dualitásnak”.

Stefi első ciklusa olyan emberek bemutatása, akiket lencsevégre kapott Erdélyben, Romániában, az országban, amelybe beleszeretett a lencse túloldaláról. Ez az, amit érzett, amikor az utóbbi években három alkalommal is meglátogatta ezt a tájat. A helyi fényképésztársai pedig segítettek neki átlépni a nyelvi „akadályokat”, és ez feltárta számára eme világ kapuit. Egy valós kapcsolat jött létre közte és az emberek között, amikor gondolkodás nélkül a fényképezőgép elé álltak. Stefi lefényképezte őket munkavégzés, pihenés és ünneplés közben az otthonaikban és szent helyeiken, legfőképpen templomokban. Mivel a legtöbb kép beltérben készült, ezért széles látószögű lencsét használt, amely bár nem éppen az arcukra összpontosít, de jobb betekintést ad a közönségnek a hangulatuk, érzelmeik, gondolataik, hátrányaik világába, azaz röviden a fizikai és érzelmi környezetükbe. Könnyedén „felbonthatjuk” a fényképeket a rétegeikre. Stefi második ciklusában is megfigyelhető ugyanez, ahol is az idősek és állatok kapcsolatát mutatja be nekünk. E mozzanatokat legfőképpen az idősek otthonaiban örökítette meg, amikor meglátogatta őket. Bár a látogatások rövidek voltak, mégis megváltoztatták és gazdagították a lakók mindennapi életét, emlékek születtek, szívek lágyultak meg, lelkek nyugodtak meg, a vágyak pedig teljesültek. A szerző, az emberek és az állataik közti kölcsönhatás ugyanannyira fontos volt, mint maga az elkészült fénykép. Egy szinergia, azaz együttműködés jött létre az állatok és a gazdáik között, valamint az emberek és Stefi között. E kapcsolat, kötődés Stefi és az állatok közt nem szükségeltetett összefonódást. Egyszerűen csak létezik. Hasonlóképpen van együttműködés a tartalom és az alany között, ami az ilyen fényképészetben nem lényeges, mivel itt egy sokkal fontosabb üzenet kerül elmondásra, amely többértelmű, amelyet értelmezhetünk szó szerint, jelképesen, tanító vagy elméleti síkokon és persze egyénileg is.

Ivo kiállítása egy válogatás, amely az előző két-három év műveit tartalmazza. Kivételt képez két leghíresebb fényképe, A Sorsok 1. (The Fates 1) és a Hentes (Butcher), amelyeket egy évtizede kapott lencsevégre. A Sorsok 1. című fényképe létrehozott egy stúdióportré-sorozatot, amelyet a kiállítás első részében mutat be nekünk. A portréi különböző történetekből tevődnek össze, egyének történeteiből és világából, akikkel különböző helyzetekben találkozott. Ők a feleségek, barátok, ismerősök, még a hajléktalanok is…

Mert úgy véli, hogy megismerésükkel közelebb tudott kerülni hozzájuk, és egy intimebb, sokkal mélységesebb képet tár elénk az egyedi stílusán keresztül. Hagyományosan a portréfotózás „egy szempillantás alatt” történik, megörökítve az egyéniség pillanatban megfagyott körvonalát, egy apró részét a jelenlétének és feltűnésének a világban. Ezzel ellentétben Ivo legtöbb portréja alapos tervezés szüleménye, és legfőbbként egy képleírása a többnyire felismerhető szimbólumoknak, amelyek jellemzik őt.

A második ciklus különböző környezetekben található emberekről szól. Ezeket a képeket utazásai során készítette, ami a fényképészet mellett a másik szenvedélye. E fényképek galériákban, műhelyekben, színpadokon, játszótereken, megemlékezéseken, valamint otthon készültek. Helyek, amelyek az emberek legintimebb környezetei, ott ahol élnek, dolgoznak, alkotnak, bizonyítanak vagy elengednek… Az egyén „Otthoni környezetében”. Mivel a legtöbb bemutatott ember ismeretlen volt a szerző számára, és mert a legtöbb fénykép hirtelen született meg, ez jelentősen hozzájárul a nyugodt légkörhöz és a környezettel való harmóniához. Olyan emberek, akik együtt élnek egymással és harmóniában a környezettel.