Taroltak a kölcseysek
Utoljára módositva: 2018-01-20 11:06:05

Remek eredményeket értek el a Kölcsey főgimnázium diákjai a Nemes Tihamér informatikaversenyen, mindannyian Demeter Csaba tanítványai.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium informatikus diákjai ezúttal sem szerepeltek rosszabbul a megszokottnál, újabb szép eredményekkel tértek haza a január 13-án Marosvásárhelyen, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen megrendezett Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny országos (erdélyi) döntőjéről. A versenyt ezúttal is a magyarországi Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) szervezte közösen.

A versenyre tíz erdélyi város nagyobb iskoláiból érkezett versenyzők — összesen 52-en — az iskolák legjobb informatikusai.

A próbák három korcsoportban zajlottak, V–VIII. osztályból (1. korcsoport) 4 diák, IX–X. osztályból (2. korcsoport) 25 diák, illetve XI–XII. osztályból (3. korcsoport) 23 diák versenyzett számítógépes programozásból.

Szatmárnémetiből a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai vettek részt a versenyen, eredményeik pedig dicséretre méltóak.

Az első korcsoportban mind a négy tanuló kölcseys volt, így csak a sorrend volt kérdéses.

Közülük Éles Júlia nyolcadik osztályos diák volt a legügyesebb, megelőzve a szintén nyolcadikos Nagy Boglárkát (II. hely), a hetedikes Rákos Gergőt (III. hely), illetve a szintén hetedik osztályos Fazakas Csengét, aki dicséretben részesült.

A második korcsoport 25 diákja közül hatan érkeztek a Kölcseyből, ketten pedig kiemelkedő eredménnyel zárták a versenyt.

Lieb Hanna első díjat kapott, Fazakas Ábel pedig a harmadik helyen zárt. Mindketten a főgimnázium tizedikes tanulói.

A harmadik korcsoportban 23-an versenyeztek, az első díjat pedig itt is kölcseys diák szerezte meg, mégpedig Tempfli Levente tizenegyedikes tanuló. Ebben a korcsoportban további két szatmári diák versenyzett.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium valamennyi diákját Demeter Csaba informatikatanár készítette fel.

A továbbjutók hamarosan megkezdhetik felkészülésüket a budapesti döntőre, amely az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatika Karán lesz március 3-án, szombaton.

 

 

Bajnai Botond

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Legendás állatok - Grindelwald bűntettei
Ma, 21:40
Göthe Salmander (Eddie Redmayne) szerencsére nem változik. Most is ugyanaz a kétballábas, nagy tudású varázsló, aki él-hal a legendás állatokért, és mindent megtesz értük, akár a Roxfortban jár, akár a világ más, egzotikus tájain. A varázslények iránti rajongása azonban ismét újabb kalandba sodorja: ezúttal régi szerelme, Leta Lestrange is felbukkan, de mellette vannak az első részben megismert barátai, a két csinos varázslónő, a legilimentor Queenie (Alison Sudol) és az auror Propentina (Kather
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szerinted szükség volt-e Szatmárnémetiben plázára?
Természetesen, már ideje volt, hogy végre itt is legyen valami
Plázára igen, de ez gyenge
Mindegy, hogy van pláza vagy nincs
Felesleges, Szatmár túl kicsi hozzá
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. november 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta, 20 dkg sütőtök, 1/2 fej lila hagyma, 10 dkg lágy kecskesajt, 5 dkg dió, ...