Tanévnyitó ünnepség a tanítóképzőben
Utoljára módositva: 2014-09-29 19:45:45

Ünnepélyes keretek között elkezdődött a 2014/2015-ös tanév a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának szatmári kihelyezett tagozatán. Az évnyitót hétfő délután tartották, szokásos módon köszöntőbeszédekkel és műsorral.

 

Zsúfolásig telt a megnyitóra a főiskola épületének díszterme

A 36 elsőéves hallgatót a hétfő délután háromtól megrendezett évnyitón meglepetés-műsorral és köszöntőkkel fogadták a tagozat hallgatói és oktatói a főiskola épületében. A hagyományokhoz híven idén is vendégiskolai bemutatkozással kezdődött az ünnepség: a megnyitót ezúttal a Református Gimnázium kisdiákjainak műsora tette még emlékezetesebbé.

A hallgatók nevében File Izabella másodéves egyetemista üdvözölte a gólyákat, az intézmény részéről pedig dr. Végh Balázs Béla docens mondott köszöntőt. „Ezen az őszön a 16. évfolyam kezdi meg tanulmányait a kihelyezett tagozaton. Nem csak Szatmár, hanem Máramaros, Szilágy és Bihar megyéből is vannak hallgatóink, egy elsőévesünk pedig a magyarországi Gödöllőről érkezett. Ez is azt jelenti, hogy magas szintű oktatómunka zajlik egyetemünkön, ezt pedig a régión kívül is tudják” — mondta a docens.

A jelenlévők a tanévnyitón egyperces néma csenddel adóztak a nemrégiben elhunyt dr. Bura László, az intézmény volt vezetője emlékének.

Továbbtanulás, elhelyezkedés

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán belül Szatmárnémetiben, az óvoda- és iskolapedagógia szakon a nappali oktatás mellett távoktatásos képzés is folyik. Mindkét képzés időtartama három év. A 2014/2015-ös évre nappali tagozaton tizenöt államilag támogatott, valamint tizenöt fizetéses helyre lehetett jelentkezni, a távoktatás keretében pedig harminc fizetéses helyet foglalhattak el a jelentkezők.

„Az egyetemi fokú óvónői és tanítói diploma lehetőséget biztosít a végzettek számára címzetes, illetve helyettesítő óvónői és tanítói állás elfoglalására a közoktatásban, versenyvizsga által. Mivel képzésünk az úgynevezett bolognai képzési rendszer szerint történik, diplomásaink nemcsak Románia, hanem az egész Európai Unió területén választhatnak munkahelyet. Erre a nálunk letett idegen nyelvvizsga, illetve az erről kiállított nyelvvizsga-diploma jogosítja fel őket” — magyarázta dr. Végh Béla.

Az egyetemi hallgatók felkészítését sokéves szakmai tapasztalattal rendelkező oktatói csoport végzi. A szatmárnémeti kihelyezett tagozat oktatói 95 százalékban doktori végzettséggel, illetve jelentős tudományos tevékenységgel rendelkeznek.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Szolgáltatás
Sírok gondozását vállalom Nagykárolyban, a református és Mesterrészi...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség (nő-férfi) beteggondozói munkakörben, Bayern-Nünberg környékén. Jelentkezni...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség (nő-férfi) beteggondozói munkakörben, Bayern-Nürnberg környékén. jelentkezni...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Tini titánok, harcra fel! - A film
Ma, 17:35
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Hol nyaralsz legszívesebben?
Tengerparton
Hegyekben
City Tour-on
Ahol a pénztárca engedi
Nincs pénzem nyaralásra
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. augusztus 22.
Legyen megértő akkor is, ha valaki nem úgy gondolkodik és cselekszik, ahogy Ön elvárná. Idővel kiderülhet, hogy korai lett volna, ha már most bekövetkeznek a változások.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. augusztus 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1/2 csomag leveles tészta, 50 dkg csiperke gomba, 30 dkg füstölt kolbász, 2 gerezd fokhagyma, 6 dl tej, ...