×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
13 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Telt ház előtt lépett fel Hobo Nagykárolyban

2013.12.22 - 12:58
Megosztás:
Telt ház előtt lépett fel Hobo Nagykárolyban

Hatalmas sikert aratott a nagykárolyi Elméleti Líceum dísztermében megtartott előadásával Földes László Hobo. Telt ház volt, s a hálás közönségnek a művész három ráadással is készült.

 

„Hármasoltár” címet viselő irodalmi estjével lépett a nagykárolyi közönség elé szombat este az ismert és elismert művész, Földes László, alias Hobo. Három szerző, József Attila, Vlagyimir Viszockij és Jim Morrison szerzeményeit adja elő a művész, tisztelgésképpen a mesterek előtt, remekül ötvözve a költészetet és a zenét egy előadásban.

Földes László, alias Hobo egyedül lépett a közönség elé, s előadását néha énekkel egészítve ki varázsolta el hallgatóságát. Bár az előadás elejét egy kellemetlen intermezzo zavarta meg, azonban ezen sikerült túllépni, a verseket hallgatva. (A közönség egyik tagja nem sokkal a művész színpadra állását követően fotózni akart. Hobo viszont nem az az előadó, aki ezt szívesen veszi, s szó nélkül tűri. Egy stúdió-előadás, egy irodalmi est, ugyanis nem egy koncert. Mély gondolatokat ébresztő és árasztó költemények átadására készült a művész, aki az előadást megelőző órákban csendben, egyedül, komolyan összerakva magában az elkövetkező több mint egy óra anyagát, készült kiállni a közönség elé. Nem hagyta, hogy ez összetörjön, ezért szóvá tette a fotózást, majd ismét elkezdte az előadást.)

Szabadság, élet, szerelem, elmúlás — ezekre a fő gondolatokra épült az előadás, mely mellőzött minden felesleges színpadias sallangot. Csak Hobo mély hangja, a versek, s a remek zenék váltakozása adta meg a fantasztikus élményt a résztvevőknek. A sikert vastaps igazolta. Hogy oldja kissé az előadás eleji kéretlen fotózás miatti szigorát, kíméletlenül őszintén, de emberien fogalmazott a világban ma tapasztalható értékmentességgel kapcsolatos nézeteiről.

Az előadás végén minden rajongót igyekezett kárpótolni Hobo. Készültek közös fotók, lehetett beszélgetni vele, az emberrel, aki ontotta az autogramokat, s akinek eltűnt a szeméből a szigorúság. Örült, hogy itt lehet, mondta, s megígérte, hogy készülő új irodalmi estjével hamarosan visszatér Nagykárolyba.

Tőtős Tímea