Több a betörő Nagykárolyban
Utoljára módositva: 2014-07-31 11:25:04

Az utóbbi időszakban megnőtt a betörések száma Nagykárolyban. Kovács Jenő polgármester és Eugeniu Avram kormánybiztos közösen keresik a megoldást.

 

Az utóbbi időszakban jelentősen megnőtt a betörések száma Nagykárolyban, emiatt elég sokan tesznek panaszt Nagykároly polgármesteri hivatalában. Kovács Jenő polgármester szerint sokkal hatékonyabban kellene hogy fellépjen a rendőrség, az ügyészség, a bíróság és minden olyan intézmény, amelyik tud tenni valamit a közbiztonság javításáért. Az emberek félnek, nem csak azért, mert ellopnak a házból bizonyos javakat, amiatt is, mert előfordulhat, hogy amikor hazamegy valamelyik családtag, a helyszínen találja a betörőt. Kovács Jenő hangsúlyozta: nem fogadja el egyesek részéről azt a hozzáállást, hogy oda törnek be, ahol van mit ellopni. Betörtek már olyan helyre is, ahonnan nem volt mit elvinni, de azt a keveset, ami az ott élők számára soknak számított, összetörték. Mindenki az Országos Korrupcióellenes Ügyészségről beszél, meg azokról, akik milliárdos vagyonra tesznek szert úgy, hogy megcsapolják a közvagyont, a kisembert pedig nem akarja megvédeni senki. Kovács egy olyan intézmény létrehozását szorgalmazza, amelyik az átlagember megvédését szolgálja. Számos panasz érkezik a polgármesteri hivatalba betöréses lopásokról, de olyan esetről alig akad információ, hogy megkerült a tettes. Addig módosítgatták a Büntetőtörvénykönyvet, amíg oda jutottunk, hogy nem lehet elítélni azokat, aki bűncselekményeket követnek el. Kovács Jenő úgy véli, hogy a politikusok azért alkottak olyan törvényeket, amelyek lehetővé teszik a hosszadalmas jogi procedúrát, az ítélethozatal halogatását, hogy ők se legyenek elítélhetők. A helyi rendőrségnek csak a megelőzés tartozik a hatáskörébe, sajnos sok esetben a betörők képzettebbek, mint a rendőrök. Eugeniu Avram kormánybiztos és munkatársai pénteken Nagykárolyba látogatnak, hogy a közbiztonságért felelős intézmények vezetőivel tárgyalva, megoldást keressenek a betörések megfékezésére.

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...