Szokatlanul más volt a választás dinamikája
Utoljára módositva: 2019-05-27 10:19:45

Általánosságában magas részvételi arány, jelentős eltérések város és vidék, illetve vidék és vidék között, már délután átlépett érvényességi küszöb a népszavazás esetében — teljesen más dinamikája volt május 26-nak, mint a korábbi választásoknak.

Akárcsak országszerte, Szatmár megyében is reggel 7 órakor nyitotta meg kapuit a 337 szavazóház, ahol összesen 314 514 választópolgárt vártak a három urna elé — s bár a nap folyamán Szatmárt szinte folyamatosan az országos sereghajtók között említették részvétel szempontjából, arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Központi Választási Iroda (BEC) statisztikai adatbázisában szereplők közül nagyon sokan csak „virtuálisan” vannak itthon, a valóságban pedig külföldön.

Tegnap reggel az RMDSZ vezető politikusai voltak az első fecskék, akik már pár perccel 7 óra után voksoltak, a megye legkülönbözőbb településein, egyrészt jelezvén ezzel: ‘Mi, magyarok Szatmárban mindenhol ott és otthon vagyunk’, másrészt jó példával járva elöl, és a voksoláson való részvételre buzdítva — Erdei D. István parlamenti képviselő Szamoskrassón adta le szavazatát, s mint fogalmazott: „Hiszek az Unióban, és azt akarom, hogy az egyenlő felek elvének megfelelően, a kölcsönös bizalom és tisztelet jegyében minden nemzet megtalálja a maga boldogulását. Csak így fogja a partiumi magyar ember is európai polgárnak érezni magát.” Nem sokkal később voksolt egy erős Európáért és egyben egy fejlődő, gyarapodó Erdélyért Turos Lóránd szenátor, nagyszülei falujában, Érszakácsiban, és a magyar összefogásra szavazott Tar Miklós, Mezőterem polgármestere és a Magyar Polgári Párt megyei szervezetének elnöke is, pár perccel reggel 8 óra után. „A ma hajnalban Vámfaluban leadott szavazatommal a helyi kicsi, de határozott magyar közösség azon akaratát erősítettem, hogy a Kárpát-medencei magyar képviselet megvalósuljon a mai választás után az EP-ben” — mondta Nagy Szabolcs, a Szatmár megyei RMDSZ ügyvezető elnöke voksolását követően az avasi dombok között. Nem csak a megye, de az ország csücskében, az Ugocsában, a román-ukrán határtól alig pár száz méterre, Kökényesden szavazott Magyar Lóránd parlamenti képviselő, s mint mondta: „Ma azért szavaztam — mint eddig egész életemben mindig —, hogy nekünk, magyaroknak elég erős maradjon a hangunk Szatmár megyében, Erdélyben, Romániában és most az Európai Unióban is. Ma az erős Kárpát-medencei képviseletre voksoltam, és arra biztatok mindenkit, hogy tegyen ugyanígy, ha azt akarjuk, hogy megmaradjanak az agrártámogatások, és fejlődhessen a vidéket éltető mezőgazdaság.”

Bár a szavazásra jogosultak alig 5%-a voksolt 10 óráig, már akkor látszott, hogy nagyon magas a részvételi arány a Szatmár megyei román településeken (volt, ahol meghaladta a 20%-ot — Balotafalu például az egész nap során élen járt, igaz, ott csak 158 a választópolgárok száma). „Legyen szó kistelepülések önkormányzatairól, egy megye sorsának irányításáról vagy a bukaresti törvényhozásról, én mindig azokra szavaztam, akik azért harcoltak, hogy a magyar közösség sorsát ne mások határozhassák meg. Ma is így voksoltam. Igaz, két vagy három képviselő hangja nem túl hangos, de éppen elég ahhoz, hogy meghallják. Mi pedig hallatni akarjuk a hangunkat” — summázta Pataki Csaba megyei tanácselnök voksolását követően, és hasonló gondolatokat fogalmazott meg Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere is, aki hagyományosan felesége és leányai kíséretében érkezett a szavazóházba. „Egy olyan Európára adtam le a voksom, ahol a családok gyarapodnak, a helyi közösségek pedig fejlődnek. Ott kell legyünk a tárgyalóasztalnál az EP-ben, ne más döntse el helyettünk, hogy mi nekünk a jó! Arra buzdítom minden szatmári honfitársamat, menjen el ma szavazni családjával, és szavazzon az erős magyar képviseletre” — mondta.

Nos, a szatmáriak meghallgatták az elöljárók ajánlását, és elmentek voksolni, az ebéd előtti órában kisebb-nagyobb sorok alakultak ki a szavazóházakban, igaz, csak a megyeközpontban, vidéken ugyanis továbbra sem siették el a dolgokat. „Minden alkalommal eljövünk és szavazunk, elsősorban magyarságunkért. Ha lehetőségünk van beleszólni a döntésbe, hát éljünk vele! Ha már szavazni se megyünk el, akkor ne csodálkozzunk, ha más dönt helyettünk. Ez az egyedüli módja, hogy megőrizzük magyarságunk folytonosságát. Talán nekünk, időseknek már nincs akkora tétje ennek: én 70 éves leszek, a feleségem 61, viszont a fiatalok jövője szempontjából nem mindegy, mi lesz a választások eredménye. Nagyon sajnálom, hogy ilyen kevesen jönnek el, kár, hogy ekkora az érdektelenség, mindenki be kellene lássa, de főként a fiatalok, hogy nem szabad mindegyként kezelni ezt a dolgot” — állapította meg nem kis keserűséggel az egri Löchli István.

A szavazási kedv délután is inkább városon volt jellemző, s jelentős eltérések voltak a különböző vidéki települések között is — Halmiban például 18 órakor még alig 21% szavazott, ugyanis a végre csapadékmentes órákat kihasználva majd’ mindenki az eperföldeken görnyedt és szedte a gyümölcsöt, Szamosdarán viszont addig az időpontig a választópolgárok több mint 54%-a szavazott már. Az urnazárások előtt egy órával, azaz 20 órakor megyeszerte csaknem 40 százalékos volt a részvétel az európai parlamenti választáson, a referendumon pedig (amelyről már délután kiderült, hogy érvényes lett) elérte a 35%-ot — ez mindkét esetben rekordot jelentett, nemcsak a korábbi EP-választásokhoz, de a 2016-os helyhatósági választásokhoz viszonyítva is.

„Jóslásokba soha nem bocsátkozom, és jelen pillanatban nem is lehetne, annyira más dinamikát rajzolt ki a mai nap, mint ahogy az más választások esetében, mondjam úgy, megszokott volt. Sok helyen most is sorban állnak az emberek, hogy szavazhassanak, ez tény; részünkről sokkal nagyobb mozgósítás volt, mint az eddigi években, ez is tény; országos viszonylatban még mindig a sereghajtók között vagyunk, ez is tény; nem tudja senki, hány szavazati joggal rendelkező állampolgár van van itthon fizikálisan, ez is tény” — mondta megkeresésünkre Pataki Csaba. Sokkal lelkesebben nyilatkozott a hatalmas részvételi arányról a Nemzeti Liberális Pártot vezető Adrian Albu, aki történelminek nevezte a jelenlétet. „Nagy meglepetésekkel zárul majd ez a nap, főleg azon pártok és politikai alakulatok számát tekintve, amelyek nem érik el az 5%-os bejutási küszöböt. A népszavazás érvényessége elmondhatatlan örömmel tölt el, egyrészt, mert mi voltunk az egyetlen párt, amely hivatalosan is felvállalta, hogy támogatja a referendumot, másrészt a több millió ember kinyilvánított akaratát most már nem lehet félresöpörni. Nem tartom kizártnak, hogy a népszavazás előrehozott választásokat is hoz maga után, hiszen kicsi a valószínűsége, hogy a jelenlegi szociáldemokrata kormány ‘rendesen’ kezelje” — fogalmazott, nem hallgatva el mélységes felháborodását sem a külföldön élő és szavazni akaró romániaiak helyzete miatt. Izgatott és forrongó napnak minősítette május 26-át a Szociáldemokrata Pártot vezető Aurelia Fedorca, Avasfelsőfalu polgármestere, aki számára szinte már megszokott, hogy az Avasban alacsony a választási részvétel. „Nincsenek itthon — mind szerepelhetnek a választási iroda adatbázisában, ha egész utcák házai ‘lakatlanok’. De biztos vagyok benne, hogy valahol Európában vagy az Egyesült Királyságban, ott, ahol vannak, élnek, dolgoznak, szavaznak” — mondta.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Downton Abbey
Ma, 20:30
Ősszel a világszerte méltán híres és kedvelt DOWNTON ABBEY sorozat világában játszódó nagyszabású mozifilm kerül a közönség elé. A Crawley család és a szolgálatukban álló elszánt személyzet a Downton birtok fennállásának legfontosabb pillanatára készülődik. Az angol király és királyné látogatásának hírére felbolydul az egész ház, botrányok, románcok, intrikák kezdenek kibontakozni, és az események olyan fordulatot vesznek, hogy hirtelen egész Downton jövője forog kockán… A filmet a sorozat alkot
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...