×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Több faültetés, mint favágás

2019.04.11 - 15:00
Megosztás:
Több faültetés, mint favágás

Lassan véget ér a fásítás időszaka Szatmárnémetiben, jellemzően március végéig telepítenek a megyeszékhelyen; a polgármesteri hivataltól azt kérdeztük meg, hány fát vágtak ki és hányat ültettek.

Kétszer annyi fát ültettek tavaly óta Szatmárnémetiben, mint amennyit kivágtak, a vágások száma 769 volt 2018 elejétől mostanáig, tavaly ősszel és idén tavasszal viszont 1471 fás szárú növényt ültettek el a városban, tájékoztatta lapunkat a városháza sajtóosztálya. A vágások oka elsősorban a fák életkora és egészségi állapota volt, korhadt, megodvasodott fákat vágtak ki főleg, de indok volt a vágásra az is, hogy félig elszáradt koronával állt a helyén egy-egy öreg fa. Cseregalagonyát, fehér akácot, hársfát, cseresznyeszilvát, kőrislevelű juhart, vörös juhart, platánt és nyírfát ültettek az elmúlt időszakban. Azért ezeket a fajokat, mert a korábbi évek tapasztalatai azt mutatták, hogy ezek alkalmazkodnak a legkönnyebben az itteni klímához és a városi adottságokhoz, és az alapján választották ki az egyes fajok helyét, hogy azok mekkorára nőnek; nagy növésű fák csak olyan helyre kerültek, ahol zavartalanul fejlődhetnek. Szempont volt ültetéskor az is, hogy főleg a frissen felújított zöldövezetekbe, utcákba kerüljenek a csemeték, ahol hosszú ideig nem lesz szükség arra, hogy hozzányúljanak körülöttük a talajhoz.

Azt írja a városházi közlemény, hogy a kivágott fák után maradt faanyag sem ment veszendőbe: ahogy a korábbi években, úgy most is rászoruló családokhoz kerültek téli tüzelő gyanánt; várólistát vezet a város azokról, akiknek ilyesmire ténylegesen szükségük van.

 

Civilek is ültettek

 

A Zöld Szatmár csoport (bit.ly/2pojq281) civiljei juhart, tölgyet és szürke nyárfákat ültettek, akciójukhoz a Szatmár Megyei Erdészeti Hivatal és Márk-Nagy János ökológus ajánlott fel csemetéket. Tavaly 165 fát ültettek ki, március utolsó hétvégéjén 54-et helyeztek a földbe, s azóta további mintegy 70-et is elültettek, két év alatt e nyár elejére összesen több mint 300 darab, Szatmárnémetiben kiültetett fával dicsekedhetnek a civilek. Azért esett a választás ezekre a fajta fákra, mondta el lapunknak Babos Krisztina, a Zöld Szatmár csoport tagja, mert például a juharnak szép kerek koronája van, árnyékot ad, de nem nő túl magasra, nincs dőlésveszély. Tölgyet és szürke nyarat ott ültettek, ahol van elég tér, nem zavarnak a fák sem épületeket, sem vezetékeket, ahol nőhetnek jó magasra is.

 

Itt is ültetett a hivatal

Diana, Drăganilor, Gabriel Georgescu, Simion Bărnuţiu, Parcului, Unirii, Anghel Saligny, Anton Pann, Dorobanţilor, Crângului, Ciocârliei, Gheorghe Bariţiu, Careiului, Mărăşti, Wolfenbüttel, Mihai Viteazul, Carpaţi II, 17-es, 16-os és 15-ös lakónegyed.

Princz Csaba