×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
2 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

„Tegyünk ma félre minden földi gondot”

2014.12.07 - 10:57
Megosztás:
„Tegyünk ma félre minden földi gondot”

December 6-án délelőtt, Csodatévő Szent Miklós püspök ünnepén tartotta püspöki látogatással egybekötött templombúcsúját a szatmárnémeti Szent Miklós magyar ajkú görögkatolikus parókia.

 

A búcsúra — mely az idén még különlegesebb volt, hiszen hálát adtak az elmúlt 25 esztendőben kapott kegyelemért is — már október 9-től, minden héten Szent Miklós Nagykilenceddel készültek az egyházközség hívei, akik szombaton zsúfolásig megtöltötték a templomot. Az egybegyűlteket magyarul köszöntő Nm. és Ft. Vasile Bizău máramarosi megyéspüspök szentbeszédében kiemelte — párhuzamot vonva Szent Miklós kora és a jelenkor között —, hogy nem csak a szent életű püspökre és jó cselekedeteire kell ma emlékeznünk, hanem a kommunista évtizedek nagyon sok görögkatolikus áldozatára is. „Ennek a templomnak az ajtajára is lakat került, de 25 évvel ezelőtt a Jóisten megváltoztatta a történelem folyását, s ez a különlegesen szép templom most már mindig hazavár bennünket. Szent Miklós gazdag, keresztény családban született, de akkor is üldözték a keresztényeket, őt is börtönbe vetették, ám ez sem el nem térítette, sem meg nem törte hitét. Szelíden és jóságosan segített a bajbajutottakon, nehéz sorban élőkön. A szelídség pedig nem más, mint a bennünk lévő Jézus, a jóság pedig Isten. Ma visszanézve Isten jóságára és végtelen kegyelmére, hálatelt szívvel köszönjük meg Neki a legnagyobb ajándékot, a szabadságot” — fogalmazott.

A szent liturgia után körmenet és miroválás következett, majd szeretetvendégséggel zárult a templombúcsú.