×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
13 °C
szitálás
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Terike néni fenyője lesz a város karácsonyfája

2014.11.18 - 13:10
Megosztás:
Terike néni fenyője lesz a város karácsonyfája

Tizenhét méter magas, negyven éves, tíz méter átmérőjű a koronája és nem lesz párja, mert a tavaly és tavalyelőttől eltérően más helyen nem lesz fenyő állítva Szatmárnémetiben.

 

„Kivágták a Kinczler Terike néni ültette fenyőt a szatmárnémeti Sibiului utca 27. szám alatti ház udvaráról, biztosan rosszallóan és tiltakozva nézik az égből. Meghalt, hogy a központ ékessége legyen karácsonyra. Élt kb. 40 évet, sok kismadár lakó- és búvóhelye volt (gerle, veréb, szarka, cinke). Mi, szomszédok nagyon sajnáljuk, hogy erre a sorsra jutott. Az vigasztal, hogy gyerekek és felnőttek ezreinek okoz örömet földíszítve, meghalva is.” Tisztelettel: László Benjámin

Ezzel a levéllel és a kivágás folyamatáról készült fotósorozattal kereste fel szerkesztőségünket kedden a kivágott fenyő közvetlen szomszédságában lakó, nyugdíjas történelem-földrajz szakos tanár. Minden szomszéd nevében írta a búcsúlevelet, akik sajnálják ugyan, hogy kivágták a fát, ugyanakkor egyetértenek a döntéssel főleg amiatt, mert a fa mára már túlnőtte környezetét.

 

Fények: december elsejére

 

A hatalmas fenyőt nem csak kivágták kedd reggel, de már új helyén fel is állították, négy óra munkájába telt a Florisal embereinek, hogy felállítsák a város karácsonyi fenyőjét. Puskás Gheorghe, a vállalat illetékese elmondta, egy hónapja keresték a megfelelő példányt, a kivágott fenyővel a legnagyobb mértékben elégedettek „hatalmas, ritka szép, egyenletesen kifejlődött, valódi karácsonyi fenyő” — áradoztak róla többen is tegnap.

A város köztéri fájára a következő napokban kerül fel a díszítés, a karácsonyi fényeket pedig december elsején fogják meggyújtani rajta, a város karácsonyi díszkivilágításával egy időben.

 

Princz Csaba