Tabudöntögetést ígért kampánynyitó beszédében Kelemen Hunor
Utoljára módositva: 2014-09-29 10:51:38

Az erdélyi magyarok és a románok kapcsolatait feszélyező tabuk döntögetését vállalta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választási kampányának péntek esti nyitórendezvényén Kelemen Hunor, a szövetség államelnökjelöltje.

A csíkszeredai Erőss Zsolt-sportcsarnokban román, magyar és székely himnusszal indított kampánynyitón Kelemen Hunor kijelentette, ha a románok és magyarok el tudják érni, hogy tabuk nélkül beszéljenek egymással, hogy ne mindig a hátsó szándékot kutassák a másikban, máris jó úton járnak.

Az RMDSZ elnöke, államfőjelöltje fontosnak nevezte a szavak helyes használatát is. Úgy vélte, magyaroknak és románoknak is meg kell érteniük, hogy az autonómia nem az elszakadás szinonimája. Kijelentette, ha Románia elnökévé választanák, mindenekelőtt az emberek elnöke lenne.

Úgy vélte, a többnemzetiségű Románia csak akkor lesz erős és tiszteletet kivívó, ha képes rendezni a többség és kisebbség viszonyát; ha a benne élő nemzeti közösségek nem érzik veszélyben nemzeti identitásukat. Hozzátette, az erdélyi magyarság közel száz esztendeje az autonómiáról álmodik, mert ezt az ígéretet kapta 1918-ban az Erdély és Románia egyesülését kikiáltó Gyulafehérvári nyilatkozatban.

“Nem lehet tabutéma az, hogy a közel száz esztendős ígéretnek a betartását várjuk” – jelentette ki. Hozzátette, lehet vitatkozni az RMDSZ kulturális autonómia-tervezetéről és a Székelyföld területi autonómiájának a tervezetéről, de nem érdemes úgy tenni, “mintha ez csupán néhány fickónak lenne az agyréme”.

“Hiszem, hogy akkor lesz erős ez az ország, amikor ezt a kérdést úgy rendezi, hogy mi, magyarok legyünk elégedettek vele, és ne mások mondják, hogy példaértékűen megoldották a kisebbségi kérdést” – fogalmazott Kelemen Hunor. Úgy vélte, Romániának érdemes visszatérnie gyökereihez: egy regionálisan szervezett, helyi autonómiákon alapuló államszervezethez.

A rendezvényen Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke fogalmazta meg a Skócia elszakadásáról rendezett népszavazás Erdélyben is érvényes üzenetét. “Európa egy részében ma már ellenzők és támogatók elfogadják: nem erőszakkal, hanem népszavazás által lehet ezt rendezni. Ilyen Európát akarunk mi is” – jelentette ki.

Kelemen Hunornak videoüzenetben kívánt sok sikert Böjte Csaba ferences szerzetes és Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Elliot, a legkisebb rénszarvas
Ma, 12:45
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Bohém rapszódia
Ma, 17:00
A Bohém rapszódia a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobbanó története. Freddie Mercury fittyet hányt a sztereotípiákra és ellenszegült a konvencióknak, így vált belőle a világ egyik legkedveltebb zenésze. Tanúi lehetünk a zenekar üstökösszerű felemelkedésének meghatározó dalaik és forradalmi hangzásuk révén, Mercury féktelen életvitelének a bandára gyakorolt hatásainak, és dicső visszatérésüknek a Live Aiden, ahol a már súlyos betegséggel küzdő Mercuryval az élen a rocktörténe
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Legendás állatok - Grindelwald bűntettei
Ma, 21:40
Göthe Salmander (Eddie Redmayne) szerencsére nem változik. Most is ugyanaz a kétballábas, nagy tudású varázsló, aki él-hal a legendás állatokért, és mindent megtesz értük, akár a Roxfortban jár, akár a világ más, egzotikus tájain. A varázslények iránti rajongása azonban ismét újabb kalandba sodorja: ezúttal régi szerelme, Leta Lestrange is felbukkan, de mellette vannak az első részben megismert barátai, a két csinos varázslónő, a legilimentor Queenie (Alison Sudol) és az auror Propentina (Kather
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szerinted szükség volt-e Szatmárnémetiben plázára?
Természetesen, már ideje volt, hogy végre itt is legyen valami
Plázára igen, de ez gyenge
Mindegy, hogy van pláza vagy nincs
Felesleges, Szatmár túl kicsi hozzá
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. november 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta, 20 dkg sütőtök, 1/2 fej lila hagyma, 10 dkg lágy kecskesajt, 5 dkg dió, ...