Szüreti felvonulás Nagykárolyban
Utoljára módositva: 2014-10-13 09:42:01

Kiváló őszi időben zajlott szombat délután az idei szüreti felvonulás Nagykárolyban. A helyieken kívül ezúttal hét vidéki település táncosai is közönség elé álltak, hogy bemutassák a csősztáncot.

A Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület idén is megrendezte az immár hagyományos szüreti ünnepséget Nagykárolyban, ezúttal pedig az idő is kegyes volt a résztvevőkhöz, hiszen szikrázó napsütésben zajlott az esemény délutáni része. A szüreti mulatság ezúttal is a szüreti felvonulással vette kezdetét, amikor bemutatkoztak táncaikkal a nagykárolyiak, valamint a Nagykároly környéki falvak táncosai.

A hagyományokhoz híven ezúttal is minden község bemutatta a csősztáncot, a rendezvény pedig új helyszínen, az immáron elkészült anfiteátrumban vette kezdetét, ahol a táncosok és nézők is kényelmesen elfértek. Vénig Gabriella köszöntötte a jelenlévőket, és elmondta, a szüreti mulatság is egy olyan ünnep, ami igazán jellemző a vidékünkre, hiszen gyakoriak a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó ünnepségek. Több mint húsz évvel ezelőtt indult útjára ez a rendezvény, mely időről időre nagy népszerűségnek örvend, s mára már nemcsak a nagykárolyiak, de a környékbeli falvak ünnepe is.

A rövid köszöntő után felcsendültek a nóták, a táncoslábú ifjak pedig birtokba vették a anfiteátrumot, hogy bemutassák táncukat. A szüreti felvonulás alkalmával azonban nemcsak itt táncoltak a csőszök, hiszen szerkérre ülve a Román Katona Emlékműve előtti téren is bemutatták táncukat, végül pedig a Szentlélek templom előtti parkolóban is. A rendezvényre érkeztek táncosok Csanálosról, ahonnan kicsik és nagyok egyaránt táncoltak, Kálmándról, Börvelyből, Gencsről, Mezőteremről és Mezőfényről, unagyakkor természetesen a nagykárolyi Rekettye Néptánccsoport tagjai is felléptek.

Nemcsak hazai, de határontúli fellépők is szórakoztatták a közönséget, a börvelyiekkel ugyanis fellépett a Nagyecsedi Árvalányhaj Csoport. A lelkes közönség hatalmas tapssal jutalmazta a táncokat, így a csőszök igazán remek hangulatban kocsikáztak tovább az esti bálnak helyt adó Mirage étteremben, ahol a többfogásos vacsora és finom borok mellett kedvükre szórakozhattak a fiatalok.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Az apáca
Ma, 20:40
A démonok köztünk vannak – van, akinek egy életen át sikerül elkerülnie őket, és van, akinek az a foglalkozása, hogy szembenézzen velük. 1952-ben a napfényes Rómából kis küldöttség érkezik egy isten háta mögötti fogarasföldi kolostorba. Borzasztó dolgok történtek a szomorú falak között, a klastrom mindig félhomályos, mindig hideg és barátságtalan folyosóin, és a jövevények (egy apáca, egy szerzetes és egy novícius) bízik benne, hogy hamar kiderítik, ki állhat a háttérben, és hazatérhetnek bizton
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. szeptember 25.
Párkapcsolata és hivatása közül néha csak az egyikkel, azután csak a másikkal foglalkozik minden erejével és nem találja az arany középutat.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. szeptember 25.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2-3 db padlizsán, 2 fej lila hagyma, 2 db paradicsom, 1 dl olívaolaj, 4 gerezd fokhagyma, só, bors, ...