×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
2 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Tervek a Károlyi-kastélyban

2012.03.23 - 07:31
Megosztás:
Tervek a Károlyi-kastélyban

Sajtótájékoztató keretében ismertették tegnap a nagykárolyi kastélyba tervezett programokat, tematikus eseményeket. Valószínűleg április utolsó hetében kerül sor a hivatalos és ünnepélyes megnyitóra.

 

 

Georgescu Bogdan, a nagykárolyi önkormányzat kulturális igazgatóságának vezetője vázolta fel tegnap a felújított Károlyi-kastélyba tervezett programok sorát. Az újságírókat ezúttal a kastély épületében várták, az egyik, protokollesemények számára kialakított teremben. A kastély bekapcsolása a turizmus vérkeringésébe az elsődleges feladata a nemrégiben létrehozott, személyzet híján még csak elméletileg működő turisztikai központnak is, mely a kastélyfelújításhoz kapcsolódó marketingprogram révén jött létre. Ennek kapcsán szó esett a turisztikai lehetőségekről, tervekről és előzetes számításokról is.

A legfontosabb felmerülő kérdés az volt, hogy mikor nyitja meg kapuit a restaurált épület a nagyközönség előtt. Georgescu elmondta, hogy a jelenlegi tervek szerint április második felében kerül sor a hivatalos megnyitóra, a végső döntést azonban a helyi tanács hozza majd meg soron következő ülésén. A múzeumi rész viszont megnyílik az iskolások számára április 2. és 5. között, azaz az „iskola másként” program idejére, a diákcsoportok a 0261-861281-es telefonszámon jelentkezhetnek és kérhetnek időpontot (a látogatás ugyanis előjegyzés alapján történik).

Georgescu Bogdan ismertette a kastélyépület „beosztását” is, azaz a termek, szárnyak funkcióit. Eszerint a múzeumi kiállítások mellett helyet kap egy adminisztratív részleg, egy három teremből álló irodalmi részleg, itt író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, olvasókörök kapnak majd helyet, de hosszabb távon egy kisebb kiállítást is szeretnének kialakítani. A kastély egyik szárnyában lel otthonra a kulturális központ is, az intézménynek április végén kell épületéből kiköltöznie, akkor kezdik el ugyanis annak felújítását a színházzal párhuzamosan.

A lényeg, hogy élettel teljen meg a kastély, emelte ki Georgescu, hogy több legyen egy szép épületnél. Ennek fényében minél több, minőségi programot szeretnének szervezni. Ezeket három csoportba sorolják: tematikus műhelyek, nagyobb tematikus események és fesztiválok. A rendszeres események közül példaként a „zenepéntek a kastélyban” elnevezésűt említették, melynek keretében komolyzenei előadásokra kerül majd sor, ez kiegészül egy-egy tehetséges helyi fiatal zenész bemutatkozásával. Nagyobb megmozdulásként egy gasztronómiai, egy középkori tematikájú és egy reneszánsz zenét bemutató fesztivál van tervbe véve. Georgescu ugyanakkor kiemelte, hogy ezek költségvetése még nem megoldott, a megvalósulás nagy mértékben függ a kiutalt forrásoktól.

Fischer Botond