×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe intenzitású zápor
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Telekcserék NEPI-ügyben

2017.01.20 - 08:00
Megosztás:
Telekcserék NEPI-ügyben

Értékbecslők fognak a következő időszakban dolgozni a szatmárnémeti Digului utca környékén lévő nyolc parcella felmérésén, a NEPI leendő bevásárlóközpont-beruházása miatt telekcserékre van szükség.

A polgármesteri hivatal azért hirdette meg az értékbecslői közbeszerzést, hogy tudja mennyi az aktuális piaci értéke a NEPI által kiszemelt nyolc teleknek, de ezeket nem eladná a multinacionális cégnek, hanem telekcserével helyezné tulajdonba a beruházót. Mihaela Faur, a városháza közvagyoni osztályának vezetője szerkesztőségünknek elmondta, a NEPI-nek szintén a két híd közötti részen van olyan földterülete, amely a tervezett építkezés szempontjából kedvezőtlenebb helyen van, mint az elcserélni kívánt, városi tulajdonban lévő nyolc parcella. A becsüsökre bízott, összesen 5,8 ezer négyzetmétert kitevő parcellák között ott van az a húsz négyzetméteres zsebkendőnyi terület is, amelyekről korábban azt feltételezték, hogy a NEPI-beruházás megakadályozása érdekében vett meg a cég egyik ellenlábasa. Faur szerint ezzel a kis parcellával is minden rendben van, a NEPI használhatja majd ezt is a cserét követően, ez be is van azonosítva, a térképen el is van helyezve, városi tulajdonban van és valós piaci áron ez is átadható lesz. A városházi illetékesek szerint februárban lefolytatható minden formaság, megoldható a cserével történő tulajdonba helyezés, a NEPI nevére kerülhetnek a parcellák és ezzel véget érhet az egyik első fázisa a beruházás megkezdésének.