×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
11 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Templombúcsúk Szent László ünnepén

2012.06.25 - 17:05
Megosztás:
Templombúcsúk Szent László ünnepén

Szent László Király ünnepén, június 27-én, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye három pontján tartanak templombúcsút: Lázáriban, Krasznabélteken és Nagysomkúton.

I. Szent László Lengyelországban született, 1046. június 27 én, I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő második fiaként. Árpád-házi magyar király volt 1077-1095. között. Bátyja, I. Géza után lépett a trónra, utóda pedig Könyves Kálmán volt. Királyként roppant szigorú, de igazságos törvényalkotó, melynek eredményeként megszilárdult a magántulajdon védelme az országban. Uralkodása idején Magyarország, fennállása óta először, képes volt a hódításra. 1091-ben elfoglalta Horvátországot, miután beavatkozott az ottani belviszályokba. Erősen keresztény hitű, bátor, harcias király volt. Az ő uralkodása alatt avatták az első magyarországi szenteket: Gellért püspök, I. István, Szent Imre, András és Benedek remeték. Előbb Somogyváron, majd 1106-ban Váradon helyezték örök nyugalomra véglegesen, az általa alapított régi Székesegyházban, mely akkor a nagyváradi várban volt. Őt magát 1192-ben avatták szentté. Szent László Király ünnepén, június 27-én, szerdán Lázáriban 11 órától kerül sor a búcsúmisére Ft. Román János, a Kálvária templom román közössége plébánosának szentbeszédével. Krasznabélteken szintén 11 órától tartják a búcsúmisét Ft. Pék Sándor tasnádi plébános ünnepi szónoklatával, Nagysomkúton pedig, szintén szerdán, délután hat órától Ft. Vass Lóránd, a nagybányai Szentháromság plébánia segédlelkészének szentbeszédével mutatják be a búcsúmisét.