Tiltakozásként több ukrán sportoló hazament Szocsiból
Utoljára módositva: 2014-02-20 18:29:17

Tripláztak a francia férfiak a síkrossz versenyszám döntőjében, Kanada női curling–válogatottja nyerte az aranyérmet, míg a női jégkorongban Svájc első érmét szerezte, harmadik lett.

A svájci női jégkorong-válogatott bronzérmet nyert

Elsőként Bohdana Macocka ukrán alpesi síelő jelentette be csütörtökön, hogy visszalép az olimpiai szerepléstől, de a Reuters úgy értesült, hogy több ukrán versenyző is a hazautazás mellett döntött, így tiltakozva a kijevi vérontás ellen. A hírügynökség értesüléseit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megerősítette.

„Rendkívüli módon feldühített minket Janukovics elnök tevékenysége – ahelyett, hogy megoldaná a konfliktust, az ország utolsó reményét fojtja vérbe. A Majdan tér harcosaival szolidaritást vállalva, tiltakozásul a tüntetők elleni fellépés, valamint az elnök és lakájkormánya tevékenysége miatt nem vállaljuk a további szereplést Szocsiban” – olvasható Macocka közleményében. „Úgy tudjuk, többen a hazatérés mellett döntöttek, és Szergej Bubka, az Ukrán Olimpiai Bizottság elnöke jelezte nekik: tiszteletben tartja az egyéni döntéseket” – mondta Mark Adams, a NOB szóvivője.

Délután a téli olimpián versenyző ukrán sportolók, az őket elkísérő szakemberek és sportvezetők közül néhányan az olimpiai faluban gyászkarszalaggal a karjukon egyperces néma főhajtással emlékeztek meg a kijevi összecsapások áldozatairól.

Közben természetesen zajlottak az ötkarikás játékosok 13. napjának az eseményei, és az első csütörtöki döntőben három francia állhatott dobogóra: a világbajnok Jean–Frédéric Chapuis nyerte a férfiak síkrossz versenyszámát, második lett Arnaud Bovolenta, harmadik pedig Jonathan Midol.

Nem sokkal később már a britek is ünnepeltek, miután 6–5-re megnyerték a Svájc elleni női curling–torna bronzmérkőzését. A BBC statisztikája szerint ilyen fiatal átlagéletkorú (23 év) curling–válogatott még nem nyert olimpiai érmet. A döntőben a kanadaiak visszavágtak a svédeknek a négy évvel ezelőtti hazai vereségnek, és a tornán egyetlen veretlen csapatként elhódították az aranyérmet.

A női jégkorongozók bronzmeccsét is tegnap rendezték, amelyet Svájc nyert meg 4–3-ra Svédország ellen, így a szakág első olimpiai érmét sikerült megszerezniük a svájciaknak.

A férfiak északi összetett csapatversenyében a győzelmet a Magnus Moan, Haavard Klemetsen, Magnus Krog, Jörgen Graabak összeállítású norvég négyes szerezte meg a németek és az osztrákok előtt. A skandinávok már a tizedik aranyukat szerezték Szocsiban, így vezetik az éremtáblázatot.

A norvégok tizenháromszoros olimpiai érmes – nyolcszoros aranyérmes, amelyből kettőt Szocsiban gyűjtött be – sílövőjét, a 40 éves Ole Einar Björndalent csütörtökön beválasztották a NOB sportolói bizottságába. A kanadaiak háromszoros olimpiai bajnok női jégkorongozója, a 35 éves Hayley Wickenheiser hasonló megtisztelő felkérést kapott.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...