×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
7 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Taroltak az elméletisek

2014.11.27 - 11:45
Megosztás:
Taroltak az elméletisek

Sikert sikerre halmoztak a nagykárolyi Elméleti Líceum diákjai az elmúlt hétvégén Tasnádon tartott irodalmi versenyen. A Tasnádi Ady-napok elnevezésű rendezvénysorozaton több tanuló is részt vett, hogy szavalásban, illetve rövid színdarabban, valamint az Ady Endréhez kapcsolódó vetélkedőn bizonyítsa felkészültségét, tudását.

A nagykárolyiak mellett csengeri, szalontai, szatmárnémeti és tasnádi diákok vettek részt a rendezvényen. „Akarom: tisztán lássatok” ez volt az irodalmi vetélkedő elnevezése, melyen a Veres Anett, Szabó Katalin, Kovács Péter által alkotott CSAL csapat harmadik helyezést ért el. Miért pont a CSAL lett a csapat neve? — tettük fel a kérdést a tagoknak. A diákok elmondták, hogy egy olyan előadással készültek, mely a Csinszka–Ady–Léda szerelmi háromszöget boncolgatja, s így azonnal adta magát az elnevezés is.

„Nagy örömmel készültünk a versenyre, a Kulturális Központ kulturális referensének, Szolomájer Tímeának a segítségével. Ő állította össze a szöveget, valamint válogatta a verseket is a csapatunk produkciójához, és segítette felkészülésünket” — mondták el a CSAL tagjai. A tanulók, akik heti rendszerességgel vesznek részt a Szolomájer Tímea által tartott színjátszókörös foglalkozásokon, nagy lelkesedéssel beszéltek mind a megmérettetésről, mind a jövőben várható fellépésekről.

Az Ady verseire épülő szavalóversenyen is taroltak az elméletisek: Vitéz Júlia első helyezést ért el, Barth Patrick másodikként végzett, míg Salcudean Levente emléklapot vehetett át. Putovits Tünde, a diákok magyar szakos tanárnője elmondta, hogy nagyon büszke a fiatalokra, akiknek sikerét az eredményeken túl az is bizonyítja, hogy néma csend volt a teremben az előadásuk ideje alatt.