Tanévkezdés előtt: oktatásról és nevelésről (II.)
A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében meghívott pedagógusok, egy önkormányzati képviselő és egy szülő vett részt azon a beszélgetésen, melyen a tanévkezdéssel kapcsolatos problémák, valamint az azt megelőző időszakban adódó nehézségek kerültek terítékre.
A beszélgetésen részt vett: Kallós Zoltán főtanfelügyelő-helyettes, Gál Gyöngyi szaktanfelügyelő, Zsidó Sándor, a Nagykárolyi Elméleti Líceum igazgatója, Várna Levente, Nagykároly Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala tanügyi és egészségügyi igazgatóságának a vezetője, Bányai Zoltán szülő, valamint Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere. A beszélgetést moderálta: Elek György.
Zsidó Sándor nagyon sok tapasztalatot szerzett már pedagógusi munkája során, s érthető, hogy bosszantja, ha nem lát semmilyen esélyt arra, hogy a több évtized alatt felhalmozott hibák kiküszöbölődjenek. Véleménye szerint országosan kellene lépni, alkalmazható és hosszú távon érvényes törvényeket kellene kidolgozni és elfogadni. Mindig vannak jó kezdeményezések, jó javaslatok helyi és megyei szinten, de mindig jönnek az új kormányok, az új miniszterek, akik minden jót és rosszat eltörölnek, és mindent elölről kezdenek. Egyik kormány megszüntette a szakmunkásképző iskolákat, azokat átkeresztelte „Şcoala de Arte și Meserii”-nek. Tényleg, ha egy mesterséget magas fokon gyakorol valaki, az már művészet. Sajnos nem lettek művészek, de jó szakmunkások sem azok, akik ezekben az iskolákban végeztek. Zsidó szerint nagy szükség van a szakiskolákra. A duális oktatás nem egy mostani találmány, ezelőtt negyven évvel is volt ilyen, akkor is volt elméleti óra az iskolában és gyakorlati óra a gyárban. Most nem állnak úgy az iskolák, hogy a csúcstechnológiát bevigyék az iskolába, inkább kiviszik a gyerekeket a gyárakba, hogy megismerjék a szakmát. Már az is előrelépés lenne, ha bevezetnék a negyven évvel ezelőtt alkalmazott módszereket — véli az iskolaigazgató.
Kallós Zoltán ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy nagyon fontos feladat hárul az iskolaigazgatókra, az osztályfőnökökre, a tanácsadókra, amikor leülnek a végzős osztályokkal, hogy megbeszéljék, melyik gyereknek melyik iskolában érdemes továbbtanulnia. Az V–VIII. osztályban fel kellene ismerni, hogy VIII. osztály után melyik az az iskola, ahol a gyerek lépést tud tartani a követelményekkel. Nagyon nagy kár elméleti iskolába járni azoknak a gyerekeknek, akik nem biztos, hogy bejutnak majd az egyetemre. Ebben a döntésben egyformán felelőssége van a szülőnek és a pedagógusnak, hiszen ők látják a gyerek képességeit. Azzal, hogy valaki többet akar, mint amire képes, nem igazán jut előre.
Zsidó Sándor teljesen egyetértett Kallós véleményével. Ő is úgy látja, hogy egy osztályfőnöknek nevelő, irányító szerepe van, mert sokszor a szülő egyszerű emberként tanácstalan, nem látja át a helyzetet. Le kell ülni a szülővel, és el kell mondani neki, hol állja meg a gyermeke a helyét. Ne erőltessünk rá egy olyan szakmát, ami majd egy egész életen át teher lesz, ajánlja Zsidó Sándor.
Kallós szerint az a baj, hogy nagyon sokan meg akarnak felelni. Ha a szomszéd gyermeke elméleti iskolába ment, akkor az ő gyermeke is oda megy. Meg kellene értetni a szülővel, hogy csak árt a gyermekének, ha olyan iskolába íratja, amit lehet, hogy elvégez valahogy, de annyival marad, nem kap majd munkát. Sok gyerek nem igazán tudja, hogy mit akar, ezért több opciót is megjelöl, és nem biztos, hogy a számítógép a legkedvezőbben „dönt”. Egyébként többen helytelenítik, hogy a diákoknak lehetőségük van arra, hogy több iskolát is megjelöljenek, hogy a pontszámaik alapján mindenképpen bejussanak valahova. Bejut ugyan a diák, de nem biztos, hogy az a szak megfelel számára. Ilyen esetekben gyakori, hogy a gyerek elvégzi a tíz osztályt, és se elméleti ismeretekkel nem rendelkezik, se szakmát nem tud.
Zsidó Sándor szerint a legjobb megoldás az lenne, ha visszavezetnék a felvételit minden iskolában. A tanárok javítanák a dolgozatokat plusz pénz nélkül, mert az munkahelyi feladat lenne számukra, így nagyon sok pénzt megspórolna az állam, amit jelenleg a vizsgáztató tanároknak ad.
Bányai Zoltán szülőként volt jelen a beszélgetésen. Elmondta, hogy gyerekei az erdődi iskolába jártak, bár megengedhették volna maguknak, hogy behozzák őket városra, de nem tették. Mindig az volt a véleményük, hogy nem rossz az, ha roma gyerekekkel vannak a gyerekeik egy osztályban, hiszen a romák között is van tehetséges és jó szándékú gyerek. Bányaiék abban reménykedtek, hogy a gyerekeik megismerkednek egy új kultúrával, és megpróbálják leszűrni azt a pozitívumot, amit a roma gyerekek hoznak magukkal, mert a roma társadalomban is vannak pozitívumok. Aztán egy kicsit kiábrándultak, mert nem minden úgy történt, ahogy elképzelték. A fiuk — a nagyobbik gyerek — nem igényelte, hogy városi iskolába vigyék, a tanítónője is jó volt, a lányuk viszont már jelezte, hogy ő nem akar ott tanulni. Arra a kérdésre, hogy számára szülőként mit jelent a tanévkezdés, Bányai Zoltán azt válaszolta, hogy nem túl sokat, hiszen ezt a feladatot a felesége leveszi a válláról. Ősztől egyébként mindkét gyerekük Szatmárnémetiben fog tanulni (a fiú ötödikes, a lány előkészítős), az első hónapok bizonyára nehezek lesznek, már csak amiatt is, mert ők csak ritkán használják a személygépkocsit, tömegközlekedési eszközt használnak. Bányaiék a gyerekeiket már kicsi korukban a környezetvédelemre tanítják, igaz, amiatt, hogy autóbusszal utaznak, naponta egy órát veszítenek. A gyerekeket egy-két hónap alatt megtanítják biztonságosan közlekedni a városban az autóbusz-megálló és az iskola között. Bányaiék vallásos szellemben nevelték és nevelik a gyerekeiket, kicsi koruktól magyarázzák nekik, hogy miért nem vásárolnak nekik telefont. A gyerekek nem Erdődön tanulnak, de a szülők bíznak abban, hogy felnőttként majd Erdődön fognak élni, és részt vesznek majd az erdődi magyar közösség életében.
Kallós Zoltán ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ő is falun járt iskolába, és akkor is voltak romák — ma már ők vannak többségben —, de nem érzi úgy, hogy lemaradt valamiről a városi iskolákban tanult társaihoz képest. Kallós úgy gondolja, hogy nem egyszerű az ingázás. Lehet, hogy nyer valamit a gyerek azzal, hogy városi iskolába jár, de sok időt veszít az ingázással. Amikor Kallós iskolába járt, még a romántanárnő sem volt szakképesített, mégis lehetett annyit tanulni, hogy bejusson középiskolába, majd egyetemre. Aki akar tanulni, annak a falusi iskolákban is van lehetősége, állapította meg a főtanfelügyelő-helyettes.
Bányai Zoltán elmondta, hogy ő is Erdődön járt iskolába, és akkor volt verseny a diákok között, mindenki első tanuló akart lenni. Mindenki tanult, hogy jobb legyen, mint a másik, ma már nincs ilyen. Már akkor is nehéz volt felzárkózni a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban tanuló diákok szintjéhez, s bizonyára most még nehezebb.
Gál Gyöngyi nem értett egyet Bányai Zoltánnal. Elmondta, hogy sokat járja a megye iskoláit, és azt tapasztalja, hogy vannak jó falusi iskolák, és azokban elég sok olyan diák van, akik jó eredményeket érnek el. A problémákat illetően különbséget kell tenni, hiszen sok olyan iskola van, amelyik infrastrukturális szempontból nagyon felszerelt, és olyan pedagógusok tanítanak ott, akik kiváló eredményeket tudnak felmutatni. Annak, hogy Erdődön évek óta nem működik a felzárkóztatás, hogy évek óta problémák vannak, több oka is lehet. Valóban kellene ott valamit tenni, de azt csak összefogással lehet, ismerte el a szaktanfelügyelő.
Bányai Zoltán ördögi körnek nevezte az erdődi helyzetet, amiből nem lát kiutat. Mondjuk azt, hogy vannak jó tanárok, de nincsenek jó diákok. Volt olyan tanár, aki azért ment el, mert ötödik osztályban azzal kellett kezdenie, hogy a gyereket írni és olvasni tanítsa. Az illető földrajztanár volt, és nem ez lett volna a dolga. Ha elindul egy ilyen folyamat, hogy a rossz diákok miatt elmennek a jó tanárok, akkor azt mondják a jó tanuló diákok szülei, hogy inkább beviszik városra a gyermekeiket, mert ott nagyobb esélyük van a tanulásra.
Gál Gyöngyi arra hivatkozott, hogy a tanügynek az egyik megoldatlan problémája pontosan az, hogy van ez a két véglet, a jó és nagyon gyenge képességű diákok, és ezek egy osztályban találkoznak. A tanártársadalmat az alapképzésben nem készítik fel a differenciált oktatásra. Sok tanárnak menet közben kell alkalmazkodnia az ilyen helyzetekhez.
Zsidó Sándor azt tapasztalja, hogy faluhelyen egyre több az ilyen eset. Változnak az arányok, a tanár nem tud fegyelmet tartani, ha pedig az órán nincs fegyelem, nem lehet tanítani.
Gál Gyöngyinek az a véleménye, hogy ezt a kérdést csak a szülőkkel együtt lehet kezelni, az iskolaigazgató és a tanári kar már nem képes visszavezetni az iskolába a fegyelmet.
Szintén kezd gyakorivá válni, hogy azokban az iskolákban, ahol sok a roma gyerek — és ez szinte minden esetben a magyar tagozaton van —, vagy elviszik a gyereket más iskolába, vagy beíratják román tagozatra.
Zsidó Sándornak van olyan román tagozatos hatodik osztálya, melyben a huszonnégy tanulóból tizennyolc református vagy katolikus, azaz magyar. Ez elgondolkodtató. Mindenki a legjobbat akarja nyújtani a gyerekének.
Gál Gyöngyi érdekesnek találja, hogy minden település ragaszkodik a saját iskolájához. Gyakran egy-két gyereken múlik — akik városi iskolába mennek —, hogy megmarad-e egy-egy osztály. Közösségben kellene gondolkodni, ha falvakon iskolákat akarnak fenntartani, véli.
Mi az oka annak, hogy a Nagykárolyi Elméleti Líceum román osztályában a magyar gyerekek vannak többségben, holott Nagykárolyban és környékén van lehetőség, hogy a gyerekek magyar vagy akár német tagozaton tanuljanak? Miért van az, hogy a szülők nem ezt a lehetőséget választják? — vetődött fel a kérdés, amelyre senki nem tudott határozott választ adni. Minden szülő maga dönti el, hogy gyermeke milyen iskolába jár.
Várna Levente egy másik érdekes dologra hívta fel a figyelmet. Magyarországon már mindent megtesznek — sok pénzt fektetnek be —, hogy falvakon speciális tanárok foglalkozzanak a hátrányos helyzetű gyerekekkel, biztosítsanak számukra egészségügyi ellátást, hogy ne járjanak egy osztályba, egy iskolába azokkal a gyerekekkel, akik tanulni akarnak. Az is felmerült, hogy a sérült gyerekekkel is keveset foglalkoznak, itt is kellene legyen folytonosság, hogy ne egyszer megszüntessék, majd újraindítsák ezeket az intézményeket.
Szóba került az is, hogy számtalan községben építettek új oktatási intézményeket, amelyek most gyerekhiány miatt nincsenek kihasználva.
Zsidó Sándor megjegyezte, hogy óriási hiba volt, hogy 2005 és 2008 között, amikor jól működött a gazdaság, építették a tornatermeket, az új oktatási intézményeket ott is, ahol arra nem volt szükség. Ilyenkor ki kellene kérni a tanfelügyelőség véleményét, hogy a jövőben lesz-e annyi gyerek, hogy az épületeket betöltse. A polgármestereknek viszont az a céljuk, hogy eredményeket mutassanak fel, és nagyon jól hangzott sok helyen, hogy épült egy iskola, emlékeztetett.
Várna Levente hozzátette: pályázni csak arra lehet, amire van kiírás. Amikor iskolaépítésre van kiírás, arra kell pályázni, és az a jó polgármester, aki pályázik. Persze az is igaz, hogy nagyon sok községben felépítettek ingatlanokat, és nem használják azokat semmire.
Zsidó Sándor arra is utalt, hogy a gyermeklétszám csökkenése szempontjából nagy probléma az is, hogy kimennek a fiatal házasok külföldre, és ott születnek a gyerekek, akik már nem itt fognak majd iskolába járni. Erre a továbbiakban is lehet számítani.
A beszélgetés végén Kallós Zoltán hangsúlyozta, hogy a tanévkezdés mindig nehézségekkel jár, de ezekre közös akarattal meg lehet találni a megoldást. Ha problémák adódnak, nem arra kell törekedni, hogy egymásra mutogassunk, hanem megoldásokat kell keresni, és mindenekelőtt a gyerekek érdekeit kell előtérbe helyezni.
