Tizenkét csapat a főzőversenyen
Utoljára módositva: 2018-09-10 12:26:02

Közösségépítés céljával rendezik meg évről évre Tasnádon a főzőversenyt, a szombati alkalomra a városból és környékéről, valamint a magyarországi testvértelepülésekről is érkeztek csapatok.

Az RMDSZ tasnádi szervezete Tasnád város polgármesteri hivatalával közösen szombaton rendezte meg az idei főzőversenyt a tasnádi strand melletti területen. A főzőverseny évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen nem csupán Tasnádról és környékéről, hanem a város magyarországi testvértelepüléseiről is érkeznek résztvevők. A csapatok egy része a korábbi versenyeken jól bevált ételeit készíti el, míg mások igyekeznek új ételkülönlegességekkel jelentkezni. Ebben az évben tizenkét csapat indult a versenyen: a Tasnádi Református Egyházközség Fügefa csapata, a római katolikus Családosok, a Kolping római katolikus ifjak, a Veszcsimebuhab baráti társaság, a Ham Faus Riders, a nagykállói Boszorkánykonyha, a Big Boys, a Hildebrand, az érszakácsi Mesterszakácsok, a magyarcsaholyi Mesterszakácsok, az RMDSZ tasnádi szervezetének csapata, valamint a kispesti Gasztrogengszterek. Szinte minden csapat készített bográcsgulyást, ezek nagyon változatosak voltak, hiszen a csapatok különös figyelmet fordítottak arra, hogy valamilyen helyi jelleget adjanak az ételeknek. Voltak teljesen hagyományos ételek — főként a desszert kategóriában —, de voltak vadhúsból, a legsajátosabb módon elkészített ételek is, és mint minden évben, idén is volt sült malac. Az ételek mellett minden település igyekezett megmutatni a saját készítésű pálinkáját, a helyi borokat és más italkülönlegességeket. A tasnádi főzőversenyeken nagyon sok strandoló is részt vesz — egyesek mielőtt hazaindulnának, mások a strandról mennek ki szétnézni vagy ebédelni, éppen ezért a polgármesteri hivatal egy külön csapatot visz ki, amely a versenyen kívül készít ételeket, amiket megvásárolhatnak azok, akik egyetlen csapathoz sem kötődnek.

A zsűri három kategóriában díjazott: a legjobb desszertért járó Aranyfakanál-díjat a magyarcsaholyi Mesterszakácsok kapták, a legjobb főétel díját (szintén Aranyfakanál) az érszakácsi Mesterszakácsok kapták, a legjobb bográcsost az RMDSZ tasnádi szervezete készítette, a verseny nagydíját, a Gyémántfakanalat pedig a kispesti Gasztrogengszterek vihették haza. A verseny eredményhirdetése után persze nem ér véget a főzőverseny, hiszen ez az az időpont, amikor a hangulat tetőfokára emelkedik, majd felcsendülnek a kedvenc nóták és dalok, és estébe nyúlik a mulatozás.

 

Elek György

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Kókusz Kokó, a kis sárkány - Irány a dzsungel
Ma, 13:00
Készüljetek fel a valaha volt legtüzesebb vakációra! Kókusz Kokó családjával és legjobb barátjával, Oszkárral indul életük legnagyobb kalandjára, egyenesen a dzsungel mélyére. A nyaralás nem indul jól. A kis tűzokádó sárkány bár számos történetet halott már nagypapájától a goromba vízi sárkányokról, eddig eggyel sem találkozott, most azonban útjukat állja néhány jól megtermett példány, így hajójuknak új útvonalat kell keresni. Az ismeretlen vizeken váratlanul léket kapnak, amiért a gyanú szerint
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Dermesztő hajsza
Ma, 21:00
A fagyos coloradói síközpontban hókotró-sofőrként dolgozó Nels (Liam Neeson) nyugodt élete fenekestül felfordul, mikor fiát, a helyi, nagyhatalmú drogbáró meggyilkolja. Az Év Polgára cím birtokosa még sosem tért le a helyes útról, egészen mostanáig: a feldühödött apa kezébe veszi az irányítást, extrém előítéletekkel és nehézfegyverekkel felvértezve bosszúhadjáratba kezd. A gyilkos tempójú Nelst egyetlen cél élteti, egytől egyig ki akarja iktatni a kartell embereit… és az egykor feddhetetlen hómu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen filmeket nézel szívesen a moziban?
Vígjáték
Horror
Sci-fi
Romantikus
Nem járok moziba
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. február 24.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 dkg élesztő, 3 dl tej, 1 tk. cukor, 50 dkg liszt (+ a szóráshoz), 2 tojás sárgája, ...