×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
13 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Tatarozni fogják a homoki Berenczey-Kovács kúriát

2016.05.07 - 16:00
Megosztás:
Tatarozni fogják a homoki Berenczey-Kovács kúriát

Több pályázási lehetőségre is figyel a lázári polgármester, miután arról döntött, hogy újra szerepet szánna a Berenczey-Kovács család Sándorhomokon álló egykori udvarházának. Legutóbb speciális iskolaként fungált az épület, falumúzeumot szeretnének belőle csinálni.

Terepszemlét tartott tegnap Lengyel István lázári polgármester a sándorhomoki régi kúriánál, lapunknak azt mutatta meg, milyen szerepet szán a közeljövőben az évek óta elhagyatottan álló épületnek. Ez az épület 2002 óta áll használaton kívül, a megyei tanács akkor döntött úgy, hogy bezárja az itt, általa üzemeltetett speciális iskolát és azóta folyamatosan romlik az állaga, mutatott rá a polgármester, ezt az állapotromlást szeretnék valamilyen formában megállítani. Jelen pillanatban az épület műemlékké való nyilvánításának procedúráján dolgoznak, Lengyel felkérésére Thoroczkay Sándor történelemtanár vállalta el az egykori úrilakra vonatkozó adatok, emlékek összegyűjtését, az épület teljes múltjának szakszerű dokumentálását. Ezekre az adatokra is szükség van ahhoz, mutatott rá Lengyel, hogy leadható legyen a beavatkozási munkálatok elvégezhetősége érdekében készülő dokumentáció. Ebbe a tanulmányba lenne belefoglalva az is, hogy mennyibe kerülne az épületnek a felújítása, de persze ez az összeg változhat annak függvényében, hogy milyen fajta felújításra látszik nagyobb esély pályázatot nyerni. Van esély állagmegőrzés elvégzésére uniós támogatást, vagy a regionális fejlesztési alapból kormánytámogatást szerezni, de van esély a teljes felújítás elvégzésére is támogatáshoz jutni. Az épület szempontjából mindkét lehetőség csak jó eredménnyel zárulhat, figyelembe véve az épület állapotát, ám ha teljes felújításra nyer el pénzt a községháza, az lenne az optimális megoldás.

Miután sikerül felújítanunk a kúriát, abba falumúzeumot létesítenénk, árulta el a polgármester, amelyik már az egyszerűbb út lesz az eredmény eléréséhez, ugyanis dr. Boér Ádám már fel is ajánlotta néprajzi tárgyú gyűjteményét erre a célra. A teljesség érdekében az udvart is kicsinosítják majd, fás-virágos parkot alakítanának ki a 450 négyzetméter alapterületű házhoz tartozó 15 áras udvaron.

Princz Csaba