Támogatókat keres az integrációs központ
Utoljára módositva: 2019-07-17 13:32:39

Gyermekek utaztatásához keresnek támogatókat a nagykárolyi Stella Maris Integrációs Központ munkatársai.

 

Mint ismeretes, július végéig tart hagyományos nyári táboruk, amelyben olyan nehéz körülmények közül érkező gyermekeket fogadnak, akik a központ vonzáskörzetében élnek. Még az iskolai tanév során költözött egy Nagykároly melletti tanyára néhány család, akik gyermekeit szintén szeretnék egy hétig táboroztatni. Az ő beutaztatásuk költségeinek finanszírozása céljából keresnek támogatókat. „Kedves barátok, ismerősök, támogatók, érdeklődők! A Stella Maris Integrációs Központban július hónap folyamán nyári tábori foglalkozások folynak. Ilyenkor hetente más-más gyerekeket hívunk meg. A jövő hétre egy olyan gyerekeket hívnánk, akik 15 km-re laknak Nagykárolytól. Hozzánk csak busszal jöhetnek. Az egyheti utaztatásuk 500 lejbe kerülne. A szülőknek nagy megterhelés lenne (3 családnak kellene fizetnie) ez a plusz költség. Kérjük szépen, ha valaki úgy gondolná, hogy támogatná ezeknek a gyerekeknek az utaztatását, tegye meg. Egy kis örömet, vidámságot tudnánk hozni az amúgy elszigetelt gyerekek életébe. Köszönünk minden kis felajánlást: sok kicsivel is összejöhet az az összeg” — írják a központ működtetői.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Volt egyszer egy... Hollywood
Ma, 21:00
1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész (Leonardo DiCaprio) és jó barátja, kaszkadőre (Brad Pitt) együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában. Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is…. Nincs nagyobb esemény annál a filmes világban, mint amikor Tarantino re
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen programok érdekelnek leginkább az idei PMN-en?
Természetesen a koncertek
A nivós színházi előadások
A hagyományőrző néptáncok, népzenei előadások
A bábszínházi előadások
A gasztronómiai programok
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...