Templomot akartak a Daciából
Utoljára módositva: 2015-01-15 13:29:30

2009-ben Vasile Ţânţaş már nem szállodát és éttermet, hanem templomot szeretett volna csinálni a szatmárnémeti Dacia Szállóból, jelentette be tegnap Dorel Coica polgármester.

Először azt mondta, patinás szállodát és éttermet szeretne a Daciából, ám hat évvel ezelőtt nagy botrányt keltett Vasile Ţânţaş tulajdonosnak az a terve a városi tanácsban, amelyben azzal állt elő, hogy hadd változtathassa meg a felújítási projekt címét és csinálhasson templomot az épületből — jelentette be tegnap Dorel Coica szatmárnémeti polgármester. Az avasi dúsgazdag vállalkozó egy nagyváradi templom mintájára szerette volna ortodox katedrálissá alakítani a valamikori Pannónia Szállót, állítólag azért használt fel rengeteg szerkezet-erősítő vasbetont, hogy az elbírja a kupolákat.

Abban az időben egyetlen híradás sem szólt arról, hogy Ţânţaş tanácsi határozattal változtatná meg a patinás épület rendeltetését, erről a szatmárnémeti tanácsosoknak sincs tudomásuk. Magyar Lóránd, a szatmárnémeti tanács RMDSZ-frakciójának vezetője lapunknak határozottan cáfolta, hogy valaha is szóba került volna a Dacia Szálló templommá alakítása. Sem tanácsi bizottságok, sem a tanács plénuma elé nem került soha ilyen elképzelés, szögezte le Magyar, ilyesmiről sem hivatalos, sem nemhivatalos formában nem folytak megbeszélések.

Dorel Coica tegnap azt is elmondta, hogy maga is a város jelképének tartja a műemlék épületet és nagyon szeretné, ha az városi, vagy városi és megyei társtulajdonba kerülne, ám az azért kért 7–8 millió eurót közösen sem tudná a városi és a megyei tanács kifizetni. Legjobb lenne, ha az épületet odaadományozná a városnak Ţânţaş, mert így középületi státusba kerülve, uniós támogatást megpályázva el lehetne végezni ennek szakszerű felújítását.

Princz Csaba

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Motivált, megbízható munkatársakat keresünk mezőgazdasági segédmunkára ÉNy-Magyarországra, idény/folyamatos...
Tovább >>>
Eladó Különfélék
Eladó tölgyfahulladék szállítással. Tel.: 0741077706.
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Körök
Ma, 21:35
A közkedvelt Kör sorozat újabb fejezetében Julia, a fiatal lány aggódni kezd barátja miatt, mivel a fiú egy sötét szubkultúrába keveredik, amely egy rejtélyes videokazetta körül alakult ki. A kazettán van egy film, amit ha valaki megnéz, az állítólag hét nappal később meghal. Julia feláldozza magát, hogy megmentse szerelmét, ám eközben szörnyű felfedezésre bukkan: van egy film a filmen belül, amit eddig még senki sem vett észre...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Jársz-e farsangi mulatságra?
Természetesen, egyik évben sem hagym ki
Szoktam járni, de nem bújok jelmezbe
Nem jellemző, hogy bálokba járjak
Utálom a farsangot
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. február 22.
Ha némi kockázattal jár az ismerkedés, főleg ha sikerélménnyel zárul, az csak tovább növeli önbizalmát. Most sem lesz ez másként, ha megteszi az első lépést.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. február 22.)


    KONYHA
    Néhány hozzávalóból is varázsolhatunk fenséges ételt. Hozzávalók: 25 dkg tészta, 20 dkg bacon, 15 dkg sajt, 1 dl főzőtejszín, ...