×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
16 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Tízéves a Dobrai Református Nőszövetség

2014.04.09 - 08:47
Megosztás:
Tízéves a Dobrai Református Nőszövetség

A Dobrai Református Gyülekezetben tíz éve működik a nőszövetség, melynek tagjai jelentős mértékben hozzájárultak az egyházközség és a gyülekezet szépítéséhez, gazdagodásához.

 

A Dobrai Református Gyülekezetben már 10 éve működik a nőszövetség, számolt be lapunknak a gyülekezet lelkipásztora, Kurta-Tőtös Szabolcs, akitől azt is megtudtuk, a megemlékező ünnepségre április 6-án délután került sor az ifjúsági teremben. Az ünnepi rendezvényen 44 nőszövetségi tag volt jelen, igét hirdetett Kurta-Tőtös Beáta lelkipásztor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye nőszövetségeinek elnöke, interaktív előadást tartott a nők szerepéről Somfalvi Edit lelkésznő, teológiai tanár. Ezt követően felelevenítették az elmúlt 10 év megvalósításait, megemlékeztek az elhunyt nőtestvérekről, majd kötetlen beszélgetéssel és szeretetvendégséggel zárult az ünnepi rendezvény. A vasárnap délutáni ünnepség keretében olvasták fel a nőszövetség egy évtizedes munkájáról készült beszámolót. 2004 áprilisában indult el a nőszövetségi tevékenység a dobrai gyülekezetben, az elmúlt időszak eredményei azt mutatják, az asszonyok munkája nyomán épült, szépült a dobrai egyház. Az első nagy megvalósítás a nőszövetség zászlajának elkészítése volt, minden egyebet a vasárnap délutáni találkozók alkalmával készített csigatészta értékesítéséből fedeztek, illetve kétkezi munkával is segítettek a nőszövetség tagjai. Az ő munkájuknak köszönhetően gyűlt össze a 300 porcelánteríték és evőeszközök, nagy fazék és lábasok, 300 kés, sótartó, savanyúságos tálak, gázpalack, mérleg, abrosz, kenyereskosár megvásárlására szükséges pénzösszeg, aztán pótoltak a templom tornyának a festésébe, a gyászkocsira drapériát, a ravatalozóba terítőt, a templomba perzsaszőnyeget és futószőnyeget vettek, megszőtték az úrasztali és szószéki terítőket, majd a templomi szőttesek elkészíttetését is finanszírozták. Az ifjúsági terembe függönyt vettek, s felszerelték a gyülekezeti konyhát. 2012-ben Nőszövetségi Vezetőségi Találkozót szerveztek, s minden évben segédkezet nyújtottak a különböző rendezvények — Szüreti Fesztivál, festők látogatása Dobrán, gyülekezeti találkozó, vendégségek szervezése — lebonyolításában. A lelkipásztor elmondta, a nőszövetségi tagok segítségével sikerült az új énekeskönyv használatát bevezetni Dobrán, ugyanakkor számos rendezvényen, kiránduláson vettek részt: irinyi és hadadi nőszövetségi zászlóavatón, debreceni, szatmárnémeti, székelyhídi nőszövetségi konferencián, több nőszövetségi imanapon, zsibói és nyíregyházai kiránduláson. „Most két szalagot — 10 éves a Nőszövetség, illetve nemzetiszín szalagot — helyezünk el a nőszövetség zászlaján, azzal a reménységgel, hogy 10 év múlva ugyanígy összegyűlünk, s új tagokkal bővülve ismét megemlékezünk mi is, akik itt vagyunk” — fogalmazott Kurta-Tőtös Szabolcs lelkipásztor.