Szocsi is bemutatkozik az F1-ben
Utoljára módositva: 2014-10-10 16:18:56

Pontosan 100 évvel az utolsó, szentpétervári Orosz Nagydíj után tért vissza a száguldó cirkusz a világ legnagyobb országába. Ezúttal Szocsiban fog körözni a mezőny, de kérdés, hogy mennyire viselte meg a pilótákat Bianchi szuzukai borzalmas balesete.

A Forma–1 közösségét mélyen megrázta Jules Bianchi szuzukai balesete, de a show-nak most is folytatódnia kell, a hétvégén már Oroszországban hajtanak az ismeretlenbe a versenyzők.

A mezőny először látogat el a világ legnagyobb országába, ahol egy viszonylag gyors, de az utcai pályák jegyeit is magán viselő helyszínen kell bizonyítaniuk. „Először utazunk Oroszországba, ezért izgatottan vártuk, hogy felfedezzük a sportágban újnak számító területet. A szuzukai események azonban beárnyékolják a nagydíjat” – nyilatkozta a Mercedest irányító Toto Wolff, aki hozzátette, „a Forma–1-es versenyzők vérbeli profik, ezért a teljesítményükön nem fog meglátszani, hogy lélekben még Japánban vannak.” Hasonló véleményen van a korábbi versenyző, majd sokáig szakkommentátorként tevékenykedő John Watson is: „Úgy dolgoznak majd, mind bármikor máskor. De néhány versenyzőt biztosan jobban megérintettek a történtek, mint másokat. Ez az F1-es generáció korábban nem látott olyasmit, mint ami vasárnap történt. Valószínűleg ráébredtek, hogy ők sem sérthetetlenek.”

Az oroszok és a Magyar Nagydíj

A szocsi pálya, amely az év eleji, téli olimpiai játékok sportlétesítményei köré épült, új kihívás a pilóták számára

Pedig Oroszország igazi sportünnepre készült a hétvégén, hiszen az évtizedekig tartó próbálkozások után az idén végre sikerül megrendezniük az első Forma–1-es versenyüket. Az oroszok a világbajnokság indulása előtt is mindössze két nagydíjat rendeztek, még az első világháború kitörése előtt Szentpéterváron. Érdekesség, hogy az első F1-es futamra pontosan 100 évvel a legutóbbi Orosz Nagydíj után kerül sor. Az orosz futamoknak a háború vetett véget, majd a Szovjetunióban sokáig fel sem merült, hogy a nyugati világgal és a kapitalizmussal azonosított sportágban bármiféle szerepet vállaljanak.

Az 1980-as évek elején azonban Bernie Ecclestone elhatározta, hogy a vasfüggöny mögé is beviszi a Forma–1-et, és egy moszkvai pálya megépítéséről tárgyalt az oroszokkal. A verseny – Szovjet Nagydíjként – még az 1983-as előzetes versenynaptárba is bekerült, de bürokratikus okok miatt Moszkva végül visszamondta a rendezést. Ecclestone-nak ezért új helyszín után kellett néznie, és ennek köszönhető, hogy 1986-ban Magyarország lett az első ország a Vasfüggöny mögött, ahová ellátogatott a Forma–1.

A 2000-es évek elején került újra előtérbe Oroszországban a futamrendezési ügy. Moszkvában 2012-ben nyitották meg az első nemzetközi színvonalú, Hermann Tilke által tervezett versenypályát, a Forma–1-es nagydíj rendezési jogát azonban a Fekete-tenger partján fekvő üdülőváros, Szocsi kapta meg.

A hétéves szerződés ellenére sokáig kérdéses volt, hogy Oroszországban valóban rendezhetnek-e versenyt 2014-ben. A helyszínen zajló munkálatok üteméről sokáig aggasztó hírek érkeztek – 70 nappal a verseny előtt még az aszfaltozással sem végeztek –, de a pálya augusztusban megkapta a végső engedélyt a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA) a nagydíj megrendezésére, szeptemberben pedig az orosz túraautó-bajnokság mezőnye fel is avatta a szocsi létesítményt. Az F1-es nagydíjat az ukrán válság is fenyegette, de hiába kérte több nemzetközi szervezet is az FIA-t, hogy ne utazzanak el Oroszországba, a szövetség nem mondott le a versenyről.

Az orosz versenynek a csapatok is örülnek, hiszen mind több helyi vállalat lát lehetőséget a Forma–1-es szponzorációban, és a közönség körében is egyre népszerűbb az autóversenyzés.

Derékszögű kanyarok

Az 5848 méter hosszú aszfaltcsík Spa és Silverstone után a versenynaptár harmadik leghosszabb pályája. A pilóták még csak szimulátoron köröztek a pályán, ennek alapján születtek vélemények. „Egyértelműen látok hasonlóságokat más pályákkal, leginkább talán Szingapúrra emlékeztet. Bár utcai pályáról a szó szoros értelmében nem beszélhetünk, a pályát övező falak ezt az érzetet keltik” – mondta a német Sebastian Vettel, aki a pálya egyik különlegességére is rámutatott: ez az első F1-es helyszín, amely olimpiai létesítmények köré épült, a 2014-es téli játékokat ugyanis szintén Szocsiban rendezték. „Ez a pálya azonban lendületesebb a szingapúrinál, ezért sokkal gyorsabb is lesz – tette hozzá a címvédő, utalva a 215 km/h-ra jósolt átlagsebességre. – Néhány szakasz Dél-Koreára vagy Abu-Dzabira emlékeztet. Összességében úgy gondolom, sikeresen ötvözték a különböző típusú kanyarokat – néhány közülük különösen nehéz lett, de versenyzőként pont erre vágyunk.”

A szocsi pályán 18 kanyar található, 12 jobbos és mindössze 6 balos. Egy utcai pályához viszonyítva elég sok az egyenes szakasz, ezek többsége azonban meglehetősen rövid. A leghosszabb egyenes az 1-es és 2-es kanyarok között található. Ez 650 méter hosszú, és körülbelül 320 km/h-s végsebességre lehet számítani, ezért itt mindenképpen előnybe kerülhet, aki erősebb motorral köröz. A kanyarok többsége viszont valóban az utcai pályákra emlékeztet, 7 olyan forduló is van, amely szinte derékszögűnek mondható.

A Lotus technikai igazgatója, Nick Chester szerint a szingapúrihoz hasonló beállításokat fognak majd használni, de a csapat kolumbiai pilótája, Pastor Maldonado rámutatott, hogy a hétvége során valószínűleg számtalanszor módosítani kell majd az autókon, hiszen még minden „túlságosan új” ahhoz, hogy a mérnököknek konkrét elképzeléseik legyenek a helyes beállításokról. „Az aszfalt például rengeteget fog fejlődni a hétvége során. Korábban Austinban is láthattuk, hogy először hihetetlenül csúszott a pálya, de utána minden edzésen körülbelül 2–3 másodpercet javultak a köridők” – mondta a versenyző.

Napsütés várható

A Pirelli a közepes és a lágy abroncsokat viszi el Szocsiba, elsősorban azért, mert ezt tartják a legbiztonságosabb választásnak – a kipróbálatlan, új aszfalton olyan gumikat akartak bevetni, amelyek „számos különböző körülménnyel” képesek megbirkózni.

„A pálya a gumik számára is érdekes kihívásokat tartogat – a kanyarok nagyon különbözőek, ezért minden szempontból próbára tesznek minket – ismerte el Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója. – Ami a gumikat ért terhelést tekinti, az orosz pálya valahol a skála közepén foglal helyet: a méréseink azt mutatták, hogy az aszfalt kíméletes lesz az abroncsokkal, de néhány kanyar azért eléggé megdolgoztatja majd őket.”

Az előrejelzések alapján egész hétvégén kellemes időre van kilátás. Napközben 20 fok körül alakul majd a hőmérséklet és várhatóan sokat süt majd a nap.

Döntés

Egy autóval versenyez a hétvégi Orosz Nagydíjon a Marussia Forma–1-es csapata – jelentette be a gárda péntek reggel. Bár az istálló nevezte a hétvégére tartalékversenyzőjét, Alexander Rossit, a vezetőség végül úgy döntött, Jules Bianchi előtt tisztelegve csupán egy autót szerepeltet Szocsiban, a francia versenygépe végig a garázsban pihen majd felkészítve. „Nagyon érzelemdús hétvége vár az egész csapatra, de próbáljuk átvészelni és továbbra is imádkozunk Jules-ért” – mondta a francia csapattársa Max Chilton.

Tv-közvetítés

Forma-1-es világbajnokság, 16. forduló, Orosz Nagydíj, Szocsi, szombat: időmérő edzés (14 óra, M1, Dolce Sport 1, RTL Television). Vasárnap: futam (14 óra, M1, Dolce Sport 1, RTL Television).

A vb állás

Pilóták

1 Lewis Hamilton brit, Mercedes GP 266
2 Nico Rosberg német, Mercedes GP 256
3 Daniel Ricciardo ausztrál, Red Bull Racing 193
4 Sebastian Vettel német, Red Bull Racing 139
5 Fernando Alonso spanyol, Scuderia Ferrari 133
6 Valtteri Bottas finn, Williams 130
7 Jenson Button brit, McLaren 82
8 Nico Hülkenberg német, Force India 76
9 Felipe Massa brazil, Williams 71
10 Sergio Pérez mexikói, Force India 46
11 Kimi Räikkönen finn, Scuderia Ferrari 45
12 Kevin Magnussen dán, McLaren 39
13 Jean-Eric Vergne francia, Scuderia Toro Rosso 21
14 Danyiil Kvjat orosz, Scuderia Toro Rosso 8
15 Romain Grosjean francia, Lotus 8
16 Jules Bianchi francia, Marussia 2

Csapatok

1 Mercedes GP 522
2 Red Bull Racing 332
3 Williams 201
4 Scuderia Ferrari 178
5 Force India 122
6 McLaren 121
7 Scuderia Toro Rosso 29
8 Lotus 8
9 Marussia 2
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Tapasztalt szakácsot keresünk Ausztriába. Telefon: 004369911015847.
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Hattyúhercegnő - Királyi kémküldetés
Ma, 11:00
Miután rejtélyes idegenek érkeznek a királyságba, Alise hercegnő, Lucas és barátaik titkos küldetésre indulnak, hogy felfedjék, kiben bízhatnak, és kiben nem. A kalandorok bevetik minden tehetségüket és kémkütyüjüket, hogy fényt derítsenek az igazságra – a kis csapat célja nemes egyszerűséggel annyi, hogy megmentsék a birodalmat...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Szörnyen boldog család
Ma, 12:35
Wishbonék messze nem a legboldogabb család. Emma, egy csőd szélén álló könyvesboltot vezet, míg férje, Frank túl sokat dolgozik és szenved zsarnok főnökétől. Öntudatos lánya, Fay, épp az első szerelmet éli meg, míg fiát, a kis zsenit, Maxot csúfolják az iskolatársai. De ez még nem minden! Egy jelmezes buliban egy gonosz boszorkány szörnyekké varázsolja őket: Emma vámpírrá, Frank Frankenstein szörnyévé, Fay egy múmiává, Max pedig egy vérfarkassá változik. Kalandos hajsza indul a banya után a fél
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Az én kicsi pónim - A film
Ma, 14:25
Létezik egy varázslatos birodalom, Equestria, ahol a színes kis pónik boldogan tengetik az életüket. Itt laknak a jóbarátok: a csodálatos és nagyon okos unikornis, Twilight Sparkle, a legtalálékonyabb farmerlány, Applejack, a szivárvány sörényű pegazus, Rainbow Dash, a csacska és mindig mókára kész póni, Pinkie Pie, a kedves és őszinte, Fluttershy, és a divatban nagyon járatos Rarity. Ám egy nap a gonosz és vasöklű uralkodó, Storm király szemet vet a kis pónik hazájára, akik összefognak és útra
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
anyám!
Ma, 16:20
Az idősödő költő (Javier Bardem) és fiatal felesége (Jennifer Lawrence) egy nagy viktoriánus házban élnek vidéken. Egy nap egy idegen és felesége (Ed Harris és Michelle Pfeiffer) beköltöznek a házba, megzavarva a pár nyugodt életét...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Űrvihar
Ma, 18:40
A klímaváltozás biztos és elkerülhetetlen. És semmi kétség: a Föld lakóinak az életébe kerülhet. A rémítő lehetőség végre szövetségbe kényszerítette a világ vezetőit, akik együtt hozták létre az egyetlen technikai megoldást, ami a menekülés lehetőségét kínálja. Egy műholdakból álló, a Föld körül keringő gyűrűt, amelynek különleges geotechnológiai megoldásai elháríthatják a természetet fenyegető veszélyeket. A rendszer két éve üzemel sikeresen. Ám egy műszaki hiba átalakítja a műholdhálózat működ
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
anyám!
Ma, 20:45
Az idősödő költő (Javier Bardem) és fiatal felesége (Jennifer Lawrence) egy nagy viktoriánus házban élnek vidéken. Egy nap egy idegen és felesége (Ed Harris és Michelle Pfeiffer) beköltöznek a házba, megzavarva a pár nyugodt életét...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Felkészítetted-e már autódat a télre?
Igen, mindig időben felkészítem
Még nem, de a napokban már esedékes
Nem sietem el a dolgot, még van rá időm
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. október 21.
Ha bizonyos dolgokon régóta változtatni szeretne, itt az ideje, hogy cselekedjen. Gondolja végig, hol csúszik ki a kezéből az irányítás konkrét helyzetekben.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. október 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 10 dkg bacon, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 db sárgarépa, 4–6 ek. sűrített paradicsom, 1 l ...