Tegnap kezdődtek az érettségi szóbeli vizsgái
Utoljára módositva: 2014-06-10 22:56:48

Az érettségire megyénkben 2327-en iratkoztak be, akik között 2008-an vannak az idei végzősök, míg 319-en a korábbi években fejezték be tanulmányaikat. A vizsgaidőszak egy hónapig tart.

 

Jó volt a hangulat tegnap délelőtt a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban nem sokkal a vizsgáztatás megkezdése után — a diákok vidáman beszélgettek a folyosón, látszott, hogy nem félnek egyáltalán a román szóbelitől. Jegyet erre nem kapnak, elvágni a diákot nem szokták, úgyhogy egyelőre nem volt miért izgulni túlságosan. A tételek sem voltak túl komplikáltak. Angi Evelyn lapunknak elmondta, neki az egyéni memóriáról kellett beszélnie, míg Balaji Arabellának a román ünnepekről, valamint ezek jelentőségéről kellett értekeznie. Most is volt egy kis vizsgadrukk, tartani azonban csak az írásbeliktől tartanak — tudtuk meg a folyosón várakozó diákoktól, akik között olyan is volt, aki kijelentette, hogy biztos a tudásában, így fel sem merül benne, hogy gondjai lehetnek a vizsgákkal. Amint a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatójából kiderül, a következő ütemterv alapján zajlanak majd a záróvizsgák: június 10–12. — román nyelvi és kommunikációs képességek felmérése, június 11–13. – anyanyelvi kommunikációs képességek felmérése, június 16–20. — számítógépes ismeretek felmérése, június 23–27. — idegen nyelvismeretek felmérése. Ezt követően az írásbeli vizsgákra kerül sor a következő beosztás szerint: június 30. — román, július 1. — anyanyelv, július 2. — a szaknak megfelelő kötelező tantárgy, július 4. — a szaknak megfelelő választott tárgy. Az eredményeket július 7-én 12 óráig függesztik ki, ugyanaznap 16 óráig lesz lehetőség óvások benyújtására. Az óvásokat július 8–10. között elemzik ki, majd 11-én függesztik ki a végső eredményeket. Bár sajtóértesülések szerint egyes megyékben — az alacsony fizetség miatt — a tanárok vonakodnak jelentkezni felvigyázónak, illetve javítónak, amint Adriana Dîngától, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség szóvivőjétől megtudtuk, nálunk nem látszanak gondok e téren.

 

Babos Krisztina

[ohballada-1]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Tapasztalt szakácsot keresünk Ausztriába. Telefon: 004369911015847.
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. október 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók:1 fej vöröshagyma, 1 db sárgarépa, 1 db fehérrépa, 10 dkg zeller, 1 fej karalábé, 10 dkg káposzta, 10 ...