×
2024. 05 08.
Szerda
Mihály
13 °C
enyhe intenzitású zápor
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Nagykároly

Társastánc, kicsiknek és nagyoknak

2014.01.04 - 08:45
Megosztás:
Társastánc, kicsiknek és nagyoknak

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a nagykárolyi Lead & Follow Táncegyesület karácsonyi gálaműsora. A 2013-as év lezárult, idén a táncversenyeken való részvételre helyeződik a hangsúly.

 

A Szent László Közösségi Ház nagytermében került sor a Lead & Follow Táncegyesület karácsonyi gálaműsorára. A több mint kétórás gálaműsor keretében egymást váltották a Táncegyesület keretében működő csoportok. A Táncegyesület immár hatodik gálaműsorát szervezte megalakulása óta, s a hatalmas érdeklődés bizonyította, hogy van érdeklődés a műfaj iránt.

Az idei tervekről kérdezve, a Táncegyesület egyik munkatársa elmondta, tovább folytatják a versenytáncot a fiatalokkal, hiszen a versenyeken való minél hangsúlyosabb jelenlét prioritást élvez. Mindez, a sikerélmény mellett, igen nagy kiadást is jelenthet, a megfelelő ruha és cipő beszerzése ugyanis elengedhetetlen kelléke a versenyeken való részvételnek. A szülők persze teljes mellszélességgel támogatják gyermekeik már-már szenvedéllyé vált hobbiját.

Az idei programtervben fix dátumok szerepelnek. Február első hetében részt vesznek azon a táncos szemináriumon, melyen Both István, a kolozsvári Attitűd Táncstúdió vezetője oktat majd. Júniusban, az iskolai tanév végét követően, ismét megszervezik a Happy Feet táncversenyt, majd sor kerül a hagyományos tánctáborozásra is. Ezeken kívül az egyesület táncosai rendszeres fellépői a város- és falunapi rendezvényeknek, kulturális fesztiváloknak. Tovább folyik a táncoktatás, és Bagossy Zoltán szakoktató, művészeti vezető tervei szerint tovább szeretnék erősíteni a különböző országos táncversenyeken való részvételüket. Ehhez persze elengedhetetlen a rendszeres, komoly gyakorlás, azonban úgy tűnik, a fiatalok hajlandóak a komoly munkára. Bizonyítja mindezt az a rengeteg trófea és serleg, amely, mint egy kiállítás anyaga, egy hatalmas asztalt betöltve sorakozott a karácsonyi gálaműsor ideje alatt az esemény helyszínéül szolgáló teremben.

A munka tehát megtérül, viszont a folytonosságra szükség van, ezért várják továbbra is a jelentkezőket a tánctanfolyamokra.

Tőtős Tímea