Tanévzáró a Művészeti Iskolában
Utoljára módositva: 2014-06-13 09:05:36

Tegnap délután elkezdődött a szatmárnémeti Művészeti Iskola tanévzáró rendezvényeinek sorozata.

A 2013/2014-es tanévben is nagy volt az érdeklődés a Ioan Slavici utcai intézményben működő szakkörök iránt — 750 személy vett részt a szakkörök tevékenységein. Tegnap a népzenei és könnyűzenéi szakköröket látogató növendékek léptek közönség elé a szatmárnémeti újközpontban. Az előadókat, tanáraikat s a közönséget elsőként a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Adrian Ştef, majd a művészeti iskola részéről Mircea Deac igazgató köszöntötte. A művészeti iskola által szervezett tanévzáró rendezvények sora ma folytatódik az intézmény székhelyén, 17 órától, amikor az irodalomkedvelő gyermekek és fiatalok szerepelnek. A következő nap, azaz június 14. sem múlik el esemény nélkül, ekkor a balett és a társastánc szakkör látogatói mutatkoznak be 11 órától, a Szakszervezetek Művelődési Házának színpadán. Ez utóbbi bemutatkozást mindig nagy érdeklődés övezi, s rendszerint telt házas rendezvény szokott lenni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Ocean s 8 - Az évszázad átverése
Ma, 16:40
Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott... de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie. Debbie Ocean (Sandra Bullock) tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala –
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kszi, Simon
Ma, 18:45
Mindenkinek jár az igaz szerelem. Ám a tizenhét esztendős Simon Spier számára ez nem olyan egyszerű: családja és barátai még nem tudják, hogy meleg, ráadásul még csak nem is sejti, ki az az osztálytársa, akibe online belezúgott. A két ügy megoldása egyszerre lesz számára kacagtató, rémisztő és sorsfordító.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
Samfest Jazz fesztivál
Ma, 19:00
Shakatak, Molnár Dixieland Band, Stavros Lantsias Sextet, Exit Oz — a dzsesszmuzsika legkiválóbbjai szórakoztatják az érdeklődőket a Tűzoltótorony tövében.
Szatmárnémeti, T?zoltótorony

Helyfoglalás
Ocean s 8 - Az évszázad átverése
Ma, 20:50
Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott... de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie. Debbie Ocean (Sandra Bullock) tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala –
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e a VB-t?
Nem kérdés, ez az év eseménye
Figyelemmel követem, de azért nem mindenáron
Ha olyan meccs van, ami érdekel, azt megnézem
Legfeljebb a társaság miatt nézek focit
Nem érdekel a foci, a VB-t sem nézem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. június 24.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...