Terjedőben a parlagfű
Utoljára módositva: 2014-09-02 11:59:37

Kaszálni kellene a rohamosan terjedő allergén gyomnövényt, ha lehet, évente kétszer is.

 

Sokaknak okozhat egészségügyi problémákat a virágzó parlagfű

Egyre több egészségügyi szakember jelzi, hogy sok a parlagfű-allergiás megyénkben, szorgalmazva, hogy tegyenek valamit az illetékesek a növény terjedésének megfékezése érdekében. A múlt heti szatmárnémeti tanácsülésen is szóba került a kérdés, amikor Láng László tanácsos, háziorvos adott hangot elégedetlenségének a köztéri parkok állapota miatt. Mint elmondta, az elhanyagolt zöldövezeteken elterjedt a parlagfű, a nyár végén-ősszel virágzó növény pollenje pedig megkínozhatja az erre érzékenyeket. Megyénkben az elmúlt hat évben a környezetvédelmi ügynökség szervezett parlagfűirtó, illetve figyelemfelkeltő akciókat. Békéssy Erzsébet, a hatóság vezetője szerint az előző évekhez hasonlóan idén is értesítették a helyi önkormányzatokat, kérve, hogy kaszáltassák le a gyomot, az igazgató szerint azonban a helyhatóságok általában pénzhiányra hivatkozva elzárkóznak a kezdeményezés elől. „El kellene különíteni minden település költségvetésében egy tételt a parlagfűirtás finanszírozására. Úgy vélem, mindenki számára jobb lenne, ha kevesebbet költenének például falunapokra, és nagyobb figyelmet fordítanának a lakosság egészségének megőrzésére” — fejtette ki Békéssy Erzsébet, aki szerint egyedül az avasfelsőfalui polgármester asszony fogadta meg a tanácsukat, pénzt téve félre a kaszálásra. Mint megtudtuk, az ügynökség hat éve figyeli a gyom terjedését megyénkben, és azt észlelték, hogy évről évre nagyobb területeket hódít meg. Az igazgató érdeklődésünkre elmondta: közterületről az önkormányzatoknak kellene irtaniuk a parlagfüvet, és szintén a helyhatóságok léphetnek fel azokkal szemben, akik a földjeiket, udvarukat elhanyagolják, mivel a parlagfű jellemzően megbolygatott, de nem megfelelőképpen művelt területeken terjed. A műutak mentén is burjánzik a növény — az igazgató szerint ez esetben az útügyi hatóságnak kellene lépnie, azonban idén arra hivatkozva hárították el a megkeresést, hogy kell a pénz útjavítási munkálatokra. Érdeklődésünkre a prefektúra szóvivője, Lorena Georgi elmondta, a kormányhivatal is foglalkozik a kérdéssel, és tárgyalások folynak annak érdekében, hogy szerepet vállaljanak a parlagfű terjedésének megfékezése érdekében kifejtett munkából, főképp szervezési feladatok ellátásával segítve az érintetteket.

 

Babos Krisztina

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 21.
Mindenki barátságos és segítőkész ma Önnel, ami elsősorban kiegyensúlyozott és őszintén érdeklődő kisugárzásának köszönhető.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...