×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
7 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.27 RON
Vidék

Templombúcsút és vásárt tartottak Kaplonyban

2013.06.14 - 08:45
Megosztás:
Templombúcsút és vásárt tartottak Kaplonyban

A búcsús szentmisét a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség segédpüspöke, Exc. és Ft. Tamás József celebrálta, aki immár harmadik alkalommal járt a Nagykárolyi melletti településen.

 

Tikkasztó hőség fogadta azokat, akik részt vettek június 13k-án a kaplonyi Páduai Szent Antal-templom búcsúján. Az ünnepség délelőtt 11 órakor kezdődött a búcsús szentmisével, amelyet a templomkertben található oltárnál rendeztek meg. Az utóbbi évekhez hasonlóan idén is zsúfolásig megtelt a templom udvara, a környező falvak plébánosai, illetve a helyi lakosok mellett a Németországból hazatérő kaplonyiak, valamint más településekről érkezők is jelen voltak az ünnepségen.

A búcsúszertartást a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség segédpüspöke, Exc. és Ft. Tamás József celebrálta, akit fr. Timár Asztrik helyi plébános nagy örömmel fogadott. A segédpüspök beszédében elmondta, hogy minden alkalommal szívesen tér vissza a Nagykároly melletti településre, és idén, a hit évében fontosnak tartja, hogy együtt imádkozzon a kaplonyi hívekkel. Ugyanakkor kitért arra is, hogy ebben a zűrzavaros, kaotikus huszonegyedik században rendkívül nehéz megélni a hitet, mégis mindent meg kell tennünk ennek érdekében. „Őseitek hitében megmaradjatok, Isten szeretetében” — hangoztatta.

A búcsús szentmisét követően a jelenlévők kivonultak a Temető utcára, a hagyományos kirbáji vásár helyszínére, ahol késő délutánig vásárolhattak játékokat, édességeket, különböző használati és ajándéktárgyakat. A nagy melegben természetesen a fagylaltárusoknak is sok dolga akadt, a gyerekek pedig mindemellett az út szélén felállított ugrálóvárakat is „meghódíthatták”.

 

Ifj. Deák Endre