×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
7 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Tizenketten jutottak tovább a kisvárdai döntőbe

2017.03.26 - 18:00
Megosztás:
Tizenketten jutottak tovább a kisvárdai döntőbe

Szombaton a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban rendezték meg a Vallásos Versek Versenye középdöntőjét a Szatmári Református Egyházmegye fiataljai számára. Szatmár megyét 12 versenyző képviseli az április 10–11-én Kisvárdán megrendezésre kerülő döntőn.

A Tőkés László Alapítvány és a Szatmárnémeti Református Gimnázium szombaton a gimnázium dísztermében szervezte meg a Vallásos Versek Versenye középdöntőjét, amit a Szatmári Református Egyházmegye fiataljai számára hirdettek meg. A verseny a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat része. A szombati versenyen Szilágyi Éva, a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Szalai László ismertette az alapítvány célkitűzéseit, eddigi munkájának az eredményeit. A jelentkezőknek az alkalomhoz illő verset kellett választaniuk, a zsűri (Szalai László nyugalmazott lelkipásztor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Közszolgálati Testület tagja, Mekker Melinda tanítónő és Elek György publicista) a pontos szövegtudást, a szép magyar beszédet, a tiszta kiejtést és a jó hangsúlyozást, valamint az értő, átélő előadásmódot vette figyelembe. A szatmárnémeti középdöntőből tizenkét versenyző jut tovább az április 10–11-én Kisvárdán megrendezésre kerülő döntőre.

A verseny kiváló hangulatban zajlott, a teremben ülők csendben és nagy figyelemmel hallgatták az elhangzott verseket. A legtöbb szavalóversenyre az jellemző, hogy a kisebb korosztályok kategóriáiban többen vannak, a középiskolás kategóriában kevesebben. Itt fordítva volt, a nagyok voltak többen, és nagyon változékony volt a versválasztásuk.

Helyezések

I–IV. osztályosok: 1. díj: Simon Hunor (Szatmárnémeti Református Gimnázium, III. osztály, felkészítő Pándi Beáta), 2. díj: Ungvári Ábel (Mikola, IV. osztály, felkészítő Higyed István), 3. díj: Tasnádi Hunor (Mikola, IV. osztály, felkészítő Higyed István), dicséret: Krupa Fruzsina (Sárközújlak, I. osztály, felkészítő: Krupa Anna és Nagy Erika) és Kondics Krisztina (Mikola, IV. osztály, felkészítő Higyed István).

V–VIII. osztályosok: 1. díj: Kánya Réka (Szatmárnémeti Református Gimnázium, VIII. osztály, felkészítő Árva Erdei Erika), 2. díj: Király Rebeka (Szatmárnémeti Református Gimnázium, V. osztály, felkészítő Varga Bressel Christiane), 3. hely: Ary Dávid (Szatmárnémeti Református Gimnázium, VI. osztály, felkészítő Keresztes Szőke Erzsébet) és Kállai Hanna (Mikola, VI. osztály, felkészítő Higyed István).

IX–XII. osztályosok: 1. hely: Benkovics Barbara (Szatmárnémeti Református Gimnázium, IX. osztály, felkészítő Varga Bressel Christiane) és Katona Réka (Szatmárnémeti Református Gimnázium, IX. osztály, felkészítő Keresztes Szőke Erzsébet), 2. hely: Markocsány Alexandra (Szatmárnémeti Református Gimnázium, X. osztály, felkészítő Gál Gyöngyi), 3. hely: Büte Orsolya (Szatmárnémeti Református Gimnázium, X. osztály, felkészítő Gál Gyöngyi) és Czikai Friderika (Szatmárnémeti Református Gimnázium, X. osztály, felkészítő Gál Gyöngyi).