×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Magazin

Több mint egy zenekar

2014.06.24 - 15:10
Megosztás:
Több mint egy zenekar

Közvetlenek, kedvesek, profi zenészek, nagyon jó a humoruk: Geszti Péterrel, Gereben Zitával és Sapszon Orsolyával, azaz a Gringo Sztárral a szombat esti koncert előtt beszélgettünk.

 

- Először jártok Szatmárnémetiben, Erdélyben viszont már megfordultatok. Mi a véleményetek az itteni hangulatról, közönségről?

- Geszti Péter: Magánemberként és zenekarral is most járok először a városban. Az pedig, hogy rögtön a főtéren zenélhetünk, az turistaként és zenészként is nagyon jó érzés. Erdélyben két évvel ezelőtt fordultunk meg először egy hat állomásos turnén. Nagyon emlékezetes volt az itt töltött néhány nap, mert addig nem voltunk olyan turnén, melyen több napon át folyamatosan együtt lett volna a csapat. Nagyon jól összekovácsolt minket. Rengeteg szeretetet kaptunk.

- Több magyarországi fellépő mondta már, hogy az itteni közönség hálásabb, mint a magyarországi. Nektek is ez a tapasztalatotok?

- Sapszon Orsolya: Igen. Mi is ezt tapasztaltuk. Többször voltam már Erdélyben magánemberként is, nagyon nyitottak, vendégszeretőek és kedvesek az itteni magyarok, és ezt a koncerten is éreztük.

- Geszti Péter: Mivel egy országhatár választja el a magyarságot egymástól, ezért az erdélyi magyarság nehezebben jut hozzá azokhoz a kulturális produkciókhoz, melyek Magyarországon mindenhol elérhetőek. S talán ezért van, hogy ezek a pillanatok fontosabbak a számukra, és az ide érkező művészek számára.

- Péter, a Gringo Sztár már a harmadik nagyobb zenei projekted a Rapülők és a Jazz+Az után. Miben tér el a Gringo Sztár ez előbbi zenekaraidtól?

- Sokkal többfajta zenét játszunk, mint a korábbi zenekaraim. Azt szoktuk mondani, hogy a mi műfajunk a kozmopuritán. A világ különböző kultúráiból emelünk be elemeket, amit megpróbálunk magyarul megszólaltatni a dalszövegeim segítségével. Ugyanakkor sokkal többféle zene az, amit egy zenekar játszani szokott: van benne balkáni pop, diszkó, electro és rap.

- Lányok, ti hogyan kerültetek a Gringo Sztárba és milyen a közös munka Péterrel?

- Gereben Zita: Orsival már régóta ismerjük egymást. Meghallgatás útján találkoztunk Péterrel és a zenekar többi tagjaival, ami egyébként nagyon jó hangulatú casting volt. Nem sokkal később jött az értesítés, hogy ránk esett a választás, és mi lehetünk a banda tagjai. A közös munka pedig tényleg nagyszerű. Nagyon egymásra találtunk, barátok lettünk.

- Sapszon Orsolya: Tényleg nagyon jó Péterrel és a csapat többi tagjával dolgozni. És pontosan jövő hónapban lesz hároméves a zenekar.

- Mennyire foglalt a nyaratok? Mikor jön ki új dalokkal, új albummal a csapat?

- Sapszon Orsolya: Szerencsére sok koncertünk lesz idén, Magyarországon szinte mindenhol megfordulunk majd, vagyis elmondhatjuk, hogy zsúfolt időszak vár ránk.

- Gereben Zita: Ugyanakkor június 26-án jelenik meg az új dalunk és a hozzá készült videoklip.

- Geszti Péter: A dal címe Hungarian in Europe, ami Sting Englishman in New York című slágerének az átdolgozása. A dal a magyarországi elvándorlás jelenségéről szól, és mi csak sírva vigadós nótának hívjuk. Koncerteken többször játszottuk már, és szerencsére nagyon jók a visszajelzések.

 

 

Botos István