Tanügy-minisztériumi ötletszikra

Azt hittem, hogy a tanügyben már nem kelhet szárnyra olyan hír, ami engem meglep, de be kell ismernem, még mindig vannak — minisztériumi szinten is — olyan információk, amik tudnak meglepetéseket okozni. Ilyen például az a legújabban kipattant tanügy-minisztériumi ötletszikra, mely arról szól, hogy fizetni kellene az iskolásoknak azért, hogy ne hiányozzanak, ne lógjanak el az iskolából. A harminc éve zajló tanügyi reform legjei közé tartozik ez az ötletszikra, igaz, nem tudjuk eldönteni, hogy a reform alulról felfelé vagy lefelé szerveződik. Azaz jelenleg olyan magas szinten tart az oktatás, hogy fizetnek a diáknak, hogy elmenjen iskolába és biztosítson munkahelyet a pedagógusoknak, vagy olyan kezdetleges szinten van, hogy meg kell fizetni a diákot, hogy részt vegyen a közoktatásban, és a technológiailag fejlett században ne növelje az analfabetizmus arányát. Nem azért fizetnek a diáknak, hogy tanuljon — egy jó tanulónak diploma jár —, hanem azért, hogy részt vegyen az órákon. Nem kizárt, hogy a diáknapszám miatt kevesebb pénz jut majd a tanügyi intézmények karbantartására, az osztályok felszerelésére, a tankönyv- és segédesz-ellátásra… De ott lesznek a diákok az órákon, és pénzt keresnek majd. Pénzt, és nem tudást. A pénzszerzésre, a pénzéhségre soha nem lehet elég korán megtanítani a gyerekeket. Egy ideje amiatt vagyunk felháborodva, hogy pénzért bármilyen diplomát meg lehet vásárolni, és ezekkel a diplomákkal, amelyek mögött nincs tudás, nagyon nagy tudást és felelősséget igénylő állásokat is be lehet tölteni, most pedig az újonnan kipattant ötletszikra értelmében a gyerek azért kapna fizetést, mert azt teszi, ami amúgy kötelező számára. Az fel sem merülhet, hogy a munkaadó iskolának elvárásai lehetnek, és a gyereknek a pénzért akár tanulnia is kellene, mert nem lehet elvárni, hogy minden gyerek egyforma képességekkel rendelkezzen. Bizonyára azt sem, hogy az óralátogatásért kapott pénzből levonják azokat az összegeket, amelyeket elég nagy rendszerességgel kell ilyen-olyan célokra bevinni az iskolába. Azt sem lehet tudni, hogy az osztályfőnök kap-e valamit azért, mert nyilvántartást vezet arról, hogy melyik diákja hányszor hiányzott, abból pedig hány az igazolt és hány az igazolatlan hiányzás, vagy eggyel több papírmunkát végez majd szabadidejében vagy valamelyik óráján. Nem hiszem, hogy ebből az ötletszikrából valaha is lesz törvény, és ez így jó. De érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy azok a személyek, akiknek az agyából ilyen ötletek pattannak ki, mit keresnek a közéletben, a politikában, a tanügyben.

Elek György