×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
7 °C
közepes eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.27 RON
Sport

Több mint egy éves sorozat zárult

2019.10.21 - 04:21
Megosztás:
Több mint egy éves sorozat zárult

Huszonnyolc mérkőzésen át tartó győzelmi sorozat szakadt meg a megyei labdarúgó-bajnokságokban azután, hogy a Mikolai Turul pontot rabolt a Liga 4-es derbin az Olimpia MCMXXI együttestől.

Óriási sorozat zárult le vasárnap Mikolában, amikor a Szatmárnémeti Olimpia MCMXXI döntetlent játszott a negyedosztályos bajnokság kilencedik fordulójában: a sárga-kékektől tavaly szeptember eleje óta először rabolt pontot az ellenfél bajnoki mérkőzésen.

Mint ismeretes, az Olimpia labdarúgócsapat szurkolói mozgalma által életre hívott alakulat tavaly kezdte meg működését, és nevezett a Liga 5-be. 18-ból 18 bajnokit megnyert Nelu Donca edző alakulata, majd a ráadás két találkozón is győzött, így húsz megnyert meccsel nyerte meg a Liga 5-öt. Értelem szerűen ebben a szezonban a Liga 4-ben játszik a sárga-kékek csapata, és nyolc meccset nyert meg zsinórban. Vasárnap, Mikolában viszont óriási csata volt a 9. forduló derbién: a vendégek szereztek vezetést (0–1), majd a Turul fordítani tudott (2–1), a szünetig viszont megtalálta az egyenlítő gólt az Olimpia. Fordulás után ismét vezetést szerzetek a piros-kékben játszó mikolaiak (3–2), de a 66. percben Grigoraș második találata beállította a 3–3-as végeredményt.

Ezzel együtt az Olimpia veretlenségi sorozata még nem szűnt meg, és így vezeti az A-csoport táblázatát. Két hét múlva viszont újabb „csúcsderbit” játszanak a negyedosztályban, amikor a Talnával csap össze az Olimpia Avasújvárosban.

Az A jelzésű szériában szerepel a Sárközújlaki AS, amely megnyerte az alsóházi rangadót, és ezzel együtt megszakadt egy negatív sorozat, megszerezve az idénybeli első győzelmet. Ezzel már csak három csapat nyeretlen a Liga 4-ben, viszont közülük a meggyesgombásiak még pontot sem szereztek ebben a szezonban.

A B-csoportban zsinórban születtek az idegenbeli győzelmek. Egyetlen kivételt a tasnádiak kismajtényi veresége képezi.

A C-csoportban nem született meglepetés, viszont a következő fordulóban itt is rendeznek egy „csúcsrangadót”: a százszázalékos Nagykárolyi VSK Victoria a második helyen tanyázó Kaplonyi AS-t fogadja.

Liga 4, A-csoport, 9. forduló

Lázári Voinţa – Batizi Sportul 1–1

Avasfelsőfalui Energia – Halmi Speranţa 8–1

Mikolai Turul – Szatmárnémeti Olimpia MCMXXI 3–3

Turci Voinţa – Aranyosmeggyesi Dacia 0–2

Sárközújlaki AS – Meggyesgombási Venus 3–0

Szerda

Apai Victoria – Avasújvárosi Talna (Lucian Pop – Florin Moisa, Botos Roland; Cornel Ziman).

1

Olimpia

9

8

1

0

60–11

25

2

Mikola

9

7

1

1

38–19

22

3

Avasújváros

8

7

0

1

45–9

21

4

Avasfelsőfalu

8

6

1

1

30–9

19

5

Halmi

9

5

1

3

21–29

16

6

Aranyosmeggyes

8

4

0

4

16–17

12

7

Apa

7

3

1

3

12–12

10

8

Lázári

9

2

2

5

10–22

8

9

Turc

9

2

1

6

12–21

7

10

Sárközújlak

9

1

1

7

11–38

4

11

Batiz

9

1

1

7

13–41

4

12

Meggyesgombás

8

0

0

8

6–46

0

Liga 4, B-csoport, 9. forduló

Bélteki Ştiinţa – Pálfalvi Unirea 0–3

Vetési Viitorul – Pusztadaróci Recolta 0–5

Bábcai Voinţa – Szamosdobi Voinţa 1–3

Luceafărul Decebal – Óvári Someşul 1–2

Kismajtényi Crasna – Tasnádi Unirea 2–1

Szabadnapos

Erdődi Cetate.

1

Pusztadaróc

8

8

0

0

56–6

24

2

Kismajtény

8

7

0

1

27–10

21

3

Pálfalva

8

7

0

1

24–10

21

4

Tasnád

9

5

1

3

29–11

16

5

Óvári

8

4

2

2

20–29

14

6

Szamosdob

9

4

1

4

15–18

13

7

Decebal

8

2

1

5

12–17

7

8

Erdőd

8

2

1

5

10–27

7

9

Béltek

8

1

0

7

12–42

3

10

Bábca

8

0

2

6

12–28

2

11

Vetés

8

0

2

6

8–27

2

Liga 4, C-csoport, 10. forduló

Szatmárnémeti VSK – Kálmándi Schwaben 7–0

Kaplonyi AS – Viitorul Lucăceni 3–0

Csomaközi Schamagosch – Nagykárolyi VSK Victoria 1–6

Piskolti Unirea – Börvelyi Stăruinţa 0–3

Mezőfényi Fröhlich – Gencsi AS 3–0

Szaniszlói Recolta – Mezőteremi Victoria 2–1

Érendrédi Real – Kaplonyi Fortuna 0–2

1

Victoria

10

10

0

0

52–2

30

2

Kaplony

10

8

1

1

40–10

25

3

Szatmárnémeti

7

7

0

0

56–2

21

4

Börvely

10

7

0

3

27–12

21

5

Lucăceni

10

5

1

4

19–14

16

6

Szaniszló

10

5

0

5

23–27

15

7

Fortuna

10

4

2

4

12–36

14

8

Mezőfény

9

3

2

4

23–24

11

9

Kálmánd

10

3

2

5

11–27

11

10

Mezőterem

9

2

1

6

7–21

7

11

Csomaköz

9

2

1

6

11–28

7

12

Érendréd

9

2

0

7

10–36

6

13

Gencs

9

1

1

7

10–34

4

14

Piskolt

10

1

1

8

7–35

4

Liga 5, A-csoport, 8. forduló

Tasnádszántói Vulturii – Nagymajtényi Gloria 2–0

Csanálosi Kneho – Domahidai Olimpia 2–0

Érdengelegi Termala – Újmárnai Platanul 4–1

Halasztották

Szopori Dacia – Érkávási Olimpia.

1

Érdengeleg

8

6

2

0

26–6

20

2

Tasnádszántó

7

6

1

0

29–8

19

3

Nagymajtény

8

3

2

3

20–15

11

4

Újmárna

7

3

0

4

14–20

9

5

Domahida

6

2

1

3

13–8

7

6

Érkávás

6

1

2

3

16–17

5

7

Csanálos

4

1

0

3

5–13

3

8

Szopor

6

0

0

6

4–40

0

Liga 5, B-csoport, 8. forduló

AS CS Diferit – Szatmárhegyi Viitorul 3–1

Egri Sasok – Kökényesdi Ugocsa 1–0

Borválaszúti Prietenia – Homoródi Codreana 8–1

Szárazberki Unirea – Pusztadaróci Recolta II-Szamosdara 3–2

1

Borválaszút

7

7

0

0

38–10

21

2

Kökényesd

8

5

0

3

27–18

15

3

Szárazberek

8

3

2

3

14–15

11

4

Egri

8

3

1

4

27–21

10

5

Szamosdara

7

3

0

4

23–19

9

6

Diferit

6

2

1

3

14–20

7

7

Homoród

6

2

0

4

10–19

6

8

Szatmárhegy

6

1

0

5

5–36

3

Pesek Attila