×
2024. 05 08.
Szerda
Mihály
13 °C
enyhe intenzitású zápor
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Magazin

Szombaton startol A Dal 2019

2019.01.18 - 09:00
Megosztás:
Szombaton startol A Dal 2019

A Dal az elmúlt években sokat mozdult abba az irányba, hogy szélesebb látképpel, ezáltal valósághűbben mutassa be a magyar könnyűzenét — mondta Both Miklós, a zsűri tagja az MTI-nek.

 

A zenész, szerző, népzenekutató negyedik éve vesz részt A Dal zsűrijében. Mint kiemelte, a szélesebb kép önmagában nem jelent sikert, de elősegíti a versenyt és a tágabb merítést, amely nagyobb biztosíték a műsor jövője szempontjából.

„A műsor elsősorban egy hazai könnyűzenei körképet akar bemutatni. Ennek kapcsán kértek engem is fel zsűritagnak, és erre a célra mondtam igent” — fejtette ki Both Miklós.

Problémának nevezte, hogy az emberek tömegéhez csak az iparszerűen termelt szórakoztató zene jut el, miközben a háttérben sok olyan alkotó közösség van, amelyekre érdemes figyelni. Hozzátette: kulturálisan fontos befektetés velük foglalkozni. Mint fogalmazott, míg A Dal a 2011-es induláskor inkább fűszerként használta a fősodortól eltérő produkciókat, az idei versenyben már sokkal hangsúlyosabb teret kaptak a nem klasszikus rádióbarát dalok.

„A Dal az egyetlen olyan, nagy felületen zajló könnyűzenei műsor, amelyben a résztvevők saját kompozícióikat mutathatják be, és nem más dalát kell jól elénekelni. Ez a stílusokon átívelő mezőny azonban a zsűrire lényegesen nagyobb terhet ró, mert látszólag távol eső elemekből kell aztán rangsort állítani” — mondta Both Miklós.

A Dal szerinte mindenkinek jó lehetőség, online felületei igen nézettek, és jó közeget jelentenek nemcsak a népszerű előadóknak, hanem azoknak is, akik nincsenek előtérben.

Both Miklós sajnálja, hogy A Dal 2019 30-as mezőnyébe nem került népzenei, világzenei műfajból érkezett produkció (a korábbi években több ilyet is láthattak a nézők), a színtér ismert képviselője ugyanakkor hangsúlyozta: a beküldött pályaművek között idén kevés ilyet találtak, és az előzsűrizésen azok sem jutottak tovább. Azonban — tette hozzá — több versenydalban megjelenik a népzenei ihletettség.

A világzenében alkotó gitáros, énekes, dalszerző beszámolt arról, hogy tavaly már a tizenegyedik nemzetközi ukrajnai gyűjtőexpedíciót vezette, öt hónapot volt terepen. Az elmúlt négy évben mintegy százharminc ottani faluban csaknem négyezer dallamot gyűjtöttek össze az MTA Zenetudományi Intézete és az Ukrán Néprajzi Múzeum munkatársainak közreműködésével. „A projekt idén folytatódik, egy német csapattal fogok közösen dolgozni.”

A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő az elmúlt időszakban Európa több országában adott koncertet, szerepelt különböző fórumokon a már feltárt dalok kapcsán. Az összegyűjtött zenefolklór jelentős része a polyphonyproject.com weboldalon érhető el.

A Dal 2019 első válogatója szombaton 20 óra 30 perctől lesz látható a Duna Televízióban és a Duna Worldön. Színpadra lép Antal Tímea feat. Demko Gergő (daluk címe: Kedves Világ!), Berkes Olivér (Világítótorony), DENIZ (Ide várnak vissza), Hamar Barni (Wasted), a Konyha (Százszor visszajátszott), a Nomad (A remény hídjai), Oláh Gergő (Hozzád bújnék), Pátkai Rozina (Frida), Szekér Gergő (Madár, repülj!) és Váray László (Someone Who Lives Like This).

A dalválasztó show zsűrijében Both Miklós mellett Vincze Lilla előadó, dalszerző, zenepedagógus, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa és Nagy Feró énekes, szövegíró, a Beatrice frontembere szerepel. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét SMS-szavazáson keresztül, így aktív részesei lehetnek a dalválasztási folyamatnak. A Duna Televízió és a Duna World nézői Dallos Bogival és Fehérvári Gábor Alfréddel, Freddie-vel kereshetik együtt Magyarország legjobb dalát.

Adás után, 22.40-től exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza. A műsorban az előadók és a zsűri is számtalan érdekességgel szolgál majd a produkciókról, izgalmas kulisszatitkokat osztanak meg a műsorvezetővel, Forró Bencével.

Érdemes követni A Dal 2019 honlapját, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalát is, ahol már az adások előtt megismerkedhetünk az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetők a műsorról.