Tavaszváró sváb hagyomány szerint

Megtartották szombaton az erdődi svábság farsangját, a funkát. Máglyát gyújtottak, hogy lássa a tavasz hová kell érkeznie, sájbót vetettek, keresztet égettek, hogy elűzzék a rossz szellemeket, majd mind elmentek mulatni a kultúrotthonba és hajnalig mulattak.

A kilencvenes években majdnem feledésbe merült, újra kezd jelen lenni az erdődi, madarászi, szakaszi és bélteki svábság körében a funka, szombaton a tizenhatodikat tartották meg az Erdőd és Oláhgyűrűs közötti domboldalban. Ez a népszokás arról szól, hogy sötéteskor kivonulnak a falu szélére, meggyújtják az előre megrakott, két emelet magas, hatalmas máglyát. Míg ez lángol, elkezdik a sájbót hajigálni, ami abból áll, hogy egy petrencés rúd végére tűzött fakarikát tűzbe tartanak, ha már lángol és parázslik, egy kilövőállásnak használt deszkán megpattintva a sájbót, igyekeznek minél távolabbra juttatni. „Sájbó, sájbó, kié legyen ez a sájbó?!”-t rikoltozva lendítik meg, útnak eresztése előtt persze azt is megmondják, hogy azt kinek az érdekében küldik a távolba. Minél távolabb ér földet a sájbó és minél távolabb pattog a mezőn, annál inkább lesz foganatja a jókívánságnak. A nézősereg tapsol és hűhá-zik ha jól sikerül a sájbóvetés, hümmög, ha nem és kiáltva ugrik félre, ha véletlenül a nézők között landol a tűzkarika. Az idősebbek „megszakértik” a dobásokat „sebessége megvolt, de magassága nem!” jellegű kritikákkal igyekeznek jobb dobásra sarkallni a sájbózókat. A szombati funkán húsz méter volt az átlagtávolság amennyi után először ért földet a „lövedék”, de utána még sokáig pattogott végig a mezőn, érdekes látvány volt valóban. A legjobb sájbózó, egy szakaszi sváb férfi az egyik sájbót a Szatmári Friss Újság jó éve érdekében gurította, szóval eredményes, eseményekben gazdag év vár a lapra. A sájbózó-mester elárulta, hogy huszonöt évnyi sájbózó-tapasztalat van a kezében és hogy gyakorolni is szokott, nem csak úgy megy az, hogy „kiállunk és vetjük a sájbót!” Azok a svábok, akik tizenhat évvel ezelőtt honosították vissza a funkát, azok kilencven előtt is csinálták ezt, de csak Szakaszon, ahol nagyobb számban éltek svábok, mint Erdődön. Aki ma mestere a sájbózásnak, az még a kilencvenes évek elején művelte ki tudását, mondta a mester, miköben már a soron következő sájbóját tartotta a tűzben.

A szombati funkát az erdődi Német Demokrata Fórum szervezte, ennek elnöke elmondta, a máglyázás és a sájbózás után egy szalmából font keresztet is felgyújtanak, amivel a rossz szellemeket tartanák távol mindentől, aminek ártani tudnak. Fecz István elmondta, az égő keresztnek el kell borulnia mielőtt elég, azért, hogy meglegyen a rontásűző hatása, de ha tegyük fel nem akarna elborulni, akkor egy bottal valaki segíteni szokott ezen, amit a sötétben persze nem látni.

A domboldalban megtartott szabadtéri funka után az erdődi kultúr volt a svábok és vendégeik célpontja, itt hajnalig mulattak, tánccal is ajtót mutatva a télnek. A Gute Laune néptáncokat mutatott be, utánuk hajnalig a kaplonyi Retromania zenélt, az asztalra bográcsgulyás, töltött káposzta, fánk, sör, bor pálinka és whisky került, a vendégek próbára tehették szerencséjüket a tombolán.

Princz Csaba