Szösszenetek

Egy újságban mindenről szó esik, csak észre kell venni. Az SZFÚ március 7-i hátlapján például művészfotó jelent meg „Naplemente Szatmáron” címmel, sajnálhatja, aki csak átfutott rajta felületesen. A felvételt a nagypiaci (Golescu) híd mellett, bizánci stílusban épülő katedrális aránytalanul nagy kupolája és hórihorgas hármaskeresztje uralja, de részben a 16-os lakónegyed épületei is körvonalazódnak. A fényképen minden fekete, csak valahol nyugaton, a schengeni övezetben festi narancssárgára az ég alját a lenyugvó nap fénye. Szép a kép, de ránézve egy Szatmárról húsz, harminc vagy ötven éve elszármazott bizony soha rá nem ismerne a szülővárosára, és láttán melegség sem kelne a szívében. Ezért aztán, ha egyszer majd fotóművész leszek, biztosan más megjelenítéssel fogom a szatmári napnyugtát megörökíteni, szemem, eszem, szívem olyan jellegzetes szatmári hátteret választ majd a képnek, melyet az idők folyamán elődeink szorgos keze alkotott. Hogy azt nézegetve derűs nosztalgiával a sajátunknak érezzük, az elszármazottak pedig hazatérjenek lélekben egy röpke pillanatra, hiszen az újság hozzájuk is eljut már az egész világba. És hogy nem egy ortodox katedrális lesz a képemen, annak az égvilágon semmiféle negatív töltete nincs, hiszen akkor vannak a helyükön a dolgok, ha mindenki élheti egymás mellett békében testi és lelki életét, és szabadon megválaszthatja, hogy lelkének, szemének mi a kedvesség és mi a szép. Jópofa a fénykép melletti idézet egyik mondata: „Elég egy pislantás, és rá se lehet ismerni a környezetre.” Vajon itt szemmel vagy egyéb testrésszel történt a nagy pislantás? MÁS. A közelmúltban szatmári vezetők, vélhetően közpénzen, Miamiban (Florida, USA) nyaraltak. De a nyaralás is csak feltételezés, mert bár fürdőgatyát biztosan vittek, a hivatalos közlemény szerint a miami rendőrség módszereit mentek tanulmányozni szatmári hasznosításra, mint egykor batyuval a vállukon a céhlegények és a diákok. Verhetik a falba a fejüket a volt városvezetők, hogy a maguk idején mennyire is ötletszegények voltak. Ha az említett közleménytől senkinek sem fog Pinocchio módjára megnyúlni az orra, akkor elmondhatjuk, hogy hál' istennek nagyon jó helyre születtünk, mert lám vezetőink nem foglalkoznak holmi félmegoldásokkal, hanem rendíthetetlen tisztségviselői öntudattal egyenesen a világ legszervezettebb rendőrségének a fogásait, fortélyait próbálják hasznunkra ellesni. Ez ügyben nem voltak restek ezer kilométereket utazni, szenvedni az időeltolódástól és az ottani hőségtől, kockáztatni hogy aligátorok falják fel őket, hiányolni a hazai konyhát és kényeztetést, semmi sem számított, csak a hőn szeretett szatmári emberek érdeke. Na de vártuk is őket nagyon haza! Távollétüket részben meg is sínylette a város, utcáin például a gödörtömködés, mivel nem személyesen az atyai gondoskodás felügyeltével történt, roppant gyatrára sikeredett, sok utca most még hepehupásabb, mint azelőtt gödrösen. Rövid idő telt csak el a tanulmányút óta, ezért a miami rendőrségi módszerek egyelőre még nem érezhetőek a városban, de reméljük,hogy a rendőreink hamarosan fekete napszemüvegeket kapnak, mi pedig igazoltatáskor állhatunk majd szétterpesztett lábakkal (a hölgyek is) a gépkocsi mellett, a kabinra tett kezekkel. Fontos, hogy ezután az iratainkat ne a kesztyűtartóban tartsuk, mert utánuk nyúlva, a miami ész szerint fegyvert vélhetnek ott, és szintén miami receptre szitává lőhetnek. Egy sorozatfilmben láthattuk, hogy a floridai rendőrök előszeretettel szúrják ki a helytelenkedő helyi nagymenőket és „méltóságokat”, ha esetleg ez is benne lenne a Szatmárra hozott csomagban, hát az még az útiköltségeket is magasan megérné.

Tisztelettel,

Dr. Zagyva Miklós