Taroltak a dzsudokák és karatékák
Utoljára módositva: 2015-12-18 17:02:16

Baráti hangulatban zajlott idén is a Szatmár megye legjobb sportolóinak díjátadó ünnepsége a szatmárnémeti ifjúsági táborhelyen, ahol a Szatmár Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetője, Virgil Dragoș harmincöt sportolót díjazott.

Kilenc cselgáncsozót és tizenhárom karatékát díjazott pénteken a Szatmár Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság (DJST) vezetője az évzáró ünnepségen, ahol a megye legjobb sportolói vehették át a jól kiérdemelt jutalmaikat a 2015-ben elért eredményeikért. Mint arról beszámoltunk, a DJST a hatályban levő jogszabályok szerint pontozta a sportolók idei teljesítményeit a országos, illetve nemzetközi bajnokságokon, és ezek alapján a nem olimpiai sportágak kategóriájában taroltak a karatékák, ráadásul a rangsor élén sorozatban ötödik alkalommal zárt a Nagykárolyi Karate Do B.F.K.S. Sportegyesület 18 éves sportolója, Bartincki Attila.

Bartincki Attila és a Nagykárolyi Karate Do B.F.K.S. elnöke, dr. Fazekas György

„Nagy öröm számomra, hogy idén is az élen zárhattam, habár 2015 talán nehezebb év volt számomra, hiszen korosztályt váltottam, a 21 éven aluliaknál küzdöttem. Nagy kihívást jelentett ez számomra, ráadásul kisebb sérüléseim is voltak, de túltettem magam rajtuk” — nyilatkozta lapunknak az év legjobbja a nem olimpiai sportágak kategóriájában, aki a Nagykárolyi Elméleti Líceum 12. osztályos diákjaként nyáron érettségizni fog. „Nehéz év vár rám, de nem szeretném a sportot abbahagyni. Ugyanakkor sikeresen akarok érettségizni, hogy továbbtanulhassak” — folytatta Bartincki, aki testnevelési egyetemet akar elvégezni.

Az olimpiai sportágak kategóriájában a cselgáncsozók fölénye ellenére egy másik küzdő sport legjobbja zárt a rangsor élén. A Szatmárnémeti SK–Erdődi Cetate Heracle birkózója, Berei Lénárd viszont nem tudott részt venni a pénteki díjkiosztó ünnepségen, ugyanis a válogatottal Bukarestben edzőtáborban van. Edzője, Tudor Barbul sem tudott jelen lenni, így a Szatmár Megyei Birkózó Egyesület elnöke, Daniel Chiorean vette át az oklevelet. „A birkózás szatmári modern kori történelmében Leny az első, aki a megye rangsorának az élén zár. Sajnos most nem lehetett itt, mert a válogatott edzőtáborában készül. Sokat dolgozik, komolyan vesz minden felkészülést és ez meglátszik az eredményein is. Ha így folytatja, akkor nagy reményt fűzünk ahhoz, hogy 2020-ban ő is kijusson a nyári olimpiai játékokra” — mondta Chiorean, aki ugyanakkor sérelmezte, hogy a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal semmibe veszi Leny eredményeit. Dorel Coica polgármester ezen a héten kétszer is díjazott sportolókat, de a birkózót mindkétszer kihagyta.

„A sporteseményeket előadásként, műsorként is lehet értelmezni. Ezért szeretjük mi a sportot” — mondta köszöntőbeszédében Virgil Dragoș, a DJST igazgatója, aki különdíjat ajánlott fel a szatmárnémeti Gyenes „Mani” Emánuelnek, Románia legjobb terepmotorosának, illetve szponzorok révén adományként felajánlott az erdődi 13 éves, háromszoros bajnok birkózó Raul Zarzunak egy élelmiszercsomagot, illetve egy 500 lej értékű ruhavásárlási utalványt. „Raul nehéz körülmények között él családja mellett, de nagy tehetség, így megérdemli a támogatásunkat” — mondta az igazgató, aki végül Simon Sándorral, a DJST referensével, illetve Adrian Șteffel, a Szatmár Megyei Tanács elnökével együtt kiosztotta az idei díjakat.

KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉGEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET!

A megye legjobbjai

Olimpiai sportágak

1. Berei Lénárd (birkózás, Szatmárnémeti SK-Erdődi Cetate Heracle)

2. Sámel Lóránd (cselgáncs, Unio SK-VSK)

3. Mihaela Faur (cselgáncs, Unio SK)

4. Adriana Matei, Vaida Beáta (strandröplabda, VSK)

6. Marian Halas (cselgáncs, VSK)

7. Adrian Pop (párbajtőrvívás, VSK)

8. Bodó Benjámin (tőrvívás, SZSK)

9. Cristian Șereș (cselgáncs, VSK)

10. Mácska Ádám (párbajtőrvívás, SZSK)

11. Kovács Dóra (cselgáncs, Unio SK)

12. Cristian Bodârlău (cselgáncs, Bukaresti Dinamo-VSK)

13. Remus Lazea (cselgáncs, Dinamo-VSK)

14. Florin Faur (cselgáncs, Unio SK)

15. Szemák Dániel (atlétika, LPS-CSS)

16. Amado Lazea (cselgáncs, Dinamo-VSK)

17. Szép Márton (párbajtőrvívás, SZSK).

Nem olimpiai sportágak

1. Bartincki Attila (karate, Karate Do B.F.K.S.)

2. Váncsa Daiana (karate, VSK)

3. Burya Patrik (karate, VSK)

4. Török Kinga (karate, Yakuza SK)

5. Dorin Pănescu (karate, VSK)

6. Bezsera Patrícia (karate, Yakuza SK)

7. Kalocsai Zoltán (karate, Samuraiul SK)

8. Bezsera Máriusz (karate, Yakuza SK)

9. Anzik Arnold (karate, Samuraiul SK)

10. Răzvan Ținca (karate, VSK)

11. Kaszó Márk (karate, Yakuza SK)

12. Alin Rîșnoveanu (karate, VSK)

13. Alexandra Pintea (karate, Yakuza SK)

14. Véber Mihály (modellezés, Nagykárolyi Gyerekpalota)

15. Vida Ármin (karate, Samuraiul SK)

16. Oláh Marcell (rádióamatőr, Aranyosmeggyesi Sky Lark).

KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉGEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. április 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt, 6 dkg kakaópor, 2 csipet só, 13 dkg vaj (+ a formákhoz), 10 ...