Tehetségkutató Túrterebesen
Utoljára módositva: 2019-06-28 14:50:28

Huszonnégy iskolás vett részt a Caritas Szent Márton Központja által második alkalommal megszervezett tehetségkutató versenyen.

Fontos eseményre gyűltek össze szerda délelőtt Túrterebesen négy, iskolásokkal foglalkozó Caritas-központ legtehetségesebb gyermekei. Második alkalommal szervezte meg ugyanis a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet Szent Márton Közösségi Központja a Ki Mi Mindent Tud? tehetségkutató versenyt, amelyre huszonnégy iskolás nevezett be. A szatmárnémeti Barátság Házából, az erdődi Integrettóból és a nagybányai Assisi Szent Ferenc Közösségi Központból érkezett gyerekek, valamint a házigazdák négy kategóriában mérték össze tehetségüket, tudásukat, éspedig a rajz, a sport, a mesemondás, továbbá az ének és tánc terén.

A zsűri tagjai Kiss Kálmán, a Túrterebesi Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, valamint Geng Brigitta, a helyi iskola Második esély osztályának tanítónője voltak. Az eseményen részt vett Huszti Mónika, a Caritas Szatmár megyei, valamint Józsa Nándor, a szervezet Máramaros megyei tevékenységéért felelős aligazgatója is.

A Szent Márton Központ vezetője, Ilyés Ágota elmondása szerint a gyermekek hetek óta nagy lelkesedéssel készültek a versenyre. A különböző településeken működő Caritas-gyermekintézmények ellátottai rendszeresen részt vesznek közös programokon: vetélkedőkön, kirándulásokon, közös kreatív tevékenységeken. A központközi találkozók mindig az év várva várt eseményei közé tartoznak — állítja az intézményvezető.

A pedagógusok örömmel támogatták a fiatal tehetségeket a megmérettetésre való felkészülésben, és nem csak a produkciók összeállításában. A nagybányai Assisi Szent Ferenc Közösségi Központból érkezett leánykák például egy máramarosi népdalt énekeltek el együtt, a fellépéshez pedig pedagógusuk, Duma Cristina biztosította az eredeti magyarláposi népviseletet, amelyet az ő édesanyja és nagymamája viselt, amikor menyasszony volt. Mi adhatna nagyobb erőt, mint az, hogy oktatójuk-nevelőjük ilyen személyes értékű családi kincset adományoz nekik, hogy tökéletes legyen a produkciójuk mind hangzásban, mind látvány szempontjából?

A zsűrinek nem volt könnyű feladata — mondta a díjkiosztón Kiss Kálmán, hiszen nagyon sok tehetséges gyermek mutatkozott be, és nagyon sokoldalúan, de igyekezett pártatlanul megítélni az egyes produkciókat. Beszédében megdicsért minden résztvevőt, aki vette a bátorságot, hogy versenybe szálljon, hogy megmutassa tehetségét. A legjobbak oklevelet és ajándékcsomagot kaptak, de egy gyermek sem távozott üres kézzel.

Fejleszteni, erősíteni a Caritas-központokba járó gyermekeket — ez az itt dolgozó pedagógusok folyamatos törekvése. Fontos, hogy a gyermekek érezzék, hogy ők is jók valamiben, megtapasztalják társaik elismerését, csodálatát, pedagógusaik támogatását. A szerdaihoz hasonló versenyek kiváló alkalmat nyújtanak erre, és maradandó élményt jelentenek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Herkules legendája
Ma, 21:35
Herkules végzete születésekor elrendeltetett: Zeusz megjósolta, ő lesz az, aki legnagyobb harcosként a zsarnoki uralmat megdöntve elhozza a békét.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...